pável  értékelése


>!
pável
Kovács Tamás: Embermentő közszolgák a holokauszt idején

Április 16-ra (a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjára)*

Először hogy mi a baj a kötettel, aztán, hogy miért jó, hogy van.
I.
„Idegenrendészeti eljárás”: tovább a lejtőn, avagy a történész és a megfelelési kényszer

Jelentem, kikeltek Szakály Sándorék keselyűfi turulfiókái a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Zavarba hoz – mint egy tényleg jó történelemkönyv. Noha a kötet központi témája a zsidómentés és az embermentők sorsa, egy hosszabb fejezetben bemutatja az odáig vezető utat is. És bár első pillantásra ebben alapos, éppen itt, a hazai holokauszt összefoglalásánál – nem tudok jobb szót erre – negligálja Kamenyec-Podolszkijt.

Eltusolja? Felülemelkedik rajta? Netán nem tartja említésre érdemesnek, akárcsak pár bekezdéssel korábban a numerus clausus káros hatását? (Bár később örömmel szemezgetek majd az általa nyújtott bibliográfiából, itt kell megjegyezni: ezeken az oldalakon hallgat bizony azokról a friss kötetekről, melyek újraértelmezik a „nulladik zsidótörvény” roncsoló hatásait a magyar társadalomban.)

Nem szerepel hivatkozásként, lábjegyzetben egyik következő mű sem – mind arról szól, hogy nem lehet semmibe venni az 1920-as törvényt és folyamányait:

-The numerus clausus in Hungary : studies on the first anti-Jewish law and academic anti-semitism in modern Central Europe ed. by Victor Karady and Peter Tibor Nagy, 2012.
-Kovács M. Mária (1953-): Törvénytől sújtva : a numerus clausus Magyarországon, 1920–1945. 2012.
-Hajdu Tibor, Kerepeszki Róbert, Kovács M. Mária: Számokba zárt sorsok : a numerus clausus 90 év távlatából, 2011

Mindez önmagában nem lenne baj, más munkákból is le lehet vonni a tanulságot, de azért árulkodó. Nem csak ezt intézi el pár sunyi szóval, de az már egyenesen arcpirító, hogy a tömeggyilkosságnál ennyire utal csak:

„Magyarországon élt a legnagyobb zsidó közösség. Igaz ugyan, hogy a kamenyec-podolszkiji deportálás során, az újvidéki partizánrazzia, az ún. >hideg napok< alatt sokakat – a keleti frontra közérdekű munkaszolgálatosként kivezényelteket is – komoly atrocitások értek, többeket meg is öltek. Ugyanakkor az ország határain belül a magyarországi zsidóság többsége – a szó fizikai értelmében – biztonságban élt a Kállay Miklós vezette kormány regnálása (1942-1944) alatt.”

Ízlelgessük: „többeket meg is öltek.” Ezreket, magyar állampolgárok ezreit, akik az előző héten még talán a pesti nagykörúton sétáltak vagy egy vidéki kisvárosban még békében éltek, a hatóságok berendelték, hogy pl. baj van az iratukkal és pár nap múlva a határon túlra zsuppolva találták magukat, az SS kivégzőosztga előtt. Ez volna az idegenrendészeti probléma egyeseknél.

Mondhatnók – és védekezhetne ezzel, de jobb, ha nem teszi –, hogy: de hiszen az a súlyos „incidens” már is nem magyar felségterületen történt… De ez a magyarázkodás, tudjuk jól, csak súlyosbítaná a helyzetet, hiszen magyar állampolgárokkal, magyar kormányzati tudomásulvétellel és közreműködéssel „történt” meg a tragédia.

A történetírás sokat veszít, ha végig passzív igékkel meséljük el a múltat.

Egy magyar zsidó sofőr titokban készült fotója a kivégzés előkészületeiről:
http://www.degob.hu/photos/5-4.jpg

„A gyilkolás három napig tartott. Jeckeln SS-ei 23.600 embert, köztük 10-15 ezer Magyarországról deportált zsidót lőttek agyon. Ez volt a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlása, ahol az áldozatok száma ötjegyű volt.” (u.onnan)

Ilyen hát a megfelelési kényszer a gyakorlatban.
Szakályék intézményéiben talán in vino veritas, keresd a kantinban, de ne a szakmunkákban – ha egy idézni való messze a politikai árkok túloldaláról való, egyszerűen nem hivatkozunk rá.

Ugyan az NKE a kötet kiadója, nem a Veritas Intézet, azért jól mutat most itt egy screenshot még a néhai, fejlesztés alatt álló Veritas-honlapról:
https://m.blog.hu/pa/pavelolvas/image/vegyes/veritas_deak.jpg :-P

II.
De nem akarok rugózni ezen a pár bekezdésen, a fenti bakyktól eltekintve alaposan összeollózott könyv, más esetekben lelkiismeretesen meghivatkozza azokat az forrásmunkákat, melyekből dolgozik, ki is írtam közülük egy csokorra való olvasnivalót későbbre. Tkp. két művet idéz agyon – az online DEGOB-iratok mellett:

– Lebovits Imre (1929-).. Zsidótörvények – zsidómentők, Ex Libris, 2007.
– A Világ Igazai Magyarországon a második világháború alatt, szerk. Frojimovics Kinga, Molnár Judit, ford. Novák György Bp. Balassi – Jeruzsálem : Yad Vashem, 2009.

