charlotte_smtms P értékelése


>!
charlotte_smtms P
Irvine Welsh: Skagboys

A lehetetlenre akartam vállalkozni. Arra, hogy immár újraolvasás után megpróbálok tárgyilagos értékelést írni erről a remekműről. Méltatni Welsh (és a fordító) remek stílusát, így például azt, hogy három mondat után név nélkül is tudom, ki a beszélő. Vagy kiemelni, hogy ilyen szórakoztató módon még senki sem tudta felkelteni az érdeklődésemet a nem is olyan régmúlt történelmének részletei iránt. Dicsérni, amiért a trágár, obszcén, beteges megnyilvánulások is a kellő határokon belül maradtak, sőt, elengedhetetlenül szükségesek voltak a hitelességhez! Bevallani, hogy nem kis motivációt jelentett ahhoz, hogy Edinburgh-ba látogassak, és bebarangoljam Leith környékét is. És tessék, máris nem voltam tárgyilagos… mert nem tudok. Imádom ezt a könyvet! Másodszorra is letehetetlennek bizonyult, és féltem, hogy egyszer vége lesz… Végig szorongtam, reménykedtem, röhögtem és sírtam a szereplőkkel, és bár ismertem a történet végét, mégis szorítottam, hogy sikerüljön nekik! Szerettem, hogy fájt, hogy annyira valódi volt. Szerintem ti se hagyjátok ki.

>!
Cartaphilus, Budapest, 2012
756 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662770 · Fordította: Bus András

Irvine Welsh: Skagboys

Irvine Welsh: Skagboys

1984-ben a Trainspotting főhősét, Mark Rentont látszólag még egy világ választja el későbbi önmagától: egyetemre jár, dolgozik, csinos barátnői vannak… A nyolcvanas évek Nagy-Britanniájában azonban nincs helye.A munkanélküliség évtizedek óta nem látott szintet ér el, a pénztelenség mindennapos, az utcákat elárasztják a keménydrogok, terjed az AIDS, és ahogy Mark családja szétesik, az Edinburgh szegényebb területein eluralkodó depresszió lassan őt is hatalmába keríti. A kiutat a heroinban keresi.
Pokolra szállása során nem hiányoznak mellőle természetesen barátai sem: a munkahelyéről elbocsátott Spud, a most is megállás nélkül mesterkedő Beteg Srác, a lecsúszás elől hol több, hol kevesebb sikerrel menekülő Tommy és az egyre hírhedtebbé váló pszichopata, Begbie.
A Skagboys azt meséli el, hogyan jutnak el a rehabig és a börtönig a szép reményűnek nem nevezhető, de ennél azért többet érdemlő srácok. A komor történetből ennek ellenére nem hiányzik az Irvine Welsh védjegyének számító fekete humor sem: az első lövéstől a korántsem utolsó leszokási kísérletig vezető út egyszerre zavarbaejtően komikus és megdöbbentően tragikus.

Irvine Welsh 1958-ban született Edinburgh-ban. A világhírt rögtön első könyve, az 1993-ban megjelent Trainspotting meghozta számára, amelyből néhány évvel később nagy sikerű filmet is forgattak. A szerző a regény világához időről időre visszatér: 2002-ben a Trainspotting folytatását írta meg Pornó címmel, a tíz évvel később, 2012-ben megjelent Skagboys pedig a történet előzményeit meséli el.

Hirdetés