vicomte P értékelése


>!
vicomte P
Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018

Az elmúlt években szerencsére egyre több magyar szerzős SFF tematikájú novellaválogatás jelent meg, és ezek közül ez volt az, ami leginkább felkeltette az érdeklődésemet. Annak is nagyon örültem, hogy a számos ismerős, és számomra már garanciát jelentő név mellett legalább annyi eddig nekem ismeretlen szerző is bekerült a kötetbe.
A válogatásban, bár vegyesen szerepelnek benne SF és fantasynovellák, de a fantasy a weirddel karöltve azért erős túlsúlyt élvez – ez nekem személy szerint egyáltalán nem fájt, de azt is megértem, hogy akik inkább sci-fi rajongók, azoknak miért volt hiányérzete.
Az én problémám inkább a novellák egy részének elvarratlanságával és öncélúságával volt, illetve néha azzal is, hogy a mai magyar rögvalóság túl direkt módon jelent meg az egyes szövegekben.

Azok a novellák, amelyek igazán tetszettek:
Moskát Anita: Mesterhazugság
Egy 25 oldalas, weird-fantasy novellába három érzelmi tetőpontot, két csavart és egy katartikus lezárást is beleszőni – nos, mesteri? spoiler
Rusvai Mónika: Égigérő
Először ezt a novellát olvastam el a kötetből, mivel tudni szerettem volna, hogy a szerzőnő regényétől mire számíthatok. Elolvastam, majd megrendeltem a könyvét.
Sepsi László: Brúsz
Tavaly olvastam Daniela Kapitáňová: Könyv a temetőről című könyvét és abból az együgyű – ámde messze nem szent – főszereplő, s annak a mesélési stílusa köszönt vissza ebben a novellában, ami egy inkább még az ’50-es évek angolszász SF-jeire jellemző témát dolgoz föl, klasszikusan zavarba ejtő lezárással.
Molnár B. Gábor: Ne etesd a trollt!
Groteszk stílusjáték, amiben összetorlódik a múlt, a jelen és a jövő, az SF pedig az urban fantasy sarkára hág, miközben ráfordulunk a mi utcánkra, ami csikágóba vezet.
Veres Attila: Fekete talán
Úgy indul, mint a nagyvárosi ember ábrándja a vidéki élet romlatlan spoiler szépségéről és a kétkezi munka örömeiről. Valójában inkább zsigerekbe markoló és lelket trancsírozó mese a generációk közötti kegyetlenségről és arról, ahogy – tök mindegy mire hivatkozva – de megnyomorítják egymást.
Takács Bogi: Erdőszellem, erdőszellem
Profi SF novella egy célját vesztett nanobot alapú mesterséges intelligenciáról, valahonnan a poszthumán jövendők kezdeteiből.
Brandon Hackett: Mesterséges istenek
Egy szintén profi SF novella – ez viszont már jócskán a poszthumán jövendő belátható időhorizontján túlról. Hangulatában inkább cybergót, léptékében galaktikus, méretében kompakt. Pont annyi, amennyinek lennie kell.

A többi novelláról dióhéjban:
Buglyó Gergely: Hét perc és egyetlen pillanat – humoros novella, Dungeon Keeper felállásból, de a hétperces verzió talán elég lett volna a poénhoz.
Sziács Viola: Eleven kék – soft fantasy a feminista vonalból, amit inkább lilának, mint kéknek éreztem.
Gaura Ágnes: Árnyék – a hangulata pazarul sötét, csak az írói mondanivaló maradt számomra homályban.
Tallódi Julianna: Féligaz – mintha ennek a regénynek a továbbgondolását olvastam volna, kár, hogy félig sem lett befejezve…
Lőriczy Judit: Macskakövek – hangulatos urban fantasy, ami nekem csak egy szilánk lett egy nagyobb építményből, nehezen értelmezhető kerettörténettel, és számomra logikátlan feloldozással.
Baráth Katalin: Halzsíros legenda – ahogy az tudott, a nyelvrokonság még nem jelent tényleges közös múltat, de ha mégis, akkor nem csak egy legenda a novella alapja.
Kiss Gabriella: Vendégség – Vidék-város, szülők és leszármazottak. Miért muszáj, hogy a családi köteléken fojtóhurok díszelegjen?
László Zoltán: Világvégék – szuperhősök magyar módra. Keserű és bevisz egy gyomrost, de azért ez így még nem az Unicum.
Farkas Balázs: A nevetés íze – Jokernek legalább tényleg lett valami groteszk és torz humorérzéke a traumáitól. A novella narrátorának nem. Szenvedni, azt tud.
Sümegi Attila: Gúzs – baromi jó ötlet, elnagyolt kidolgozás, a szálak inkább csak gabalyodnak és nem szövődnek, pedig egy regény potenciálja van az alapgondolatban.
Erdei Lilla: A jégkorszak tanúi – ez valójában két novella: az első egy groteszk cyberpunk paródia, Lovestar stílusban, a második egy posztapu lila bölcsészkedés, ami totálisan hidegen hagyott.
Dragomán György: Kőasztal – Híd – Valhalla – SF egypercesek egy szépírótól. Kár, hogy az SF-nek nem áll jól az egyperces, mint műfaj, különösen, ha maguk a témák is legalább harmincévesek.

4 hozzászólás

Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018

Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018

Hazugságokból emelt város, halála után vezeklő festő, újragondolt mesék, háborúzó mesterséges intelligenciák, fonák Magyarországok: tizenkilenc válogatott novella merész jövőképekről és bizarr álmokról ismert és új szerzőktől.

Hirdetés