kecske értékelése


>!
kecske
Steven Erikson: House of Chains

Szeretem a hosszú könyveket. Ennek több oka van, az egyik, hogy jobban el tudok mélyülni egy történetben, ha 4-500+-os, több a tartalom, több a részlet, több a kötődés. Másik, az ár-érték arány. Nincs nagy különbség árban egy 200 oldalas könyv és egy 700 oldalas könyv között, legalábbis arányaiban, így az árért kapott szórakoztatás ideje a hasonló árú, vaskosabb kötet felé tendál.
Ennek egyetlen veszélye van, méghozzá, ha a hossz, érezteti is magát. És oh boy, a House of Chains éreztette is, a maga hangyafarknyit több mint ezer oldalából, nagyjából 800-at simán éreztem egyszerre kettőnek, háromnak is. Ez szórakoztatás szempontjából nem dícséret, sőt. Bizonyos részeket már untam. Naaaaagyon.
Aztán Erikson bedob néhány filozofálgató antropologizálgató sort és nem csak újra levesz a lábamról, hanem napokra el is gondolkodtat. Erről van szó: cselekmény szempontjából nem spoileres.
'Most scholars, in their species-bound arrogance, believe that humans domesticated dogs, but it may well have been the other way round, at least to start. Who ran with whom?'
'But those creatures aren't humans. They're not even Imass.'
'No, but they will be, one day. I've seen others, scampering on the edges of wolf packs. Standing upright gives them better vision, a valuable asset to complement the wolves' superior hearing and sense of smell. A formidable combination, but the wolves are the ones in charge. That will eventually change…
Ez a párbeszéd részlet önmagában 1csillagot ad az értékeléshez, nélküle csak 3-ast adnék.
Aztán jön a 80-90 oldalas akciódús lezárás, ami a helyenként gondolatébresztő, többnyire viszont remekül megírt, kitűnő, megszokott minőségű, de fárasztó szakdolgozat után a maga őrűlt hajsza jellegével, hatalmas felüdülés volt. Mint hőhullám idején a hajnalban megmozduló légtömeg, ahogy befújja a friss levegőt, az izzadt, hőt sugárzó téglafalakkal lezárt szobába. Erikson megadott mindent, hogy jóvá tegye amit a regény elejétől művelt, és abszolút sikerrel járt.
Karsa Orlong karaktere erre a lejobb példa. Az elején kedvelhető karakter volt, élveztem a randalírozást amit levágott, de az útjának a második/harmadik periodusa, hát nekem is legalább annyira fájt. (pozitívum, hogy jóval karakterközpontúbb volt ez a kötet mint a korábbiak, tehát lehetőséget adott az elmélyülésre), A végére viszont már csak üvöltöttem az anyósülésen, hogy „Ez egy állat!” és pörgettem az oldalakat, közben minden izém, ami a libabőrért felelős teljes gőzzel dolgozott, hogy az összes szőrszálam az égbe meredjen.
Ha létezne egy mágikus Epicometerspoiler, amit oldalak fölé tartva láthatnánk, hogy mennyi mikroepon van van az adott oldalon, Eriksonnál nem egyszer, nem kétszer akadna ki a mérő. Ennek az érzésnek viszont a House of Chains esetében, megvolt az ára.
Megérte? Meg! Újra olvasnám? Tucatnyiszor is, ha örökké élnék, hátha akkor megértenék mindent, de egyszer még biztosan, mert a legnagyobbak megérdemlik.


Steven Erikson: House of Chains

Steven Erikson: House of Chains

It is the aftermath of the Chain of Dogs. Coltaine is dead. And now the untried new Adjunct, Tavore, must urgently raise an army able to withstand the forces of the Sha'ik's Whirlwind that are massing in Raraku. The few remaining veterans from Coltaine's march are her only hope.

Hirdetés