Kuszma P értékelése


>!
Kuszma P
Rutger Bregman: Utópia realistáknak

Rutger Bregman: Utópia realistáknak Garantált alapjövedelem? 15 órás munkahét?

Nem vesztegetnék sok szót arra, ami ebben a könyvben van. Garantált alapjövedelem, 15 órás munkahét, munkaerő szabad áramlása, tőzsdei tranzakciók megadóztatása… csupa olyan dolog, amiről már biztos hallottunk harangozni (aki nem, az guglizzon, vagy kérdezzen rá). Talán a vállunkat is vonogatjuk, ha szóba kerülnek, hogy „szép, szép, egy szebb jövőben, esetleg, feltéve, de meg nem engedve, ám most semmi realitása”. Amennyiben pedig közgazdász végzettségűek vagyunk, tutira egy rakás ellenérvünk is akad (mégpedig jó ellenérvek), miért alkalmazhatatlanok ezek az eszközök. (Jó ellenérvek persze arra is voltak, miért NE adjunk szavazati jogot a nőknek vagy a feketéknek, mi több, 150 éve még evidenciának vették, hogy a gazdaság attól műkődik, hogy minél kevesebb bért fizetünk a munkásainknak, és az alkoholizmus egyetlen hatásos gyógyszere, ha halálra dolgoztatjuk a delikvenst. Aki pedig mást állít, az holdkóros. Ennyit a jó ellenérvekről, meg a járt útról, amit járatlanért el ne hagyj.) Na mindegy. A lényeg, hogy eszemben sincs Bregman állításait a közgazdaságtan mérlegén megmérni – nincs is meg hozzá a szükséges apparátusom. De ettől függetlenül: ez a könyv minden (amúgy megítélésem szerint elég mérsékelt) populizmusával, vélelmezhető finom leegyszerűsítéseivel megvett engem.

Mert igazából nem is magukon a konkrét javaslatokon van a hangsúly. Hanem hogy egyáltalán legyenek javaslatok. Az apró korrekciók ígérete nem menti meg a kiüresedéstől a demokratikus gondolatot – határozott, vállalható ideák kellenek. Ma, amikor a jobboldal képes tömegeket mozgósítani úgy, hogy csak negatív céljai vannak*, hol van az a Nagy Pozitív Cél, amit a többiek fel tudnak mutatni? Én azt mondom, Bregman elképzelései pont alkalmasak arra, hogy ezt a szerepet betöltsék.

Jó, hát erre lehet azt mondani, hogy az effajta ködkergetés katasztrófába torkollhat. De 2009-ben (a hitelválság mélypontján) a Goldman Sachs alkalmazottai annyi célprémiumot vittek haza, mint amekkora a Föld 224 000 000 legszegényebb emberének a vagyona. És ha valaki szerint EZ nem elég nagy katasztrófa, akkor igazán nem tudom, mi kell még neki. Egy radioaktív savmocsár a kert végébe? Ráadásul ha a robottechnika ilyen ütemben fejlődik, akkor az alapjövedelem alternatívája nem az lesz, hogy minden marad a régiben, hanem a tömeges munkanélküliség, úgyhogy nem árt aggódni egy kicsit. Szóval Bregman szuggesztív pacák, engem meggyőzött. És őszintén áhítom, hogy minél több embert győzzön meg a továbbiakban is – úgyis botrányosan fiatal, van ideje rá. Mert ha javaslatai politikai akarattá válnak, akkor – és ebben nagyjából biztos vagyok – a szakma is megtalálja a módját, hogy a gyakorlati alkalmazás mikéntjét kidolgozza.

* Mert mit ígér a mai jobboldal (amit amúgy teljesen félrevezető jobboldalnak hívni, hisz már rég nem az – de ez egy mellékszál, jegeljük)? Hogy „Nem leszünk gyarmat!”, meg hogy nem kellenek a bevándorlók. Csupa „nem”. De akkor mi „igen”? Nem leszünk gyarmat, oké, de akkor mik leszünk? És senki ne jöjjön azzal, hogy a szuverenitás pozitív cél – mert mindaddig, amíg nem esik szó arról, hová akarunk szuverén módon eljutni, a szuverenitásra való hivatkozás csak retorikai szájfény a hatalom húsos ajkain.

25 hozzászólás

Rutger Bregman: Utópia realistáknak

Rutger Bregman: Utópia realistáknak

A könyv megmutatja, hogy a látnoki eszmékből igenis létrehozható egy valóban működőképes társadalom.
A civilizáció összes mérföldkövéről – a rabszolgaság eltörlésétől a demokrácia kezdetéig – elmondható, hogy a többség szemében sokáig csupán utópisztikus fantáziának tűntek. Az új utópiák, mint például a garantált alapjövedelem és a 15 órás munkahét, akár már a mi életünk során is valóra válhatnak.

Hirdetés