gesztenye63 P értékelése


>!
gesztenye63 P
Brian McClellan: A birodalom bűnei

Az érzés, amikor…
– a regény első harmadában rájössz, hogy nagyképűen rálazultál egy trilógiára,
– az első száz oldal környékén viszket a kezed, hogy félretedd a könyvet és előkapd az Őszi köztársaságot, ami hirtelen égető hiánnyá válik a könyvespolcodon,
– visszavonhatatlanul rádöbbensz, hogy McClellan cserébe hátba rúgott néhány akkora spoilerrel, hogy a lőportransz adja a másikat.
Összegezve: engem senki nem figyelmeztetett, hogy A birodalom bűnei előtt feltétlenül olvassam el A Lőpormágus-trilógia záróakkordját. De ez az én egyéni szocproblémám. Most már tudom, hogy kevesebb lennék, ha ezek után csalódottan félreteszem ezt a kötetet.
Számomra A birodalom bűnei lett az a regény, amellyel a szerző igazán befutott, beérett, felnőtté vált stb.
Nem azért, mert okosan, elismerésre méltó profizmussal építgeti karakterei sorsát, de azért sem, mert úgy teszi 600 oldalnyi akcióval izgalmasan puskaporossá a levegőt, hogy közben biztos kézzel szövi a cselekmény igencsak bonyolult szálait. Még csak nem is azért, mert a világot meghatározó mágiákat és a képességekkel bánni tudókat egyre mélyebben megismerteti az olvasóval, ezzel is komfortosabbá téve a kirándulást Fatraszta földjén.
Az elismerés szerintem azért illeti McClellant, mert mindezt szinte észrevétlenül, törés nélkül, az önmaga képzelte világ komplexitásában teszi, a Lőpormágus-univerzum kereteinek áttűnés-szerű kitolásával, az univerzum adta lehetőségek egyre fantáziadúsabb kihasználásával. Magyarán, észre sem vesszük és az adrói-kez háborúból úgy csöppenünk egy más földrész idegen kultúrájába, mintha csak a kényelmes olvasó fotelből kiugranánk a konyhába egy jó forró, lőporfüstös kávéra.
McClellan alkotott egy olyan történetindító regényt, ahol kezdetben senki nem az, aminek látszik, amelyben a nyomozós szál sokfedeles kémjátszmává válik, a lázongó őslakosok megfékezésére indított büntető expedíciók pedig egyszer csak nagyszabású csatajelenetekkel festett honvédő háború véres tablójává eszkalálódnak.
Természetesen továbbra is a karakterábrázolást tartom az író igazi erősségének, de kétségtelen, hogy A birodalom bűnei számos más zsánerjegyét tekintve is minőségi ugrás. Úgy vélem, korai még isteníteni McClellant, de ha a következő kötetben sem törik meg a lendület, akkor könnyen kedvenccé válhat. Az azonban már most is vitathatatlan, hogy a szerző a spoiler flintlock alzsáner biztos kezű mestere.
Számomra pedig óriási tanulság, hogy ha van elég időd, akkor fejezd be, amit elkezdtél, hiszen attól válik teljessé egy alkotás.


Brian McClellan: A birodalom bűnei

Brian McClellan: A birodalom bűnei

„Hiába az elsöprő túlerő – a lőpor és a vér legyőzhetetlen!”

Fatraszta nem túl nyugodt hely: bűnözők, szerencsevadászok, vakmerő telepesek és az ősidők relikviái után kutató mágusok végső állomása a vadon kapujában. Csak a kancellárasszony vasakarata és a titkos rendőrség acélos ökle tartja egyben az országot – egyelőre. Az elnyomott nép és a nagyhatalmú birodalmak szorítása egyre erősödik.

A fővárost, Szárazpartot fenyegető felkelés ellen ármánnyal és fegyverrel egyszerre lehet csak küzdeni. A feladat súlya három megbízott vállát nyomja: a simlis ügynök, Michel Bravis, egy jogtalanul elítélt, verhetetlen háborús veterán, Őrült Ben Styke és a lőpormágus zsoldostábornok Vlora Flint képezi az utolsó védvonalat a káosszal szemben.

Amikor egy ásatás során ősi, felfoghatatlan hatalmú monolitra bukkannak, a szárazparti vezetésnek rá kell döbbennie, hogy a lázongás volt a legkisebb problémája…

Egy szenzációs új trilógia nyitánya a népszerű Lőpormágus-világban!