Noro  értékelése


>!
Noro
Jo Walton: Mások között

Bár egy tizenöt éves lány naplójának álcázza magát, ez a könyv kortól és nemtől függetlenül mindenkihez szól, aki képes elmerülni a kitalált világokban, és aki szerint egy jó fantasztikus regény mandínerből többet tud mondani a való világról, mint a realizmus direktből. Hőse nem csak menekül e könyvekbe – amire van is oka –, de tanul is belőlük, elgondolkozik rajtuk, és segítségükkel messzebbre lát, mint közhelyekbe és hagyományokba burkolózó környezete. Na persze pozitív előítélet azért van benne rendesen, de ezúttal helyénvaló, ha elővesszük rajongói énünket és lubickolunk benne.

A fülszöveg erősen túloz, nincs ebben a könyvben semmiféle nagy összecsapás. Az már megvolt, még a regény eseményei előtt. Ez tulajdonképpen az utószó: a túlélő története, aki nagy áldozatot hozott a győzelemért. (Amelyről nem tudhatjuk biztosan, hogy megtörtént-e, vagy Mori csak utólag alkotta meg a fejében, hogy értelmet adjon a tragédiának.) A történet pedig pontosan az, amit a cím ígér: küzdelem a beilleszkedésért. Ennek pedig az a szépsége, hogy egyaránt vonatkozhat egy csatából hazatérő fantasy hősre vagy egy okos, de visszahúzódó gyerekre. Az egész csupán kontextus kérdése.

A hétköznapi értelmezésen túl nagyon érdekes, ahogy a könyv a mágiát megközelíti, lényegében a káoszelmélet etikai továbbfejlesztésével. Ha egy apró varázslat is átírja a valóságot, akkor emberek sorsát változtatja meg, akár visszamenőleg is az időben, aminek felfoghatatlan erkölcsi vonzatai lehetnek. És ezzel tulajdonképpen kilyukadunk a regényt látszólag átható eszképizmus totális ellentétéhez. Mert lehet, hogy varázslat nem is létezik (vagy legalábbis nem bizonyítható), de ha mégis, akkor a gyakorlásával, a világ önkényes megváltoztatásával hatalmas terhet veszünk magunkra.

Bár a legfontosabb persze az, hogy átérezzük Morinak a világról alkotott képét, a könyv teljes körű megértéséhez elég komoly lexikális műveltségre is szükség van. Sokat formálja a főhős gondolkodását például Tiptree, le Guin és Delany munkássága, de hogy ez pontosan mit is jelent, azt a regény nem részletezi. Helyenként szinte ijesztő, hogy Mori milyen racionálisan gondolkodik olyan kérdésekről, amelyek az SF világán kívül még tabukkal vannak körülbástyázva. (Szexuális önfelvilágosítás Delany műveiből: ez sokkal durvább, mint ahogy azt önmagában Mori előadásából gondolhatnánk, az írónál ugyanis kevés ellentmondásosabb szerző van az SF berkeiben.)


Jo Walton: Mások között

Jo Walton: Mások között

Mori menekül az anyja elől. Az anyja elől, aki boszorkány. Aki fekete mágiájával rontást hoz mindenkire, és Mori szerint világ fölötti uralomra tör. Egyszer már megvívtak, mert ő is örökölte anyja képességeit, de sajnos még túl gyenge volt: abban a csatában elvesztette ikernővérét és maga is belerokkant a vereségbe.

Pedig a frontvonalak mindenki más számára láthatatlanok. Mori családja széthullásának traumáját próbálja feldolgozni, azt, hogy szülei bentlakásos középiskolába adták be, mert addig sincs senkinek láb alatt.

Most kétségbeesetten igyekszik beilleszkedni, megtalálni azokat, akik ugyanúgy rajonganak a könyvekért, és főleg a fantasztikus könyvekért, mint ő, megismerni a barátságot és a szerelmet, amíg még lehet. Mert viharfelhők gyülekeznek a walesi táj felett, s a tündérek és más természetfölötti lények már helyüket keresik a közelgő végső összecsapásban.

Az ismert fantasyszerző ezúttal nem hagyja el a mi világunkat, de itt is megtalálja a varázslatot, a csodát. Mert az is elég hozzá, ha kinyitunk egy könyvet. Ezt… vagy egy másikat.

„Vicces, körmönfont és szenvedélyes.”
– Ursula K. Le Guin

„Az okosak és furák himnusza – inspiráció és mentőkötél mindazoknak, akik ebbe a világba születtek, de nem ezen a világon élnek.”
– Cory Doctorow

Hirdetés