Noro értékelése


>!
Noro
Ed McDonald: Hollóvér

Kevesen idézik fel úgy Glen Cooknak, a katonai grimdark fantasy atyjának stílusát, mint Ed McDonald. Egy örök háborúságra ítélt világon járunk, ahol a félisteni, bölcs varázslók szörnyetegek, a hősök pedig részeges gyilkosok. Ahol az emberiség utolsó reménye egy olyan lény, aki rászabadította a világra a Kárhozatot, és amikor ő nem ér rá, akkor rálőcsöli az aktuális kataklizma elhárítását Galharrow barátunkra, aki maga sem nyerne sehol fair play díjat. Igaz, a csatornából, ahol az első részben megismertük, már kezdi kiverekedni magát: felelősséget vállal magáért és másokért, ismerkedik a saját lelkiismeretével, és próbál hinni valamiben. De ezt még mindig a maga sajátosan közvetlen stílusában teszi, különféle sörök és tömények kíséretében, amelyek nem sokat csiszolnak a jellemén.

A Hollóvérre mintha könnyebb lenne ráhangolódni, mint az előző kötetre: már az első oldalaktól kezdve érezni a világ hangulatát, a történet pörgését. Ezt viszont legalább részben azzal éri el a szerző, hogy a háttér bemutatását kvázi befejezettnek tekinti. Mintha a világ már készen lenne, ezzel pedig én nem tudok egyet érteni. Nagy potenciál lett volna például a helóták részletesebb megismerésében. Amikor az egyik jelenetben sikerült szóba elegyednünk az ellenség egy közkatonájával, én kifejezetten éreztem a lehetőséget, hogy a feje tetejére álljon az egész történet. spoiler Igazán kár, hogy ez végül elmaradt. Cserébe kaptunk holdfénnyel működő sugárfegyvereket.

Ami viszont tényleg jól megvalósult, az az első rész logikus, izgalmas és időnként meglepő fordulatokkal járó továbbépítése. Az Éjszárny eseményeiből kiindulva jelent meg egy új(?) ellenfél, valamint egy új vallás, amely talán megváltást jelenthet ennek a leharcolt világnak. Galharrow-nak ráadásul személyes érintettsége van mindkettőben, ez pedig a szereplők szintjén izgalmas csavarokra adott lehetőséget, amelyeket a szerző prímán ki is használt. Ámbár a végkifejlet hangvételét én egy kissé melodrámainak ítéltem, ami nem volt igazán méltó az előzményekhez. De az előadásmód, na meg az egész történet profi felépítése mindenképpen jól eladja ezt a kötetet is.


Ed McDonald: Hollóvér

Ed McDonald: Hollóvér

Négy év telt el azóta, hogy a Nall-gépezet visszaverte a Mély Királyait a Kárhozatba, de a szörnyek így is tüzes esőt ontanak az égből, és más sötét erők is szervezkednek a köztársaság ellen. Új hatalom van születőben: a Fénylányként ismert, ragyogásba burkolózó szellem látomásokként jelenik meg városszerte, az őt istenítő szekta pedig egyre nagyobb erő és befolyás birtokába jut. Az eluralkodó káosz megállíthatatlan.
Galharrow és az Éjszárnyak vajmi keveset tehetnek a szekta – vagy a Névtelenek különös parancsai – ügyében, de mikor ismeretlen tettesek feltörik Szarkaláb széfjét, és nyoma vész egy rettentő hatalmú tárgynak, akkor mindent meg kell tenniük, hogy visszaszerezzék. Csakhogy ehhez válaszokra lesz szükségük, márpedig ezekért kénytelenek fejest ugrani a lidércnyomásba: a Kárhozat kellős közepébe.

Ed McDonald lehengerlő stílusban, váratlan húzásokkal bővíti ki és mélyíti el az Éjszárny veszélyekkel és pusztulással teli világát. A Hollóvér méltó folytatása 2017 egyik legjobb grimdark fantasyjének.

Hirdetés