Voorhees értékelése


>!
Voorhees
David Gemmell: Makedónia oroszlánja

Gemmell páratlan zsenialitással tárja elénk az ókori Hellász történelmét, megspékelve némi fantasy elemmel, hamisítatlan gemmelli stílusban. A történet azonban mégsem jött be annyira, mint a korábban olvasott könyvei. A cselekmény folyása túlságosan lassú, a szerző magához képest kevés csatajelenetet írt bele és azok sem voltak túl grandiózusak, néhány oldal alatt letudta az egészet.

A történet Parmenión körül forog, az összes többi férfi és női szereplő hozzá kapcsolódik. A szebbik nemből eleve keveset szerepeltet Gemmell, és általában a férfiaknak rendeli őket alá, ezért külön örültem, hogy Deraé kiemelt szerepet kapott, és nemcsak a szerető alakítását bízta rá a szerző. Nagyon tetszettek a fantasy elemek, és a jósnők kiemelt képességei.

Nem sok értékelésben esik szó a szexualitásról, azonban ki kell emelnem, hogy Gemmell könyveiben ezt új szintre emelte. Szabadon kezeli a témát, ugyanakkor a férfi és nő együttléte nála nem szex, sokkal inkább szerelmeskedés: érzékien ábrázolja a mindkét fél által átélt gyönyöröket. És külön hálás voltam, hogy a férfiak közötti „kapcsolatot” csak említés szintjén kezelte, nem ábrázolta.

Látszik, hogy a szerző alaposan utánaolvasott a történelmi környezetnek, kellő alapossággal ágyaz meg a cselekménynek. Kicsit vegyesek az érzéseim, mert Gemmell nagyon jó könyvet írt, azonban színvonalban elmarad mind a Drenai Sagatól, mind a Rigante ciklustól, de érzésem szerint még a Hatalom Köveitől is. Az egyértelmű, hogy különös vonzalmat ébresztett benne a rodoszi nyaralása az ókori Hellász történelme iránt, ugyanakkor a történetet rövidebbre is szabhatta volna, érzésem szerint kicsit túlírt és viszonylag kevés benne az izgalom. Ennek ellenére magával ragadó és élvezhető, Gemmell rajongók számára simán fogyasztható.


David Gemmell: Makedónia oroszlánja

David Gemmell: Makedónia oroszlánja

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Tamisz, a vén jósnő felkutatja az összes lehetséges jövendőt. Mindegyikben gonosz erők fenyegetik Hellászt. A jövő csak egyetlen reménysugarat kínál: a félvér spártai fiút, Parmeniónt. Így Tamisz nekilát a küldetésnek, hogy a fiúból a világ leghalálosabb harcosát faragja – bármi áron.
Parmenión, akinek élete minden napja küzdelem, mit sem tud a sorsát formáló varázslatról és rejtélyről. Egyre erősödik és okosodik, katonai zsenije és a Thébai szolgálatában aratott diadalai pedig hőssé teszik – így kerül Makedóniai Philipposz szolgálatába. Ám ahogy azt Tamisz előre látta, a spártait sorsa a Sötét Istenhez, Philipposzhoz és a még meg nem született Alexandroszhoz köti. A jövő pedig túlságosan is hamar eljön érte. Vajon Parmenión elég erős lesz-e, hogy legyőzze a gonoszt – vagy kitárja a kaput a Sötét Isten előtt, aki pusztulást hoz a világra?

A történet itt nem ér véget, Parmenión – és Alexandrosz – küzdelme a Káoszszellemmel a könyv folytatásában, a Sötét hercegben éri el csúcspontját.

Hirdetés