mohapapa I értékelése


>!
mohapapa I
G. Szabó Judit: A macskát visszafelé simogatják

Újra és újra elmondom: szerintem nincs gyerekregény és nincs női irodalom. Irodalom van, amelyik vagy jó vagy nem. Akkor is, ha preferálnak valamilyen célközönséget. Mindezt azért írom, hogy megpróbáljam kimagyarázni, miért kerül a repertoáromba rendszeresen néhány kakukktojás: gyerekkönyvek, Pöttyös Könyvek, egyebek. Szóval magyarázom a bizonyítványomat, mert G. Szabó Judit könyveinek a döntő többsége a Pöttyös-sorozatban jelent meg. Utóbb még ez a macskasimogatós is, pedig általánosan igaz, hogy a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben még lényegesen magasabban volt a fiatalabb korosztályok ingerküszöbe, komolyabb könyveket olvastak éretlenebb éveikben, mint manapság. Ez a macskás-könyv mégis először a Kozmosz-sorozatban jelent meg. Okkal. Vélem, később az írónő Maris-sorozata, ami stimmol a Pöttyös-korosztályhoz, vonzotta be a Pöttyös-szférába ezt a könyvet is.

AZ ÍRÓ
G. Szabó Judit könyveit pedig szeretem. Slusszpassz. Az írónő sajnos 2010 óta már nincs velünk személyesen, csak a könyvei által. Ha jól számoltam, összesen tizennégy könyvet adott ki. A jelen könyve hét magyar kiadást ért meg, de kiadták németül, lengyelül, szlovénül és csehül is. A Hárman a szekrény tetején-nek nyolc magyar kiadása volt. G. Szabó Judit jól ír. Jól, mert minden erölködés nélkül tréfás, humoros, és bár soha életemben nem voltam tizenéves lány, nekem úgy tűnik, pompásan fogja meg a kamaszcsajok látásmódját és életének a problémáit. Fenntartom a jogot, hogy ebben tévedek, de nem hiszem, hogy így lenne. (Lopott a gondolat, de ide illik: „Egyszer azt hittem, hogy tévedtem, de tévedtem.”)

A TÖRTÉNET
Jutka ágyban kénytelen feküdni, mert leesett egy lóról. Mert ledobta egy ló. Sérült a harmadik csigolyája. Ami komoly dolog, de mert a fiatalok szervezete csodákra képes, tragédia nincsen, csak baj. S mert kórházban kénytelen feküdni, meg kicsit később otthon, és nagyjából nem tud mozogni a fájdalom miatt, nem nagyon tud mást csinálni, mint gondolkodik. Végiggondolta az életét. Az addigit. Azt, hogy elhagyta őket, őt, a rá egyáltalán nem hasonlító ikrét, Ágit és az édesapjukat az édesanyjuk. Azt, hogy az apjuk számára, Judit úgy látja, már csak a nevelőanyjuk létezik, aki ezerrel befolyásolja az apjukat. Azt, hogy míg Ági a maga simulékonyságával, szépségével mindenki kedvence, addig ő a középsuli első osztályában az Uborkapofa becenevet kapja az egyik tancitól. Azt, hogy úgy érzi, neki a büdös életben esélye sem lesz arra, hogy egy normális krapek ránézzen. Azt, hogy amikor mégis ránéz egy krapek, az tutira nem normális. Azt, hogy úgy fest, az egyáltalán nem menő csajszis vagánysága, a sportok iránti vonzalma, az, hogy nem keni-feni magát állandóan, nem törődik azzal, hogy valami tevékenység miatt összekenődik valamivel. Neki úgy tűnik, mindenki számára taszító.

A TÖRTÉNETNEK KÉT VONULATA VAN
Az egyik vonulat fájdalmasan ismerős számomra, életem két szakaszából is, hol innen, hol onnan. Én vagyok az, akinek három anyja volt. Egy édes, aki huszonhét éves korában meghalt. Abban a tudatban éltem a gyerekkoromat, hogy Anyu meg fog halni. Hétéves voltam, amikor megtörtént. Édesapám még kétszer nősült. Egyik házassága sem sikerült jól. Anyu halálát soha nem heverte ki, de próbálkozott. Nem tudta, hogy amíg el nem enged egy dolgot, nem tud egy másikat megfogni. A nevelőanyáimmal nem volt jó viszonyom. Én úgy éltem meg, hogy adtam esélyt a dolgoknak. Biztos, hogy rontottam én is ezt-azt, hogyne tettem volna, gyerekként? Mindkét nevelőanyámnál jött egy pillanat, amikor kirobbant belőlem: „Nem vagy az anyám!” Margit hedonista volt, ezért is pattant le Apu sok, minden bizonnyal a kisebbrendűségéből fakadó kurvázása után. Vagy voltak dolgok, amikről nem tudtam. Zsuzsa pedig teljesen kiforgatta mindenéből az apámat. Aki, amikor negyvenhárom évesen meghalt, halálra itta magát, egy festékfoltos kombinált fogót és egy szakadt bőrkabátot hagyott rám. Ez maradt a kétszoba összkomfortos óbudai lakásból. Én is úgy éltem meg, ahogyan Jutka: az apám kellett a nőknek, de én rohadt felesleges voltam a számukra.

A másik életszakasz vagy húsz évvel később történt, amikor a velem maradt két gyerekemmel, szerelmetesfelesgétársammal és az ő akkor négyéves kislányával patchwork-családot csináltunk. Hatalmas lehetőség volt mind az ötünk számára. Persze az aknák telepítve voltak. A lízingelt gyerekkel esélyem nem volt, több ok miatt sem, bár rettenetesen bíztam benne, hogy csak idő kérdése. Az én gyerekeimnél visszaütött, hogy szerelmetesemmel hihetetlenül jól megértettük/jük egymást: sokszor az volt a vád, hogy túlságosan kibeszéljük őket, azért a hasonló reakcióink feléjük. Holott csak működött a 90–95%-os együttgondolkodás. Meg persze az, hogy mindenkinek bele kellett volna tenni a maga részét a családosdiba. Vagyis szerelmetesem is nevelszülőből mostohaszülővé vált, meg én is az apróbb porontynak. Tizenéve, hogy nagy a szerelem köztünk, a saját csimotáim ezt is úgy élhették meg, hogy ők háttérbe szorultak az értékrendemben. Ahogy Judit is úgy éli meg.

Az értékelés itt folytatódik:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2019/03/16/g_szabo_judi…


G. Szabó Judit: A macskát visszafelé simogatják

G. Szabó Judit: A macskát visszafelé simogatják

„Amikor te lettél a mi mamánk, akkor én még kis hülye voltam, és nem tudtam, hogy engem nem fogsz szeretni. Csak aztán mindig jobban megnőttem, és mindig jobban rájöttem.” Ilyet persze hangosan soha nem mondana a nevelőanyjának Judit, de éjszaka a kórházban, ahol az ember úgysem tud aludni, sok minden kimondható, vagy legalábbis végiggondolható. Juditnak most bőven van ideje a magányos párbeszédre, hiszen jó darabig nem rohanhat úszni, dzsúdózni, huzakodni ikertestvérével, a lüke Ágival, hiszen feküdnie kell. Mivel ledobta a hátáról egy Juci nevű ló. Csak hanyatt fekszik, kispárnával a harmadik csigolyája alatt, és gondolkodik. Végigondol mindent, az egész „csodálatosan vacak” életét. Az első gimnazista pályafutását. Még a hülye Botondot is.

Hirdetés