Roszka P értékelése


>!
Roszka P
Gabriel Wolf: A napisten háborúja

Mikor is nevezünk jónak egy könyvet?
Szerintem ez nagy részben a hangulatunktól is függ!
Vannak könyvek, amikről szuperlatívuszokban írnak mások, nekem még sem tetszik, lehet csak rosszkor olvastam, nem voltam ráhangolódva, kínszenvedés olvasni, nem haladok vele. Néha nem is értem miért a dicshimnusz, lehet csak a „csorda szellem” dolgozik. Ezért nem is nagyon olvasok értékeléseket olyan könyvekről, amit ép készülök olvasni, csak azután, ha magam is olvastam a könyvet.
Vannak olyan könyvek is, amit nagyon lehúznak az olvasók, de nekem nagyon bejönnek, mert olyan a történetük, ami nagyon olvastatja magát, vagy azért, mert tartalmas a mondandója, vagy ép azért, mert csupán szórakoztatni akar. Nem agyalok utána még napokig, mi és miért olyan, amilyen.
Viszont van, amikor ép erre az agyalásra van szükségem.

Azután vannak azok a könyvek, amiket itt, a reklámok, vagy az írójuk, folyamatosan az arcomba tolnak, ha akarom, ha nem. Na, ezeket kerülöm, valamiért idegenkedem tőlük.
Talán csak nem akarom, hogy mások mondják meg, mit is akarok olvasni.
Ezzel a könyvvel is így voltam!
Azután részt vettem egy szavazáson, (csupán azért is, mert állandóan szembe jött velem)
és csodák csodájára megnyertem ezt a könyvet! Persze örültem neki nagyon!
De fenntartásaim voltak vele szemben, túl sok volt a százaléka, túl sok volt a reklám, úgy éreztem nagyon rám akarják erőltetni.
Egy kihívás miatt kezdtem bele, és számomra meglepő módon, szinte pillanatok alatt befaltam! Nem érdekelt, hogy néha szinte szájbarágósan gyermeteg, vannak benne logikai bukfencek, vannak hiányosságai, mégis a történet magával ragadott, pörgő a cselekménye végig fenntartja a kíváncsiságot, érdekelt mi is lesz Gord-dal és csapatával. Mi történik ha egy Isten, egy ork, egy mágus, egy bérgyilkos, és egy elf- kobold összefog és még össze is barátkoznak.
Vagy nagyon jó ez a könyv, vagy azt kell mondjam, jó időben, megfelelő hangulatban talált rám.
Eddig gondolkodtam mennyi is legyen a csillag, eldöntöttem végre!

3 hozzászólás

Gabriel Wolf: A napisten háborúja

Gabriel Wolf: A napisten háborúja

A gordikánok nem ismerték a sötétet. Nem ismerték a rosszat, a gonoszságot, a szomorúságot. Világukban a szeretet irányított mindent. Gotas, a teremtőjük annyira hatalmas volt, hogy gonosz ikertestvérét, Satogot elűzte az általa teremtett bolygóról. Megtiltotta neki még azt is, hogy a bolygó közelébe merészkedjen, így az ott élők nem is hallottak róla soha…

…civilizációkkal később a gordikánok félig élő, félig gép (holttestekből összerakott) robot-madarakat használnak hulladékuk és halottaik elszállítására, úgynevezett Keselyűket. A Keselyűk kiviszik a hulladékot az űrbe és Napjukba dobják elégni.
A gonosz Satog több ezer éve a bolygó közelében ólálkodott, várva a megfelelő alkalomra ahhoz, hogy romlásba taszíthassa Gotas szeretett világát…
Egyszer, amikor évezredek után végre alkalom kínálkozik, Satog elfog egy Keselyűt, és éltető, sötét szikrát gyújt szemében, megfertőzi a gonosz tudással. Ez az egy apró kezdet elég ahhoz, hogy minden rosszra kezdjen fordulni.
A félig élő, félig holt, robot Keselyűk öntudatukra ébrednek és tönkreteszik, elpusztítják saját világukat. Ez sem elég nekik, el akarják pusztítani a Napistent is, mert őket már a sötétség hajtja és nincs szükségük fényre.
A Napisten nem tud elbánni az ekkorra már hihetetlen méreteket öltött gonosz Keselyű-sereggel és technológiájukkal. Emberi alakot öltve menekülőre fogja hát. A Keselyűk pedig nyomába erednek!

Bolygókon, korokon és tereken át, időben oda és vissza ugrálva kezdetét veszi a monumentális harc, a soha véget nem érő üldözés.
Kezdetét veszi a „Napisten háborúja”!

Hirdetés