vicomte P értékelése


>!
vicomte P
Ed McDonald: Éjszárny

Az Éjszárny határozottan ígéretes első könyv, amely nem üti meg ugyan Joe Abercrombie vagy Mark Lawrence debütáló regényeinek szintjét, de abszolút kiérdemelte a David Gemmell Morningstar díjra való jelölést.

Nem véletlenül emlegettem Abercrombie-t és Lawrence-t, hiszen McDonald is azon a mára már jól kitaposott grimdark csapáson halad, mint az említett két úriember, még ha egyelőre úgy tűnik, hogy messze nem akkora lendülettel, mint azok teszik.
Pedig a világépítésben még talán messzebb is megy náluk: a Kárhozat kaotikusan változó mágikus pusztasága, amit a Mély Királyai spoiler ellen húztak fel utolsó kétségbeesett védvonalként a Névtelenek spoiler legalább olyan idegen az emberi elmétől, mint annak idején a Félelem Földje volt a Fekete Sereg sorozatban – esetleg a Görbülés a Más dalokban.
A regény itt, ezen a poszt-apokaliptikus helyszínen nyit és többször is visszatérünk a Kárhozatba a főszereplőt, Galharrow parancsnokot követve. Számomra ezek voltak a regény legerősebb részei, ahol leghitelesebben jött ki, hogy mennyire elvetemült lehet az a hatalom, amely ilyen módon próbálja megvédeni magát spoiler.
A regény következő erénye – és számomra egyben néha negatívuma is – a stílus volt.
Az E/1-ben megszólaló cinikus, kiégett, salak keserű, alkoholista főszereplő figurája jól működik, köszönhetően a tényleg jól megválasztott, rövid, mégis gördülékenyen mondatokkal operáló prózának – amire szerencsére a fordító is jól ráérzett – de azért ezt jól megírni messze nem igényel akkora író talentumot, mint mondjuk annak a változatos és választékos nyelvezetnek a használata, mint amit a műfaj igazi nagyágyúinál élvezhetünk.
S ha már a negatívumoknál tartok, akkor kénytelen vagyok megállapítani, hogy Galharrow parancsnok karaktere még egy grimdark fantasyben is alibizésnek minősül, ha az árnyalt jellemábrázolást kérjük számon a írón. spoiler
A cselekményre magára nem lehet panasz: kimondottan pörgős, a fő konfliktus a világ koncepciójába tökéletesen illik, és a narrátor nyomozó-fejvadász is pontosan az a fajta fickó, akinek az ilyen események szoktak a pofájában robbanni, mint egy jó képességű noir-krimi magánkopónak.
A fordulatok és a csavarok is viszonylag jól és logikusan követik egymást, s bár többnyire nem ütik túl a „nahát, tényleg” illetve a „tudtam, de nem sejtettem” skála végpontjait, mégis adnak elég feszültséget és gondolkozni valót, hogy a regény élvezhetőségét emeljék.

A regényt elsősorban a kicsit rutinosabb zsánerolvasóknak tudom ajánlani, de az erős képi világa és akció dús cselekménye miatt talán azok számára is ideális olvasmány lehet, akik filmszerű élményre vágyva vágnak bele egy fantasy regény olvasásába.

2 hozzászólás

Ed McDonald: Éjszárny

Ed McDonald: Éjszárny

A széttört és szenvedő égbolt alatt terül el a Kárhozat végtelen és fertőzött sivataga, a halhatatlan Mély Királyai ellen vívott könyörtelen háború sötét mementója. A féktelen pusztítás lassan száz éve ért véget, amikor a Birodalom bevetette a Nall-gépezetet, az ismert világ leghatalmasabb fegyverét. Legyőzni azonban nem sikerült vele a királyokat, csupán kordában tartani – a mostanra romlott mágiával és vérszomjas démonokkal teli pusztaságban a halhatatlan uralkodók nagyon is éberek. Csak a megfelelő pillanatra várnak.
A fejvadász Ryhalt Galharrow jól ismeri a Kárhozatot. Amikor a hollót ábrázoló tetoválása életre kel, hogy előadja sürgető üzenetét, Galharrow az Éjszárnyakként ismert csatlósaival egy titokzatos nemesasszony keresésére indul az egyik távoli helyőrségbe. Egyikük sincs azonban felkészülve arra, amit ott találnak: a Mély Királyai nem félik többé a Nall-gépezetet, és óriási seregükkel megindulnak a Birodalom felé. Az egyetlen reményt egy rég halott varázsló öröksége jelentheti, ám az Éjszárnyak ideje fogytán van.