blueisthenewpink SP értékelése


>!
blueisthenewpink SP
Dániel András: Odabent a frigóban

Ó, basszus, ez bábszínház! Miért nem szólt valaki, hogy bábszínház? Úgy tűnik, annak műfaji jellegzetessége, hogy másból sem áll, mint hogy kiabálnak, veszekednek, sértegetik egymást és megsértődnek. Engem ez nem szórakoztat, egy kicsit sem, csak végtelenül szomorú leszek tőle. Ugyanígy jártam Bódogékkal és a Líra és Epikával is. Csak a legvégén, a köszönetnyilvánításból derült ki számomra, hogy bábszínházi előadásnak indult, akkor hirtelen meg is értettem, miért volt nekem ez olyan borzasztó. A dal is döccent, próbáltam többször nekifutni, hogy gördüljön, de nehezen ment. Dániel Andrástól agyamentségből is láttam már ennél jobbat, itt azért az állatokon és a hűtő normál tartalmán nem léptünk túl, nem libbent be hirtelen egy üstökös vagy egy beszélő kabát. Nekem nagyon nem.

5 hozzászólás

Dániel András: Odabent a frigóban

Dániel András: Odabent a frigóban

Befér-e egy színház egy hűtőszekrénybe?
Elég jó táncosok-e a csigák?
Léteznek-e éneklő zsiráfok?
Milyen verset ír egy tábla csokoládé?
Efféle, sokakat kínzó kérdésekre találunk válaszokat Dániel András legújabb, minden eddiginél furcsább könyvében.
Színdarab, mese, kabaré és képeskönyv találkozása egy jégrevü viszontagságos próbáján. Olvasása csak tikkasztó hőségben, ennek hiányában pedig meleg ruházatban ajánlott.

Hirdetés