Elértünk végre a könyv lényegéig: a hősök enumerációjáig. A legnagyobb hősiesség kellett ahhoz, hogy abban az őrült vészkorszakban normális maradjon valaki – és ártatlanokat mentsen.

Életutak rövid felsorolása a kötet második fele: civilek (köztisztviselők) és fegyveresek (rendőrök, katonák, főleg tisztek) hőstörténete – ahol érvényesül a keserű mondás: miden jó elnyeri méltó büntetést. Legtöbbjük alig pár év múlva éppen úgy bujdosott vagy szenvedett, mint akiken korábban segített, csak éppen már a nemzetközi szocialisa eszmék jegyében (magyarán sokukat kezelésbe vette az ÁVÓ, mások emigráltak). Na itt aztán lehetne „sztorizni”, de holmi anekdotázás, amire itt lehetőség van egy blogban, nem lenne méltó felvállalt szerepükhöz.

Volt köztük polgármester, aki elszabotálta a zsidókat megnyomorító rendeletek végrehajtását (Baja), volt tiszt, aki harcolt a nyilasok ellen – akár még az SS-egységek segítségével is (akik jó pontot akartak gyűjteni). Volt köztük „kisember” és volt tábornok, nő és férfi, de mindannyian emberek voltak az embertelenségben.

Később még megemlékezünk róluk is – amikor majd az alább megidézett, primer munkákat olvassuk. A többi, válog. bibl. a kötetből – ez hosszú lista, még tovább nyújtaná a posztot, nem másoltam át a blogomból, ott utána lehet nézni.

Nem mehetünk el szó nélkül a könyv következő érdeme mellett: többször is kitér a munkaszolgálat paradox voltára. Hogy ez a mindmáig teljesen fel nem tárt jelenség mennyire összetett: hogy mennyire nem szabad róla általánosságokban beszélni. Mert volt, hogy ennek keretében gyilkolták halomra a civileket, de volt, hogy ez mentette meg az életüket (relatív, de így a pokol komfortosabb bugyraiba kerülhettek).

Ezekben a vészterhes években minden megtörténhetett és meg is történt. Volt, hogy SS-katonák védtek zsidókat a nyilasok ellen. Megtörtént, hogy a legbátrabb parancsnokok a gettóba kézbesítették ki a 'muszos' behívókat (!), így mentve meg őket a szinte biztos haláltól. És megtörtént mindennek az ellenkezője is… Hogy a nyilasok és a nácik úgy tárgyaltak a munkaszolgálatosokról, mint egymás közt a nagybani rabszolgakereskedők az ókorban.

Olvass történelmet – hozzá képest Cormac McCarthy is dajkameséket ír.
De azért válogasd meg, mit.

* https://sfi.usc.edu/exhibits/holokauszt-magyarorsz%C3%A…
(2015 körül)


Kovács Tamás: Embermentő közszolgák a holokauszt idején

Kovács Tamás: Embermentő közszolgák a holokauszt idején

Tény, hogy az 1944-es és 1945-ös esztendők a magyar történelem legsötétebb időszakai közé tartoznak. A német megszállás, a zsidóüldözés kiteljesedése, majd a harcok nemcsak anyagi, hanem morális értelemben is romba döntötték az országot. Kényes kérdésként vetődik fel, hogy a korabeli magyar közigazgatást, honvédséget vagy éppen a rendvédelmi szerveket mekkora felelősség terheli az akkor történtekért.

Ugyanakkor látnunk kell, hogy az embertelenség e korszakában is sokan – katonák, rendőrök, hivatalnokok, éppúgy, mint lelkészek, tűzoltók, vagy éppen munkások – nemegyszer kijátszva, igen gyakran egyenesen megszegve törvényeket, rendeleteket vagy akár parancsokat, szolidárisak voltak embertársaikkal. Némelyek „csak” emberségről tettek tanúbizonyságot azzal, hogy vonakodva, már-már a szabotázs határát súrolva voltak csak hajlandók végrehajtani a különböző utasításokat.

Az izraeli Jad Vasem Intézet által alapított Világ Igaza elismerést a háború után azok kaphatták meg, akik önzetlenül, életük kockáztatásával segítettek a zsidó üldözötteken. Ma már a kitüntetettek száma világszerte meghaladja a huszonötezret, közülük több mint nyolcszázan magyarok.

A kötet embermentők és üldözöttek személyes történetének megismertetésével kíván adózni az áldozatok és egyben azok emlékének, akik tenni mertek az üldözöttekért.

Hirdetés