lilla_csanyi értékelése


>!
lilla_csanyi
J. Goldenlane: A Szélhámos és a Varázsló

Van egy olyan érzésem, hogy Goldenlane mindig kicsit ugyanazt a regényt írja, de olyan jól építi fel köré a világot, a szereplőket, a párbeszédeket, meg úgy általában mindent, hogy ez senkit nem érdekel. (Félreértések elkerülése végett: engem sem.)
Nagyon szerettem, hogy ezt a világot abból a szemszögből ismerhetjük meg, amiből a legjobban átérezhetjük a hangulatát: füstös kocsmák, kastélyok cselédszobái, piacterek.
Főhősünk senkit nem kímél: lehet az illető cseléd, apród, inas, lovag, egyházfő, hadúr, orgyilkos, vagy maga a király, Argos bárkit maga mellé tud állítani, át tud vágni, vagy legalábbis el tudja érni, hogy még öt percig nem vágja át a torkát, és neki ennyi idő bármire elég. Különösen tetszettek a részek végén megtalálható krónika részletek, ahol elolvashatjuk, hogy az előtte lévő kb. 200 oldalon végigvitt ámokfutás hogyan maradt fent a történelem későbbi korszakának krónikájában.
Egyébként Argos maga annyira pofátlan, hogy az elején nem is kedveltem túlzottan, mert olyan szinten nem érdekelte semmi azon kívül, hogy a pillanatnyi célja meglegyen, hogy őszintén sajnáltam kb. mindenkit, akivel összehozta a balsors. XD Szerencsére később látható nála némi jellemfejlődés, ami sokat javít a helyzeten.
Kombinálásra hajlamos agyam pedig nem lenne meglepve, ha kiderülne, hogy a Napnak fénye ciklus világának középkorában játszódott a történet, és Sid Argos valamiféle leszármazottja. :D
Összességében nagyon jó ez a regény is, nekem egy problémám van igazán vele: a második rész vége annyira monumentális, hogy ahhoz képest kicsit leül a harmadik rész eleje. De nem kell aggódni, csak egy kicsit.

6 hozzászólás

J. Goldenlane: A Szélhámos és a Varázsló

J. Goldenlane: A Szélhámos és a Varázsló

Ez a regény nem arról szó, hogy a főhős megmenti a világot. Ebben a regényben nem tűnnek fel elfeledett, ősi hatalmak, nem dőlnek meg ősi birodalmak, nem derül fény ősi titkokra, és ősi relikviákról sem esik szó. Na jó, egy közepesen régi mágusrendet kiirtanak, és az utolsó túlélő valóban igyekszik rávenni a hőst, hogy tegyen ez ellen. De hogy is juthatna ilyesmire ideje, amikor fényes az éjszaka, szól a zene, folyik a bor, és oly gyakorta rákacsintanak szép hölgyek, amit kis túlzással lehet úgy érteni, hogy: „te csodás férfi, szívem szerint azonnal a karjaidba omolnék, hát ma este osonj be a palotánkba, ejtsd át a férjem, tégy magadévá, és utána ráadásul még a családi ezüstöt is elviheted!” Így ez a regény főleg arról szól, hogy a főhős fut, részben széplányok után, részben becsapott kártyapartnerek elől, vagy csak úgy spontán, a túlélésért. És rendben, egye fene, csekélyke szabadidejében valóban tesz lépéseket a világ megváltására, ami úgy-ahogy sikerül is neki.

Hirdetés