LRn értékelése


>!
LRn
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

Szeretem, ahogy ebben a sorozatban a diegetikus világ mítoszai és valósága összefonódnak, és megalkotják ezt a különös fantasyt, amely egyre közelebb kerül ahhoz, hogy sci-fi legyen, ahogy rakosgatjuk a kirakós darabkáit. Az itt felépített világ egészen érdekes, egyszerre újszerű, mégis nagyon kézenfekvő a logikája.

Ugyanakkor ez a kötet tipikus középső könyv – már nincs meg az a megdöbbenés, mint az első kötetben, és a sok megválaszolt kérdés mellé egyre több új nyílik meg, érződik az átvezető jelleg. A furcsa hangú, E/2-es narráció még mindig elidegenítő hatással van rám, de továbbra is megőrizte kiemelő funkcióját számomra: megragadja a figyelmemet a maga sajátos (öhm, idegesítő?) módján, de különösebben nem tartom már indokoltnak a használatát (nem tudom, másnak is jobban megfogja-e a figyelmét, mert ezen felül nem érzem más funkcióját).

A történet két szálon fut, Essun és lánya, Nassun köré szerveződik, az ő fejezeteiket olvashatjuk párhuzamosan. Essun jelleméről érdekes módon inkább a lánya fejezeteiben (vagy azokkal összefüggésben) kapunk értékes információkat, saját szálán már nem ő lesz igazán érdekes, hanem a munka, amelyet el kell végeznie, és amelyről aránytalanul lassan csepeg az információ, különösen az Alabástrommal folytatott beszélgetéseket lehetett volna alaposabban meghúzni. Mindkét szálon központi probléma továbbra is a különbözőségek elfogadásának kérdése (ki számít egyáltalán embernek és ki nem, kinek milyen jogai vannak), illetve az egyéni és a közös érdekek ütközésének kezelése – bizonyos pontokon szerintem már túl didaktikusan és kevéssé árnyaltan jönnek elő ezek a jelenetek, főleg az előbbi témában (rasszizmus).

Minden hibája ellenére is lekötött a könyv, és továbbra is ajánlom a sorozatot (már bele is kezdtem a záró kötetbe). Sejtettem, hogy a második rész nem lesz olyan erős, de azért reméltem, hogy tévedek, elvégre Hugo-díj, meg miegymás. A világépítése miatt már önmagában érdemes elolvasni, de a sorozat többet is nyújt ennél; szerintem minden fantasykedvelő talál benne valami érdekeset.


N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu

Tízgyűrűs Alabástrom – az őrült, a világ megnyomorítója, a megmentő – küldetéssel tér vissza: ki akarja képezni utódját, Essunt. Essunt, aki menedékre lelt, de a lányát nem találta meg. Alabástrom egy kéréssel áll elő: ha Essun megteszi, az örökre megpecsételi Rezdületlen sorsát.
Eközben messze tőle Nassun, a lánya egyre erősebb lesz – és a döntései meg fogják törni a világot. Egyre sötétebbé válik a mindennek végét jelentő évszak, miközben a civilizáció fokozatosan belesüpped a hosszú, sötét éjszakába.

Az ötödik évszak folytatásában az obeliszkek és egy ősi rejtély végre választ adnak a kérdésekre. N. K. Jemisin ismét bizonyítja, hogy nem hiába jelölték az utóbbi években az SF összes komoly díjára: Az obeliszkkapu egy újabb felejthetetlen fantasy, ami merészen feszegeti a műfaj határait – ráadásul az elődjét követően ez a kötet is megkapta a Hugo-díjat.

Hirdetés