rheinfuss értékelése


>!
rheinfuss
Dan Simmons: Terror

Dan Simmons regénye az Északnyugati-átjáró keresése közben szerencsétlenül járt expedíció történetét dolgozza fel rendkívüli alapossággal, tiszteletre méltó, történészi precizitással és forrásanyag-feldolgozással, egy először mellékesnek tűnő,majd a történet folyamán egyre jelentőségteljesebb természetfeletti vonulattal.

Nagyon alapos, Simmonshoz méltó magnum opus lett a Terror, melyben az emberi akarat és a megszállottsággal határos elhivatottság ütközik a természet legyőzhetetlen erejével. Kiválóan kidolgozottak a karakterek, a főbb szereplők saját háttértörténetet kapnak a kötetben* (ebben kicsit Stephen King hatását éreztem, olyan ráérősen, ugyanakkor rendkívül élethűen mesél a szereplőkről Simmons). A történet izgalmas, a stílus olvasmányos, a lapok gyorsan peregnek, hatalmas időt fog át a történet, utólag visszagondolva mégis nagyon rövidnek tűnik, összesűrűsödik az idő, miközben kozmikus léptékben ki is nyílik. Ez a kozmikusság, a természetfeletti(?) elemet megtestesítő szörnyeteg, illetve annak eredete számtalan elemében Lovecraftot idézi.

Érdekes párhuzamot véltem felfedezni Simmons életművének másik meghatározó regényével, a Hyperionnal (illetve annak folytatásával, az Endymion-duológiát még nem sikerült olvasni). Mindkét regényben nagyon fontosságot tulajdonít a szerző az istenkeresésnek, a történetek szereplői többségében elveszett lelkek, akik egy hosszú és (lelkileg és fizikailag is) megterhelő utazásra vállalkoznak, mely úton a megváltást keresik. Ezt a megváltást pedig egy igazi (vagy annak vélt) istenszerű lény hozza el, akivel megpróbálnak szembenézni, de kevés kivételtől eltekintve inkább a kárhozatot hozza el számukra, mint a valódi megtisztulást (ez gondolom jelen regény történetének ismeretében nem akkora spoiler). Közben pedig a szerző ütközteti a hagyományok által meghatározott, ismert és mélyen tisztelt keresztény vallást ezzel az ismeretlen fenyegetéssel, mely az európai kultúra alapját jelentő istennek szemben a szereplők számára megismerhető és egyszerű cselekedeteket hajt végre, még akkor is, ha folyamatos vérgőzös őrjöngéssel reagál környezetére. Ezen keresztül aztán nem csak a hitvilágot, a hitgyakorlást tudja szembeállítani egymással, de az európai és az általuk lenézett, barbárnak, primitívnek tekintett északi népek hagyományait is. Eljut valami olyanfajta megközelítésig, hogy bár kultúráink rendkívüli mértékben különböznek egymástól, de mégis a mindenható, a természet erőit megtestesítő, és ennek szabályait megalkotó és betartásukat megkövetelő lények hasonlóak. Úgy tűnik Simmons a Shrike és a „Terror” alakján keresztül szembesít minket saját magunk primitív voltával, és nem átall a jelen regényben egy kis ökológiai példázatot felmutatni, miszerint az ember alapvetően rombolja környezetét, a természet pedig ezt a „problémát” igyekszik orvosolni. Elég súlyos kérdéseket fogalmaz meg a szórakoztató irodalom kereteiben, és lehet, hogy nincs is igazam, de úgy tűnik számomra, hogy Simmons nagyon foglalkoztatják a fenti kérdések. Helyünk a világban, isteneink valódi természete, az emberi akarat szemben a természet végeredményben legyőzhetetlen jellegével szemben.

És külön kell említenem magát a kötetet, aminek a borítója parádés (mind a kötetborító, mind a védőborító), jó érzés kézbe venni a könyvet, szép a szedés, egyszerűen gyönyörűség már a látványa is. Számomra az év legszebb kötete.

*A kedvencem a Crozier múltját feltáró, önmagában is megálló „novella”.
** Az alábbi linken pedig találtam egy nagyon alapos és részletes tanulmányt a Franklin-expedícióról, annak előzményeiről, utóhatásáról, a legénység utáni kutatásról. Még nem olvastam (tényleg nagyon hosszú :) ), de gondoltam, megosztom.
https://ng.hu/kultura/2018/05/10/eszak-csaloka-fenyei/


Dan Simmons: Terror

Dan Simmons: Terror

Azoknak a férfiaknak, akik a brit birodalom Terror és Erebus nevű hajóin indultak felfedezőútra, minden reményük megvolt a diadalra: Sir John Franklin 1845-ös felfedezőútján vettek részt – a kor technológiailag legfejlettebb expedícióján –, és ők indulhattak a világon először gőzhajóval a legendás észak-nyugati átjáró felkutatására.
De a hajókat most már majdnem két éve csapdában tartja a sarkvidéki jég. A szén és az élelem kezd kifogyni. Ugyanakkor nem a fehér, de folyamatosan átformálódó táj, a dermesztő hideg vagy a készletek felélése jelenti a legnagyobb fenyegetést a tengerészekre, sőt, még csak nem is az, hogy a hajóikat szép lassan összezúzza az óceán engesztelhetetlen ereje.
Nem, egy sokkal félelmetesebb veszély is leselkedik rájuk: valami, ami odakint vadászik a jeges sötétségben, ami követi a hajókat, és egyesével végez a legénység tagjaival, akiket megcsonkít és felfal. Egy névtelen valami, ami sehol sincs, és mégis mindenhol ott van: a tőle való rettegés az expedíció legnagyobb ellensége.
Amikor maga Franklin is borzalmas halált hal, Francis Crozier kapitányra hárul a feladat, hogy átvegye az irányítást, és egy utolsó, elkeseredett próbálkozást tegyen arra, hogy kimenekítse a legénység maradékát dél felé, a jégen át. Egy eszkimó nő is velük tart, aki nem tud beszélni. Lehet, hogy ő lesz a túlélésük záloga – vagy a haláluk okozója. És miközben a skorbut, az éhség és az őrület sorra szedik az áldozataikat, a jégen leselkedő borzalom is egyre vakmerőbbé válik, Crozier és az emberei attól kezdenek tartani, hogy nincs menekvés…

„Ez egy igazán vérfagyasztó horror, amely csak még rémisztőbbé válik, ha az ember felidézi, hogy a Simmons által leírt szörnyűségek nagy része a valóságon alapul.”
THE GUARDIAN

„Simmons egyik legjobbja.”
KIRKUS REVIEW

„A Hugo-díjas Simmons eleven színekkel kelti életre ennek a sarkköri felfedezőútnak a rettenetes megpróbáltatásait és kihívásait, továbbá némi természetfeletti borzalmat is belevisz az 1845-ös Franklin-expedícióba és az észak-nyugati átjáró felkutatására tett balsorsú kísérletébe.”
PUBLISHERS WEEKLY

„A Terror leviatáni hossza ellenére végig lenyűgöző olvasmány… A történelmi realizmusnak, a gótikus horrornak és az ősi mitológiának ez a keveréke egy veszélyes tánc a vékony jégen, amelyet bárki, aki híján van Simmons regényírói zsenialitásának, kétségkívül elvétett volna.”
WASHINGTON POST

Hirdetés