Szabolcs_Holló értékelése


>!
Szabolcs_Holló
Nicholas Eames: A Wadon királyai

Amikor először találkoztam a fantasy műfajjal a KalandJáték Kockázat sorozat könyveit olvasgattam, talán a Halállabirintust, vagy a Tűzhegy varázslóját.Aztán jött a a Dragonlance ésa a Gyűrűk ura, majd a fénymásolt és régi nyomtatógépen megszerkesztett AD&D könyvek, aztán később a D&D, és ekkor elvesztem. A Wadon királyai nem egy sötét grimdark fantasy valami áltörténelmi világban,nem egy újabb komor Trónok Harca utánérzés, de nem is egy kreatív világépítő könyv,hanem a kalandozók regény, avagy D&D:a regény.
Azoknak szól akik órákat , napokat játszottak együtt barátaikkal, hogy legyőzzék a gonosz varázsló szörnyseregét, megszabadítsák a Fénytelen Citadellát a mélyébwen lakozó gonosztól, akik egy emberként örültek, mikor egy szerencsés dobás nyomán kritikust vitt be a barbár a főellenségnek, és akik egyszerre hördültek fel egy elvétett mentődobásnál. Elemi erejű, kissé talán gyermeki érzés, hogy hősök akartunk lenni ha csak pár pillanatra is. Kissé féltem a sok metálbanda utalástól, a folyamatos kikacsingatástól, hogy banda, meg turné, menedzser és hasonlók, de jól áll a regénynek, a végére megbarátkoztam vele. Könnyed kalandregény, aminek hatalmas szíve van, remek öt főszereplő, akik között dúl a csapatdinamika, bár nekem a mellékszereplők talán még jobban bejöttek olykor, példáil Árnyék, Kit és persze Szarkaláb. Semmi újdonság nincs benne, de nagyon kellett már egy ilyen fantasy, hogy emlékezzünk arra, milyen volt lelkesedni a kalandért. A csataleírások nagyszerűek, kellemes a humor benne, vagy néhány nagyon jó poén benne és persze szabályos encounter események vannak beleszőve, mikor járják a vadont. Az egyes csatáknál szinte látom magam előtt, ahogy a parti taktikázik, ki mivel harcol, elrontja a mentőt, sikerese a támadás és persze mindig van főgonosz. A szörnyek meg visszahozzák a D&D hangulatát: Ankheg, ettin, kobold, pit fiend, owlbear, grimlock. Amikor Moog elsüti Tasha uncontrollable hideus laughter-ét, tudtam, hogy imádni fogom ezt a könyvet.
A befejezés során megvan a katarzís, de egyúttal kissé emlékeztet a Ready Plyaer One végére. Ami viszont mindenképpen kiemelendő, hogy meglepően ötletes és rejtélyekkel teli a világ múltja, nagyot dobott a könyv színvonalán a fordulat a druin romoknál.
Összességében aki valaha játszott szerepjátékot, az olvassa el, aki meg D&D-zett annak kötelező.


Nicholas Eames: A Wadon királyai

Nicholas Eames: A Wadon királyai

A dicsőség sosem megy ki a divatból!

Egykor legendás harcosok voltak. Clay Cooper és bandája, a Saga a legjobbak között is a legjobb volt. Rettegték a nevüket, világszerte a zsoldoscsapatok királyainak számítottak.

Aztán szögre akasztották a kardot, megnősültek, megöregedtek, elhíztak, alkoholisták lettek – súlyos esetben mind a négy egyszerre. A dicső időknek mindörökre vége, marad a család és merengés az elmúlt szép napok felett.

Egy nap azonban Gabriel, az egykori frontember kopogtat be Clay ajtaján végső kétségbeesésében: a lánya ugyanis a világ túlsó felén rekedt egy város falai közt, amelyet szörnyek hordája ostromol.

A két férfinek össze kell szednie a bandát egy utolsó turnéra, hogy együtt átvágjanak a Belwadonon. Biztosak lehetnek benne: elvadult kannibálok, fejvadászok, bosszúszomjas istenek és mindenféle szörnyeteg állja majd útjukat. A legnagyobb veszélyt azonban maga a Horda jelenti. Ha Clay és a banda le akarják győzni, ismét hinniük kell abban – és el kell hitetniük öregedő társaikkal és a feltörekvő ifjakkal egyaránt –, hogy érdemes mindent kockára tenni a mindenkori zsoldosok legértékesebb fizetségéért: az örök dicsőségért.

Induljon hát a búcsúturné!

Hirdetés