Lianeko értékelése


>!
Lianeko
Stanisław Lem: Az Úr Hangja

A Helikon kiadó gondozásában 2018-ban megjelent kiadás borítóján egy apró emberi alak látható, aki zseblámpával világít fel a sötét csillag pöttyözte égboltra, és a lámpájának fénye egyre halványodik, míg végül teljesen beleveszik az éjszaka sötétjébe. Ki ne találkozott volna már ezzel a jelentéktelenség-érzéssel, ami akkor fogja el az embert, ha a végtelen csillagos égre néz?

Valami ilyesmit próbál Lem mester a könyvében is elmagyarázni a tudóscsapat történetén keresztül, akik próbálnak megfejteni egy feltételezetten idegen civilizációtól érkezett neutrínósugár-üzenetet. A könyv egy fiktív visszaemlékezés, bizonyos Hogarth professzor tollából, aki a csillag üzenet megfejtésén dolgozott éveken keresztül spoiler
Fiktív tudósunk intelmére figyeljünk oda: Aki hihetetlen pörgő cselekményre, szkafanderbe bújtatott űrutazókra, és fura, vízfejű földönkívüliekre szomjazik, az tegye le a könyvet most! Lem regénye százszor inkább szól az emberi megismerés korlátairól, mint a földönkívüli civilizációkról. A cselekmény leginkább elméleti síkon zajlik – tudós főhősünk felvázol jónéhány hipotézist, bizonyítási és cáfolati eljárást, valamint elvi kérdést és problémát, amellyel az üzenet megfejtése közben találkozott. Lem hihetetlen érzékkel kreál egy teljesen hihető tudományos közeget: nem csak a tudományos fejtegetésekre tér ki, hanem a tudóscsapat tagjainak személyes ellentéteire, sőt még a kor politikai viszonyaira is. (Lem olyan precíz munkát végzett, hogy már vártam, hogy a könyv végén legyen egy „mérési jegyzőkönyvek” függelék) Persze ne higgyük azt, hogy elképesztő konspirációkról, vagy intrikákról fogunk olvasni. Ezek a tényezők csak újabb változóként vannak jelen a Lem által felállított egyenletben. Az emberi és politikai ellentétekkel az író leginkább azt szemlélteti, hogy nem elég, hogy az emberi megismerés véges, de még sokszor olyan nehezítő tényezőkkel is meg kell küzdeni, mint a kollégákkal való nézeteltérések, vagy a politikai hatalom folytonos ellenőrzése. A regénynek megvan a maga (néha igencsak) fölényeskedő, fanyar humora, de aki nyitott az ilyesmire, az biztos jól fog szórakozni.
spoiler

2 hozzászólás

Stanisław Lem: Az Úr Hangja

Stanisław Lem: Az Úr Hangja

„Azt az olvasót, aki … egyre türelmetlenebbül várja, hogy a híres rejtély lényegére térjek, azt remélve, hogy éppolyan kéjes borzongásban lesz része, mint amikor vérfagyasztó horrorfilmet néz, rábeszélném, hogy tegye le könyvemet, mert csalódni fog. Nem izgalmas kalandregényt írok, hanem azt mondom el, miként került kultúránk a kozmikus vagy legalábbis nemcsak földi egyetemesség próbatétele elé, s mi lett ebből” – írja a könyv fiktív előszavában Lem, a nálunk is széleskörűen ismert lengyel sci-fi író. Ha külsődleges egzotikus kalandokban nem is bővelkedik ez a regénye, azért fantasztikum bőven akad benne, s a bejárt gondolati mélységekben való búvárkodás legalább olyan izgalmakat rejt: milyen veszélyekkel járhat az emberiség számára az, ha a katonai hatalom pusztító célokra akarja felhasználni a világűrből érkező értelmes üzeneteket?
Külön érdemes felfigyelni Lem írói stílusára, hasonlatainak költői szépségeire, finom iróniájára.

Hirdetés