Nikolett0907 P értékelése


Nikolett0907 P>!
Kertész Imre: Sorstalanság

„(…) nincs oly képtelenség, amit ne élnénk át természetesen, s utamon, máris tudom, ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda, a boldogság. Hisz még ott, a kémények mellett is volt a kínok szünetében valami, ami a boldogsághoz hasonlított. Mindenki csak a viszontagságokról, a „borzalmakról” kérdez: holott az én számomra tán ez az élmény marad a legemlékezetesebb. Igen, erről kéne, a koncentrációs táborok boldogságáról beszélnem nékik legközelebb, ha majd kérdik. Ha ugyan kérdik. S hacsak magam is el nem felejtem.”

Erről a történetről nagyon nehéz véleményt írni, igazából nem is kellene.
De talán annyit érdemes megemlítenem, hogy bár tetszett, rendkívül fájdalmas volt a számomra.
Rólam tudni kell, hogy együtt lélegzem a főhőssel, hősökkel. Szinte én magam is teljesen eggyé tudok válni a szereplőkkel, látom és érzem minden szervemmel, mert annyira eltudom hitetni magammal.
Ez az elmélyülés a legtöbb esetben jó, de az ilyen regényeknél nem feltétlenül.
Szabályosan rosszul lettem bizonyos részeknél, és bevallom jó párszor félre kellett tegyem, és mélyeket lélegeztem.
Rendkívül fájdalmas, mégis, körüllengi egy morbid remény és egy apró életérzés, hogy bár „megjártam” a poklok poklát, túl lehet élni….de vajon megéri e?
Mert ami utána „bennem”, „belőlem” marad, az már nem egészséges, és nem élő…

Minden pillanatban hálás vagyok, hogy ebben a korban élek, hogy olyan világba születtem, aminek megvan a maga baja és „borzalma”, mégsem lehet jajgatni, de rossz nekünk. Mi fogalomzavarban szenvedünk, a rossz nem itt kezdődik….hanem ennek a könyvnek a lapjain.

Nem fogok belemenni, mit rejt e könyv sorai, mindenki elolvassa ha érdekli, vagy egyszerűen tovább megy.

Számomra érték, energiát adó, és szemfelnyitó…

Egy olyan kor története, melyben nem akarnék élni, de minden túlélő és halott emlékére fejet hajtok és némán emlékezem….


Kertész Imre: Sorstalanság

Kertész Imre: Sorstalanság

„Fokozatosan egyre mélyebbre merülünk a lágeréletbe, ahogyan általában megszoktuk a túlélők emlékiratai és regényei alapján, mégis, a regény első mondataitól kezdve valami mást kapunk, többet, mint szokványos regénytől, akár lágerregénytől is várhatnánk, valami lényegit, egzisztenciálisat: létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja, és amilyen még nem volt sem (láger) regényben, sem filozófiai rendszerben. Ez a robbantás azonban irodalmi módszerekkel történik. Regény tehát a Sorstalanság, csak éppen nem olyan.” (Spiró György)

Hirdetés