marcipáncica  értékelése


>!
marcipáncica
Ed McDonald: Hollóvér

Az Éjszárny 2017 egyik kedvenc fantasy olvasmánya volt nálam (https://moly.hu/ertekelesek/2495190), McDonald világépítése, szereplői és cselekményvezetése lenyűgöző volt, és kivételesen maradandó élményt nyújtott az egyedi hangvételével és stílusával. A Hollóvér sajnos nem ütötte meg már ezt a szintet, kicsit a második köteteket sújtó átok áldozatává vált, mert ugyan még mindig megvan benne az első kötet lendülete és varázsa, ezek már háttérbe szorulnak és sokkal észrevehetőbbek az a apró kis hibák. Megijedni nem kell, mert így sem rossz regény, sőt, élvezetes, olvasmányos és szerethető, csak egy kicsit gyengébb.

Mivel az első kötetet angolul olvastam, ezt meg már magyarul, a szöveg minőségének romlását érezhetem ebből fakadó problémának is, de kétlem, hogy ez lett volna az oka. A gondot inkább az jelenti, hogy míg az első kötetet szinte szépirodalmi igényességű és aprólékos gonddal megszerkesztett mondatok és rendkívül hatásos leírások jellemezték, ezekből egyre kevesebb jutott már ebbe a kötetbe. Nyilván nem tűntek ezek el nyom nélkül, Galharrow még mindig baromi jó narrátor, a párbeszédek ütősek, a csatajelenetek kétségbeesett fejetlensége és feszültsége tapintható, az átélt kínokat az olvasó szinte saját magán is érzi. Viszont összességében nem volt annyira magával ragadó a stílus, néhol kifejezetten lapos és semmilyen volt, inkább csak teltek a sorok, de hatást nem váltottak ki.

Ugyanez a cselekményre is igaz. Jó, jó, de nem annyira jó. McDonald kicsit lassabban indítja be az eseményeket, először körbejárja az előző kötet eseményeinek hatását, megpróbálja felvenni a vonalat, és felvázolni a következő bonyodalom körvonalait, de ez egy kicsit döcögősen és nyögvenyelősen megy. Ezek után a cselekmény összekapja magát, és rááll egy nagyon lineáris vonalra, nincsenek kitérők, Galharrow törtet előre, és közben a dinamikát is megtalálja a regény és nem válik unalmassá. Egyre több az akció, a brutalitás, egyre nagyobbak a veszteségek és egyre nagyobb téttel megy a játék. Nem válik monotonná vagy önismétlővé, de a nagy izgalmak elmaradnak, a cselekmény nagyobb fordulatai meglehetősen kiszámíthatóak, és egy-két meglehetősen bugyuta mozzanat is volt, de semmi eget rengetően fájdalmas.

Amit még hiányoltam, és befejezem a negatívumok sorolását, az a világépítés, a felépített univerzum alaposabb megismertetése volt. Az első kötet titokzatos, baljós ismeretlen világáról sokkal többet itt sem tudunk meg, viszont cserébe az itt élő lényekről (vagy életformák, vagy akármik is ezek) szerencsére igen. Az eddig kvázi homogén „ellenségek” kategória megszűnik, letisztulnak a különbségek, a motivációk. Emellett pedig a regény számomra legerősebb pontja a fő- és főbb mellékszereplők, mondjuk úgy a főhősök kis csoportjának egyre alaposabb megismerése volt, illetve az ő személyes szálaik, az ő sorsuk alakulása. Ezeknél a részeknél éreztem úgy igazán, hogy a cselekménynek van súlya, és kifejezetten meg is szerettem némelyiküket. McDonald ügyesen állította össze a szereplőgárdát, hiteles, és érdekes személyiségeket alkotott, jól is bánik velük, és a szereplők közötti kapcsolatok is szépen alakulnak. Mind a visszatérők, mind az újoncok tartogatnak meglepetéseket és emlékezetes jeleneteket, és gondoskodnak arról, hogy az események alakulása tényleg érdekelje az olvasót.

Nyilván könnyű a rosszakra koncentrálni, mert a regény minden pozitívumát már az első kötetnél dicsértem. Bár nem vagyok maradéktalanul elégedett – mert én ilyen kis kötözködő vagyok –, a Hollóvér egy baromi szórakoztató regény, és annál jobb összekötő, ami a (remélem) grandiózus harmadik kötetet vezeti fel. Kicsit összecsapott, de nem vontatott, és nem felesleges, mint sok „középső kötet”. Az akciójelenetek nagyon jól működnek, a szereplők jól megírtak, érdekesek és elviszik hátukon az annyira nem kiemelkedő cselekményt, a humor működik, a stílus szórakoztató. A regény olvastatja magát, egy-két üresjárat azért megtöri az ívét, egy kicsit tudatosabb szerkesztés, vagy a megírása fordított több idő ezen segített volna.


Ed McDonald: Hollóvér

Ed McDonald: Hollóvér

Négy év telt el azóta, hogy a Nall-gépezet visszaverte a Mély Királyait a Kárhozatba, de a szörnyek így is tüzes esőt ontanak az égből, és más sötét erők is szervezkednek a köztársaság ellen. Új hatalom van születőben: a Fénylányként ismert, ragyogásba burkolózó szellem látomásokként jelenik meg városszerte, az őt istenítő szekta pedig egyre nagyobb erő és befolyás birtokába jut. Az eluralkodó káosz megállíthatatlan.
Galharrow és az Éjszárnyak vajmi keveset tehetnek a szekta – vagy a Névtelenek különös parancsai – ügyében, de mikor ismeretlen tettesek feltörik Szarkaláb széfjét, és nyoma vész egy rettentő hatalmú tárgynak, akkor mindent meg kell tenniük, hogy visszaszerezzék. Csakhogy ehhez válaszokra lesz szükségük, márpedig ezekért kénytelenek fejest ugrani a lidércnyomásba: a Kárhozat kellős közepébe.

Ed McDonald lehengerlő stílusban, váratlan húzásokkal bővíti ki és mélyíti el az Éjszárny veszélyekkel és pusztulással teli világát. A Hollóvér méltó folytatása 2017 egyik legjobb grimdark fantasyjének.

Hirdetés