kecske értékelése


>!
kecske
Steven Erikson: Tremorlor kapuja

Erikson megcsinálta legnagyobb ellentmondást a saját művével szemben. Számos helyen találkozni guide-okkal, és figyelemfelhívásokkal: nem való mindenkinek, nehéz olvasmány, a világépítése túl grandiózus, nehéz feldolgozni az információt. Ez pont annyira lehet a Malaza marketingje is mint buktatója. Olyat is olvastam, hogy a Hold Udvara azért olyan amilyen, hogy kilője a nem elég elszánt olvasókat.
Nem mondom, hogy haszontalanok a guide-ok, hogy a Hold udvara akár felénél, vagy ennek a kötetnek a végénél, akár ötletem is lett volna arról, hogy milyen irányba megy a történet, mire hegyeződik ki a sorozat cselekménye, vagy, hogy pontosan el tudtam helyezni mindenkit a térképen, hogy mit miért, de azért annyira nem bonyolult és összetett, hogy ez szerintem okot adjon az elkedvtelenedésre! Sőt! Olyan magas szintű intelligencia süt minden oldalról, némelyikről pedig egyenesen leégeti a bőrt az olvasó fejéről, hogy nem kis sikerélmény amikor felkiáltasz „Ezt sejtettem, ezt sejtettem!”.
A Malazai Bukottak Regéje valóban összetettebb, mint egy kényelmesen olvasható délutáni fantasy, némileg több odafigyelést igényel, ugyanakkor lehengerlően élő sorozat.

A szereplők, bár az én ízlésemhez mérten túl gyorsan váltogatunk köztük, ahhoz, hogy megkedveljem őket, sokoldalúak, igazinak érződnek. És aljas és irigylésre méltó módon okosnak vannak megírva. Kivéve egy, de azt egyébként is a szépfiúnak képzelem el :D. Kissé hiányoltam, hogy fölösleges pillanatokat nem töltünk el egy karakterrel sem, nincs egy üresjáratos táborozás vagy lényegtelen mellébeszélés sem, nincs olyan, hogy csak vagyunk a karakterekkel a világban. 5-10 oldalanként nézőpontot váltunk és mindegyikben történik valami, ha nem is sorsfordító, de jelentőségteljes. (jó talán nem mindegyikben mert ha kiszámoljuk az valahol 90-180 nézőpontváltás és történés lenne, illetve vannak hosszabb részek is, de utólag így érződik) Épp ezért én személy szerint nehezen tudtam kötődni a karakterekhez, végül azért Mapponak sikerült belopnia magát a szívembe. Ha három szóval szeretném jellemezni a karakterábrázolást: takarékos, precíz, intelligens.

A világ és a mágia. Na ez, legalábbis az utóbbi az, ami homály nálam, angolul olvasom, elég arra figyelni, a különböző warrenek neveit már meg se próbáltam észben tartani. A világ masszív, ősi, rétegelt, a borítón ott van hogy Erikson antropológus, archeológus én elhiszem, hogy rendben van, azt pedig, hogy egy izgalmas és kreatív hely, elmondják az oldalak.
Írás: Az Idő Kerekéhez szeretném hasonlítani, mert azzal nagyon jól kontrasztba lehet állítani: míg az Idő Kereke, az utolsó szöget is részletesen leírja a falban, a szőnyegek mintáitól jójózik az olvasó szeme oldalak százain át, minden nő ruhájának meg lehetne rajzolni a pontos szabásmintáját, addig Erikson odadob néhány kétségtelenül kiválóan kiválasztott jelzőt, és már tovább is lépett, vállát vonogatva, hogy ugyan, képzeld el magadnak. Erikson nagyon sokat ad, jól ír és változatosan, a „pont eleget” elmondja, de elvárja, hogy az olvasó is dolgozzon, hogy adjon valamit vissza a regénynek a képzelőerején keresztül. Roppant élvezetes olvasmány(fordításban még nem néztem utána, hogy sikerült visszaadni, de az idézetek alapján hát…). (Ha ugyanezt a történetet egy Tolkien vagy Jordan szintű :D leíró író írja :D, legalább háromszor, ha nem négyszer ilyen terjedelmes lenne.

Nem kis nehézséget okoz bevallani, hogy mélységesen le vagyok nyűgözve, padlóhoz szögezve, emelem kalapomat meg minden, mindezt úgy, hogy a szívembe nem lopta be magát ez a két könyv. A varázsa még nem fogott meg teljesen, habár még erre van ideje bőven, de!! talán ez rendjén is van így, mert mindenféle érzelmi kötődés nélkül merem kijelenteni, hogy:
Technikai oldalról megközelítve, ez a legnagyobb teljesítmény a fantasy irodalomban amivel eddig találkoztam. Vibráló kreativitással feltöltött világ. Ha a Malaza egy festmény lenne, és nekiállnánk egy megfestett kavicsot higítózni, rétegenként oldanánk le a festéket, megtalálnánk a kavics alatt a gilisztákkal teli földet, aztán a vízzáró réteget, a talajvizet, és mivel csak két kötetet olvastam a világban játszódó eddigi: 21! (nem fogom mindet elolvasni. Nem. Mondom NEM!) nem tudom milyen mélyre nyúlna le a rétegelés. Míg a regények többségében, ha leoldjuk a kavicsot, szerencsénk van, ha találunk alatta egy réteget ami nem a vászon. Legalábbis, ilyen érzést hagyott bennem a Malaza világa. Egy technikai mesterművet, ami csodálatra érdemes, imádni is biztos lehet talán két olvasás után, élvezni viszont könnyű! Persze ezúttal nem úgy, hogy hátradőltél és szórakoztass, hanem a jól megérdemelt munka utáni pihenés érzésével.


Steven Erikson: Tremorlor kapuja

Steven Erikson: Tremorlor kapuja

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A Malazai Bukottak Könyvének regéje című tetralógia második részét veheti a kezébe az olvasó. A négy részből álló eposz alapján Erikson a fantasyirodalom legnevesebb szerzői közé sorolható. Erikson határtalan fantáziával teremtette meg azt a csodálatos világot, melyben a legkülönfélébb törzsek, kultúrák harcolnak, illetve kötnek szövetséget egymással. A jól megformált karakterek, akiknek útját a mítoszok világában kísérhetjük figyelemmel, nem mindannyian emberek, mégis igen emberiek: megvannak a saját álmaik, félelmeik, reményeik. Sorsuk, mely a tetralógia első részében, A hold udvarában kezdődött, kalandokban, csatákban gazdag történetben bontakozik ki előttünk.

Hirdetés