fekiyeti79 P értékelése


>!
fekiyeti79 P
Brandon Hackett: A poszthumán döntés

„Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”

Ezekkel a szavakkal lépett a Holdra Neil Armstrong 1969-ben, s ezen szavaktól joggal bizakodhatott az emberiség, hogy a XXI. század elejére már kisebb kolóniák fogják tarkítani az egyébként sivár felszínt. Nem így lett. De ez már a múlt.

A XXIII. századra nemhogy a Holdat, további két szomszédos naprendszer bolygóit is sikerült benépesíteni. A kettő közül a közelebbi csillag, az alig 12 fényév távolságra lévő Tau Ceti Tau nevű bolygója szolgál a regény fő helyszínéül. Brandon Hackett szerintem teljesen korrekt módon építette fel magát a bolygót és a rajta élő emberek társadalmát, rengeteg apró részlettel gazdagítva, melyekről élvezet volt olvasni. Nem esett a ló túloldalára, nem bocsátkozott Stephenson Hét Évájához hasonló száraz magyarázatokba, sokkal érthetőbb, érdekfeszítőbb stílusban alkotott egy intrikákkal, rejtélyekkel, s csöppnyi akcióval fűszerezett dokumentumregényt a taui életről; a két főszereplő naplóbejegyzéseinek tolmácsolásában.

Ugyan a Tau Cetinek tudtommal nincs Tau nevű bolygója, de ettől függetlenül én teljesen elhittem, hogy a XXIII. század emberei a regényben leírt módon fognak élni, az itt felmerülő problémákkal fognak szembenézni, az író által megálmodott helyszíneken.
Úgy gondolom ez a jó történet egyik alapja; a hihetőség.

Egyetlen szépséghibája a sztorinak, a vége. A szűk utolsó negyeddel kapcsolatban olyan érzésem volt, mintha egy második résznek indult volna, de nem volt benne annyi, hogy egy teljes regényt kiadjon, ezért mintegy jó hosszú epilógusként hozzá lett adva a „nagy egészhez”. Minden esetre elgondolkodtató befejezést adott a regénynek.

Apró lábjegyzetként megemlíteném, mert egyszerűen nem tudok elmenni mellette.
A Warwick típusú, multifunkcionális robotok (mert minden területen megtalálhatóak, ugyanúgy felszolgáló személyzetként, mint rakodó "dokkmunkásként"), bár aránylag kevés helyen kaptak szerepet, de mindig fülig érő vigyorgásra késztettek; egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni Warwick Davistől. (Aki tudja, ki ő, annak nem kell magyarázni, aki meg nem tudja, annak meg mindegy.) :D

Összesítve: Furcsa volt Botondtól egy olyan regényt olvasni (igyekszem a megjelenés sorrendjében haladni a könyveivel), amiben a cselekmény csak fűszer a körethez, de néha kell ilyen is, és abszolút nem csalódtam benne.
Remek lett (ez is)!

>!
Delta Vision, Budapest, 2007
408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639679368
5 hozzászólás

Brandon Hackett: A poszthumán döntés

Brandon Hackett: A poszthumán döntés

A XXIII. század: az emberiség diadalútja a csillagok közé, kolóniák négy rendszer lakható bolygóin.
A technikai fejlődés töretlen; beépíthető implantok, planetáris net, kvantumchipekkel bõvített, sõt mesterséges tudatokkal ötvözött intellektusok – némelyek már többek őseiknél, poszthumánok.
A XXIII. század: az emberi kolóniák és az anyabolygó közti kulturális szakadékok mélyülnek. Az ötnapos földi háború hosszas civilizációs agóniába torkollik. A megalopoliszokban élők maradéka menekül; a kolóniák felé tartó űrhajók tucatjain milliók várják krioálomban egy új, jobb élet lehetőségét.
A Tau-rendszer bolygóján élő Eliott és Nicole a bevándorlókat szállító hajók érkezésével olyan események közepébe csöppen, melyek az emberi faj jövőjét örökre megváltoztathatják. Úgy tűnik, az események mintázata mögül idegen intellektus néz vissza az őt fürkészőkre. Ám akár saját változó lényegével, akár valami más, soha nem tapasztalttal szembesül, az emberiség először találkozik egy másik értelemmel.

Hirdetés