Disznóparéj_HVP IP értékelése


>!
Disznóparéj_HVP IP
Adrian Tchaikovsky: Pókfény

Hölgyeim éééééés uraim! Kérem foglaljanak helyet, és máris kezdődik az évszázad visszavágója! A kék sarokban az emberiség színe-java várja a megmérettetést, a piros sarokban pedig már készül az előző összecsapás bajnoka, Aaaaaadrian Tchaikovskyyyyyy!

Az idő gyermekei című könyve kapcsán az emberiség már cifrán kikapott egyszer ettől a bozontos írójószágtól, ettől a pókölelgető neohippitől. Abban a regényben Tchaikovsky rámutatott, mennyire képtelen az ember változni, mennyire alkalmatlan arra, hogy az általa csoportként hangoztatott értékeket (empátia, türelem, szeretet) egyénként is a magáévá tegye és gyakorolja. Most a feelgood sci-fi császárának frissen megjelent fantasy története újra segít, hogy mélyen magadba nézz és egy egészen kicsit talán jobbá válhass az általa sorozatban bevitt sallerek segítségével.

A történet szerint újabb és újabb emberek állnak be a Sötétség szolgálatába, hogy a gonosz segítségével isteni erőre szert téve ők válhassanak a Sötét Úrrá, akinek szavára a világ négy sarkából összecsődül minden kannibál, szörnyeteg, démon, vészlovag és óriáspók, hogy a Fény erőinek feszüljenek és eltöröljék a világosságot.

A Fény prófétája azonban, az ezer éve élt Armes jóslataiban minden egyes eljövendő Sötét Úrról lejegyezte, hogyan s miként legyőzhető, így (önjelölt) hősök újabb és újabb csapatai emelkedtek fel, hogy legyűrjék az aktuális Sötét Urat és megmentsék a világot.

Nincs ez másként most sem: a Sötét Úr, Darvezian seregei mozgolódnak, és csak egy kis bátor csapat állíthatja meg őt. Dion, a papnő vezeti őket, szívében Fény. Harathes, a paplovag kardja és pajzsa védi őt, míg Cyrene nyilai, a tolvaj Lief tőrei és az elemek mestere, Penthos lángjai törlik el az útjukba álló Sötét lényeket. Kényszerű útitársuk pedig nem más, mint Nth, az óriáspók, akinek a jövendölés szerint nagy szerepe lesz Darvezian megállításában: ő kísérheti át a csapatot a pókösvényen, hogy összecsaphassanak a gonosz félistennel. Ő azonban Sötét lény, és a csapat nem lehet biztos benne, hogy valóban kinek az oldalán áll…

Mit látnak szemeim?! Sárga sarok? Igen, hiszen egy harmadik fél is beszáll a csatába! A FALEKÖK (FAntasy LEgunalmasabb KÖzhelyei) azok, akik ringbe lépnek, és nekiesnek Tchaikovskynak és az emberiségnek! Léptüket koczkacsörgés kíséri, ütéseik 3D6+3 tűzsebzés erővel zúdulnak alá!

Nem kell azonban félteni az írót, Tchaikovsky egyetlen ütéssel kiteríti a Faleköket! Hogy a közepesen sikeres módon „emberré” változtatott pók legjobb (és egyetlen) barátja és sörforrása a csapat legempatikusabb tagja, a tolvaj Lief lesz? Hogy a paladin egy hímsoviniszta, beképzelt és önimádó sejhaj? Hogy a papnő hite a legingatagabb mind közül? Hogy a mágus szociopata és nem érti, min röhögnek a többiek és min nem, viszont reménytelenül szerelmes? Hogy a harcosnőnek elege van belőle, hogy minden pasi le akar feküdni vele, viszont nagyon szívesen lefekszik többükkel is? Hogy a pókember (emberpók? pember? embók?) az egyetlen normális ember a csapatban?

A kötet első kétszáz oldala bitang jó fantasy, és kedélyesen végig lehet röhögni. A kétszázadik oldal körül pedig (mesteri!) kezdenek beérni az író által elültetett gondolatmagok, beütnek az erkölcsi-filozófiai problémák, és a mosoly az ember arcára fagy. Jogos dolog elpusztítani valamit, ami az én elpusztításomra tör, de csak akkor, ha odamegyek hozzá? Megbízhatok-e valamiben (valakiben), ami-aki csak nagyjából olyan, mint én? Lehet-e pusztán amiatt értékem más élőlényekhez képest, mert én ember vagyok, ők meg nem? Mitól a Jó a jó és a Rossz a rossz?

Utóbbit ki is fejteném, de akkor a zöld sarokban beszállnának a spoilerek az értékelésbe, és azt nem akarom. Lényeg a lényeg, hogy valahol itt kapja az emberiség azt a kolosszális jobbegyenest. Kialakul ugyanis a csapattagok hozzáállása Nth-höz, a pókemberhez, ezzel Tchaikovsky többféle igazodási pontot is kínál. Vajon te kíváncsi lennél rá, mint Lief, és a saját, esetlegesen korlátozott eszközeiddel (sör) próbálnád közelíteni magadhoz? Zsigerből undorodnál a másságától, mint a paplovag Harathes? Erkölcsi alapon, dogmák közé bújva tartanád elítélendőnek, mint Dion papnő? Afféle tudományos érdekességként kezelnéd, mint Penthos mágus (aki mondjuk az embereket se tartja sokkal többre)? Esetleg érdeklődésedet kényelmes megvetéssel fednéd le, hogy meg se kelljen próbálnod közeledni, mint Cyrene?

…és ha azt mondod, hogy a tolvaj hozzáállását akarnád gyakorolni, ugyan miért és milyen alapon nem teszed ezt az embertársaiddal? Az utcán miért hajtod le a fejed, ha nem kívánt ismerőssel futsz össze, miért rezzensz össze, ha idegenséggel, mássággal találkozol?

Éééés az emberiség földre került! Meg se próbál felállni! Adrian Tchaikovsky vs. emberiség, kettő nulla!

8 hozzászólás

Adrian Tchaikovsky: Pókfény

Adrian Tchaikovsky: Pókfény

A Fény és a Sötétség örök harcában mindig is egy prófécia segített legyőzni a gonosz seregeit. Egy ilyen jóslat utasításait követve próbálja hősök egy kis csapata megszabadítani a világot Darveziantól, a Sötét Úrtól. Hosszú, kalandos útjukon szembe kell nézniük szörnyekkel, óriási pókokkal, véráldozatra szomjazó őrült szektákkal, és saját gyengeségeikkel. A pókok erdejéből a Szent Városon keresztül a gonosz tornyáig szokatlan vezetőt követnek: egy óriáspókot, amit a csapat mágusa kényszerűségből emberré változtatott.
Legalábbis… nagyjából.

Adrian Tchaikovsky, Az idő gyermekei és a Hadállat szerzője ebben az első látásra klasszikus alapokra épülő, mégis modern, sötét humorral átszőtt fantasy regényében ugyanazokat a témákat dolgozza fel merőben más fényben, mint amelyekért a magyar olvasók is annyira megkedvelték. Emberség és emberiesség, empátia és gyűlölet, felelősség és álnokság – minderre egy nem ember szereplő látószögén át tart görbe tükröt.

Hirdetés