perpetua P értékelése


>!
perpetua P
Mary E. Pearson: Tolvajok tánca

Lia kalandjai véget értek, de felcsillant a szemem, hogy újra a világába csöppenhetek az Írónő újabb regényével. A fülszöveg se érdekelt, azonnal a kosaramban landolt. :)
A történet később játszódik, de nem kellett hiányolnom a számos régi történet, amit már a trilógiánál is szerettem. Egy eddig ismeretlen vidékre utazunk, Pokoltorkába, ahol a Ballenger család „uralkodik”. Ide szólítja a kötelesség a királynő félelmet nem ismerő rahtan harcosait. Két merőben más nézőpont találkozik és az ellenségekről kiderülhet, hogy talán nem is annyira ellenségesek. Kazi már gyerekként árva maradt, de keményen küzdött és most szeretne megmutatni, hogy kiérdemelte királynője bizalmát. Jase családja nem ismeri el Morrighan fennhatóságát, de szeretnének békében élni. A két fiatal szerencsétlen körülmények között kerül közelebb egymáshoz és már akkor elolvastam tőlük. Mindketten kemények, a saját céljaik vezérlik, nem számít, hogy ehhez megtévesztés, hazugság netalán vérontás szükséges. Mégis megtalálják a közös hangot, és annyira aranyosan bontakoznak ki az érzéseik. Jase népes családjában bőven akadnak szerethető szereplők, nem beszélve Kazi rahtan társnőiről. Nagyon szeretném, hogy ugyanilyen sokat szerepeljenek a folytatásban is.
Néhol talán picit lassabban haladtak az események, de tagadhatatlanul nagyon alaposan megismerhettünk a Fennmaradottak ezen ágát. Olvasás közben néha elbizonytalanodtam a csillagozást illetően, de az a könyv, ami egy-egy sorával libabőrössé tesz, nem érdemel kevesebbet a maximumnál. :)

4 hozzászólás

Mary E. Pearson: Tolvajok tánca

Mary E. Pearson: Tolvajok tánca

A Ballengerek családja nemzedékek óta él a törvényen kívül, azt állítva, hogy az ő nemzetségük a legősibb a Fennmaradottak közül. Az új családfő hatalmát azonban belső hatalmi harcok és külső fenyegetések kezdik ki.

A vendai királynő három ifjú nőt, elit testőrsége tagjait küldi a Ballengerek fészkébe, hogy színe elé hurcoljanak egy árulót. A kis csapatot egy legendás tolvaj vezeti, aki élete legnehezebb feladatára készül.

Amikor a törvényen kívüli vezér és a tolvaj találkoznak, macska-egér játék veszi kezdetét, amelyben mindketten titkokat őriznek és próbálnak feltárni – mit sem tudva arról, hogy a legsötétebb titok mind közül az egész kontinens jövőjét veszélyezteti.

A Fennmaradottak krónikája, mely Az árulás csókjával vette kezdetét, most a kontinens új szegletébe vezet el, már megszeretett régi és lebilincselően izgalmas új szereplők közé.

Hirdetés