Spaceman_Spiff IP értékelése


>!
Spaceman_Spiff IP
Maggie O'Farrell: Utasítások hőhullám idejére

Amikor nem zsánerregényeket olvasok, akkor igyekszem nagyon körültekintően válogatni. Általában az ún. szépirodalomból válogatok, olyan szövegeket, amikről innen-onnan már azt szűrtem le, hogy komoly témákat feszegetnek, vagy nyelvezetükben, stílusukban sokkal másabbak a zsánerkönyveknél. Éppen ezért volt furcsa ezt a könyvet olvasnom, amit nem „önszántamból” vettem a kezembe.
Nincs igazán szó erre a típusú irodalomra a magyarban. Nevezzem „magas lektűrnek”? Vagy „middlebrow”-nak? Hogy mire is gondolok, arra ez a cikk remekül rávilágít: https://magyarnarancs.hu/pislogo_szobrok/miert-nem-bold…
Vagyis olyan regények, amik nem zsánerművek, kidolgozottak, „szépiordalmiak”, mégsem egészen olyanok, amikre itthon azt mondnaánk, hogy „magasirodalom”, „szépirodalom” etc. Valahol a kettő között vannak. És szerintem ezeket a regényeket a legnehezebb értékelni. Mert hát az van, hogy bár érdekes a téma, annyira nem bújik bele a szöveg, mint egy skandináv nyomasztásnál. Igényes a szöveg, de nem egy Marquez. Vannak eltalált karakterek, de nem üdüljük végig a könyvet az ő fejükben. A másik oldalon viszont ott van, hogy a rejtély annyira nem játszik központi szerepet, nincs klasszikus nyomozás az eltűnt családfő után, nincsenek nagy leleplezések. A cselekmény a jól megjósolható feloldások felé robog, a maga jól kiszámított tempójával.
Mindenből van „elég”, de az én ízlésemek valamiből kellett volna egy kicsit több. Mély dráma a múltban, vagy erősebb összecsapás a testvérek között, vagy kacifántosabb szöveg, nem tudom, valami. Nem nekem valóak az ilyen „okés” regények, amikkel nincs igazán baj, de nem is tűnnek ki nagyon a könyvek tengeréből. Sok minden megfoghatja még így is az olvasót a regényben, csak hát én szeretem a végleteket, már ha irodalomról van szó. Ez pedig ellavírozgat félúton, teszi mindezt a legnagyobb természetességgel és elégedettséggel, ami mondjuk az egyik legnagyobb erénye.


Maggie O'Farrell: Utasítások hőhullám idejére

Maggie O'Farrell: Utasítások hőhullám idejére

1976 júliusát írjuk, és London egy hőhullám szorításában vergődik. Hónapok óta nem esett, a kertek zsúfolásig vannak levéltetvekkel, a víz egy közkútból folyik, Robert Riordan pedig közli a feleségével, Grettával, hogy lemegy a sarokra újságot venni. De nem jön vissza.
Robert keresése hazahozza Gretta gyermekeit – két elhidegült nővért és egy válás szélén álló fivért, akiknek mind más-más elképzelése van arról, hogy hová mehetett az apjuk. Egyikük sem gyanítja, hogy esetleg az anyjuknak lehet rá olyan magyarázata, amelyet még most sem tud velük megosztani.

Maggie O’Farrell öt korábbi regény, a Miután elmentél, A szeretőm szerelme, a Somerset Maugham-díjat nyert A köztünk lévő távolság, a The Vanishing Act of Esme Lennox és a Costa-regénydíjas A kéz, amely először fogta az enyémet szerzője. Edinburgh-ban él.