gesztenye63 P értékelése


>!
gesztenye63 P
Adrian Tchaikovsky: Pókfény

Nem tartozom közéjük, és nem tartozom közétek. De eléggé közéjük tartozom, hogy ismerjem őket, és eléggé közétek tartozom, hogy ismerjelek titeket.

Már megint megcsinálta. Tchaikovsky, ez a zsánervagány fenegyerek tizenkilencre lapot húzott és vitte a bankot.
A regény elején egy darabig úgy gondoltam, hogy valami zsigerig idegesítő fantasy-karikatúrát, esetleg egy sajátos groteszket olvasok a Pókfényben, vagy az író egyszerűen csak hülyére veszi a hagyományos epikus vonalat, esetleg a tolkieni küldetéses, világot megvédős, Gonoszt legyőző, vagy úgy en bloc a mágikus „kard és boszorkányság” irányzatot.
Végül is egy csoda okos tanmese kerekedik a sorok között, amely csúnya nagy erkölcsi bonyodalmat rajzol meg xenofóbiával, végtelen magányossággal, színtiszta bánattal és egyszerű fekete-fehér érzésekkel. Felmerül a kérdés, hogy mitől ember az ember és miért van az, hogy a Fény mögött is Sötétséget látunk.
Végül pedig meglátjuk azt is, hogy az embernek olyannyira szüksége van az ellenségre, hogy ha hirtelen nincs már kéznél, az olyan kétségbeesésbe hajtja, hogy akár még a lét értelme is megkérdőjeleződik.
Tchaikovsky olyan tökéletesen árnyalja a más, a szörnyeteg, a névvel sem illethető ismeretlen, megmagyarázhatatlan hátterű, félelmetes lény személyiségének alakulását, fejlődését és/vagy torzulását (kinek mi tetszik), hogy a többi szereplő mellette elégséges, ha csak halkan tercel.
…az igazi segélykérő üvöltés úgyis áthallik minden megtévesztően szórakoztató beszéd, kommunikáció, zaj és zörej mögül is.

Tchaikovsky már megint remekművet alkotott, ami szerintem most éppen a regény duplafedelűségében leledzik. Természetesen ajánlom.


Adrian Tchaikovsky: Pókfény

Adrian Tchaikovsky: Pókfény

A Fény és a Sötétség örök harcában mindig is egy prófécia segített legyőzni a gonosz seregeit. Egy ilyen jóslat utasításait követve próbálja hősök egy kis csapata megszabadítani a világot Darveziantól, a Sötét Úrtól. Hosszú, kalandos útjukon szembe kell nézniük szörnyekkel, óriási pókokkal, véráldozatra szomjazó őrült szektákkal, és saját gyengeségeikkel. A pókok erdejéből a Szent Városon keresztül a gonosz tornyáig szokatlan vezetőt követnek: egy óriáspókot, amit a csapat mágusa kényszerűségből emberré változtatott.
Legalábbis… nagyjából.

Adrian Tchaikovsky, Az idő gyermekei és a Hadállat szerzője ebben az első látásra klasszikus alapokra épülő, mégis modern, sötét humorral átszőtt fantasy regényében ugyanazokat a témákat dolgozza fel merőben más fényben, mint amelyekért a magyar olvasók is annyira megkedvelték. Emberség és emberiesség, empátia és gyűlölet, felelősség és álnokság – minderre egy nem ember szereplő látószögén át tart görbe tükröt.

Hirdetés