Noro  értékelése


>!
Noro P
Cameron Johnston: Az áruló isten

Az áruló isten története a noir detektívregények legjobb hagyományainak szellemében kezdődik. A cinikus és realista antihős tudomást szerez legjobb barátjának haláláról, és tíz év távollét után hazatér nyomozni és bosszút állni. Eltökélt makacssága révén valamivel többször keveredik bajba, mint ahányszor ki tud lábalni belőle, és egyre mélyebbre mászik valamibe, ami jócskán túlmutat egyetlen gyilkossági ügyön. Közben saját múltjával is szembe kell néznie – ami itt annál nehezebb, hiszen az emlékei egy részét kitörölték, és maga sem tudja, miért is kellett annak idején elhagynia a várost. Ahogy feltárulnak előtte a titkok, önmagával is szembe kell néznie, ami pedig egy mágus esetében a megszokottnál is nehezebb feladat. Mindezt E/1-ben adja elő, ami meglepően jól megy a történethez és nézetem szerint valóban hozzáad a regény stílusához. Nem hagyhatom azonban szó nélkül, hogy a borító abszolút nem illik a könyvhöz, a maga sablonos hős-beállításával. (A Főnix Astrának valahogy nincs szerencséje: a hangulatos képeket nem veszik át, a gyengéket igen.)

Ezen a világon a mágusok uralkodnak, ami szerintem egy mágiában gazdag világ természetes állapota. (A nemességnek alárendelt varázslóságnak sok „hagyományos” fantasy univerzumban van egyfajta álszent, vagy éppen kényelmes felhangja. De ha őszinték akarunk lenni, akkor a varázslók logikusan gravitálnak a zsarnoki pozíció felé. Kivéve, ha aktívan fellépnek természetes ösztöneik ellen. És pontosan ez az, amit ennek a könyvnek a hőse megkísérel.) A varázserő itt szigorúan testi funkció: aki mágusnak születik, annak a vére és más testnedvei szabályosan telítve vannak mágikus energiákkal, ezek elszabadítása pedig sokkal könnyebb, mint a féken tartása. Az erő ráadásul afféle drogként hat rájuk: minél többet használják, annál jobban kívánják. Mindezt a szerző remekül építi bele főhőse alakjába, és a világ hangulatának árnyalásához is ötletesen használja. Az eredmény valóban egyfajta „magepunk”, egy sötét fantasy világ, amelynek hősei és elnyomói között nincs nagy különbség. A hatás még az istenekre is kiterjed: ezek a halhatatlanná vált mágusok maguk is sötét titkok hordozói.

A nyomozás végül epikus összecsapásban teljesedik ki, ami az én ízlésemnek egy kicsit hosszúra nyúlt – itt és csak itt egy cseppet visszaüt, hogy csak egy nézőpontból látjuk az eseményeket –, de mindenképpen jól felépített és brutálisan izgalmas. Azonban az alvilági magándetektívesdi adja a regény igazi zamatát, ez a „hardboiled fantasy” stílus áll igazán jól a szerzőnek.

5 hozzászólás

Cameron Johnston: Az áruló isten

Cameron Johnston: Az áruló isten

Egy várost elképzelhetetlen borzalmak fenyegetnek, ezért a leggyűlöltebb száműzöttjében kell megbíznia, máskülönben mindent elveszíthet.
Edrin Walker tíz éve menekül démonok és adósságok elől. A becsületét vesztett mágus hazatér, hogy megbosszulja barátja kegyetlen halálát. Lynas olyan titokra derített fényt, ami végzetes lehet egész Setharistre nézve. Próbálta figyelmeztetni az Arkánumot, a várost uraló varázslókat, de nem járt sikerrel. Élve nyúzták meg, és Walker minden vágást érzett. Most a gyilkost keresi, és semmi sem állíthatja meg. Mágusok, halandók, démonok vagy akár istenek – Walker szénné égeti mindet, ha kell. Végül is, nem ez lesz az első eset, hogy megöl egy istenséget…

Hirdetés