TiaRengia IMP értékelése


>!
TiaRengia IMP
Frank McCourt: Angyal a lépcsőn

Frank McCourt: Angyal a lépcsőn Önéletrajz 19 éves koromig

Döbbenetes, mennyire megmaradtak bennem a 20 évvel ezelőtt látott film képkockái (néhol a főszereplő narrátor hangján olvastam a könyvet). Tökéletes adaptációja volt ennek a tökéletes könyvnek.

Frank McCourt igazi mesélő. Az Amerikában született, majd kiskorában családjával Írországban letelepedő Frankie csodálatosan regéli el nekünk életének első tizenkilenc évét. Az egész könyv egyenletesen hozza a lebilincselő stílust, egyszerűen nem volt olyan rész vagy jelenet, amit untam volna.

Miközben olvastam a könyvet, néha elgondolkodtam, mitől is olyan vonzóak többünknek az írek meg az ír irodalom? Hiszen a könyv is nagyon plasztikusan bemutatja, mennyire nem szimpatikusak itt a népek. Köpködés az angolokra, vallási széthúzás, bigottság, alkoholizmus, nomeg a nincstelenség és a dőzsölés, mint a két véglet, közte pedig nincs semmi.

A szerző őszinte, ám korántsem részrehajló a saját népét illetően. A gyermekhang tökéletesen visszahozta az emlékeimből azokat az időket, mikor én is, mint katolikus hitben nevelkedett ember, először még vakon elhittem mindent, majd egyre többször zavart be ebbe a hitbe az a sok visszásság, amit tapasztaltam magam körül. Az író megfricskázza a vallást túltoló embereket, mégsem ítélkezik. Időnként nagyon jókat derültem olvasás közben, ezt az ironikus humort nagyon csípem.

Szó esik itt a szegénységről, az apa-figura hiányáról, a nemi szerepekről, csupa olyan izgalmas téma, melyet úgy tudott ez a fickó papírra vetni, hogy a maga érzékletesen ábrázolt borzalmatosságában sem lett nyomasztó, inkább falni kívántam a lapokat, hogy még, még…

Frank McCourt is az a fajta ember, akit sajnálom, hogy már sosem hívhatok meg egy korsó sörre valamelyik ír kocsmában… Viszont hamarosan folytatom a sort a trilógia következő részével.

2 hozzászólás

Frank McCourt: Angyal a lépcsőn

Frank McCourt: Angyal a lépcsőn

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Amikor visszapillantok a gyerekkoromra, nem is értem, hogyan éltem túl. Természetesen nyomorúságos gyerekkorom volt – a boldog gyerekkor egy hajítófát sem ér. A szokványos nyomorúságnál persze rosszabb a nyomorúságos ír gyerekkor, de még ennél is sokkal rosszabb a nyomorúságos ír katolikus gyerekkor”
Így kezdődik Frank McCourt regényes memoárja, melyről amerikai méltatója a következőket írta: „McCourt sajátosan lírai és sajátosan ír hangja többek között James Joyce-ot idézi. Ugyanolyan elragadó és ugyanolyan jókedélyű. De ahogy McCourt és társai a nyomorral küzdenek, abban van valami bátor drámaiság, ami közelebb áll a mi korunkhoz. Ezek az emberek soha nem merülnek el az önsajnálatba (nem engedhetik meg maguknak), soha nem vész ki belőlük a tűz. McCourt nevét csupa nagybetűvel fogják beírni az emlékiratok nagy könyveibe.” Frank McCourt a világválság sújtotta Brooklynban látja meg a napvilágot, frissen Amerikába emigrált, ír szülők gyermekeként, majd az írországi Limercik nyomornegyedeiben nevelkedik. Édesanyjának, Angelának nincs miből ennivalót vennie a gyerekeinek, mivel az apa, Malachy csak nagyritkán dolgozik, s ha igen, akkor is elissza amit keres. A léha, felelőtlen és megbízhatatlan apa csupán egyvalamit tud nyújtani gyermekének: a történetet, a mesét. Franknek az életet jelentik apja meséi Írország megmentőjéről, Cuchulainről, és az Angyalról, aki a kisbabákat hozza az édesanyjának. Talán a történeteknek, a meséknek köszönhető, hogy Frank túléli a viszontagságokat. Pelenka helyett rongyokba bugyolálva, egy disznófejnek könyörögve a karácsonyi vacsoráért, az út szélén lehullott széndarabok után kutatva tűrni a nyomort, az éhezést, a rokonok és a szomszédok közömbös kegyetlenségét – azért él, hogy elmondhassa a saját meséjét, ékesszólóan és megbocsátón.

Hirdetés