Carun P értékelése


>!
Carun P
Adrian Tchaikovsky: Pókfény

Csapjunk bele a pókhálóba!

Teljesen hétköznapi fantasy történetnek indult az egész, vagyis indult volna, ha már rögtön az elején nem egy óriáspók szemszögéből nézzük a dolgokat. Meglepetésemet tovább fokozta a Fény elszánt harcosainak megjelenése, akik olyan tömegmészárlást vittek véghez a pókok között, hogy azt a Sötétség bármely vérszomjas hordája megirigyelhette volna.

Kezdjük is mindjárt a Fény bajnokaival, akik bár erősen klisésnek tűnnek, mégis az író olyan mély jellemrajzot ad róluk, hogy muszáj volt fejet hajtanom előtte.
Itt van mindjárt a papnő, a Kiválasztott, istenének alázatos szolgája, akinek folyamatosan kompromisszumokat kell kötnie a Sötétséggel, ezzel bemocskolva saját magát, és mindent, amire felesküdött.
A paplovag/harcos, egy fanatikus tömeggyilkos, akinek fényes páncélját azok vére mocskolja be, akik véletlenül a rossz oldalra születtek.
A varázsló, félelmetes erők parancsolója, de a hétköznapi dolgok kifognak rajta. Ráadásul full egoista és nem érti a viccet (kivéve, ha valami tűzzel kapcsolatos).
Az íjásznő, gyönyörű, de magányos. A legtöbb férfi kurtizánként kezeli, mert szoknya helyett bőrnadrágot visel.
A tolvaj… nos, ő tényleg elég klisés lett. Javára írandó, hogy leginkább ő testesíti meg az egyensúlyt Fény és Sötétség között.
Kihagytam valakit? Ó, igen. Nth-et, a pókot, aki (köszönhetően a mágia erejének) két világ közt reked, és nem találja a helyét a számára teljesen új világban. Nem akarom lelőni a poént, de annyit elárulok, hogy ilyen részletesen még nem láttam az emberiséget egy „szörnyeteg” szemével.

A sztori elsőre nem tűnik túl egyedinek: le kell győzni a Sötét Nagyurat. Az odáig vezető út elég hosszú, közben megismerhetjük a karaktereket, a hitvilágot, megutálhatjuk az emberiséget valamint a Fény híveit. Komolyan. A könyv néha olyan erkölcsi kérdéseket feszeget, amikre az egyszeri fantasy rajongó és szerepjátékos (mint jómagam) nem is gondolna.
Mindent egybevetve, Adrian Tchaikovsky szépen szövögeti a hálóját, egészen a végéig, ahol aztán jól összekuszálja és lenyeleti a karaktereivel.

Bravó, ez nálam öt csillag!


Adrian Tchaikovsky: Pókfény

Adrian Tchaikovsky: Pókfény

A Fény és a Sötétség örök harcában mindig is egy prófécia segített legyőzni a gonosz seregeit. Egy ilyen jóslat utasításait követve próbálja hősök egy kis csapata megszabadítani a világot Darveziantól, a Sötét Úrtól. Hosszú, kalandos útjukon szembe kell nézniük szörnyekkel, óriási pókokkal, véráldozatra szomjazó őrült szektákkal, és saját gyengeségeikkel. A pókok erdejéből a Szent Városon keresztül a gonosz tornyáig szokatlan vezetőt követnek: egy óriáspókot, amit a csapat mágusa kényszerűségből emberré változtatott.
Legalábbis… nagyjából.

Adrian Tchaikovsky, Az idő gyermekei és a Hadállat szerzője ebben az első látásra klasszikus alapokra épülő, mégis modern, sötét humorral átszőtt fantasy regényében ugyanazokat a témákat dolgozza fel merőben más fényben, mint amelyekért a magyar olvasók is annyira megkedvelték. Emberség és emberiesség, empátia és gyűlölet, felelősség és álnokság – minderre egy nem ember szereplő látószögén át tart görbe tükröt.