Ákos_Tóth IP értékelése


>!
Ákos_Tóth IP
George Sand: Mauprat

Nagyon okos regény! Körülményes, lassú, műfaját tekintve – és a modern olvasói elvárások szemszögéből nézve – rendkívül romantikus, de kegyetlenül okos. Pusztán stílusában talán mintha elcsúszott volna az időben úgy ötven évet, jóval archaikusabb a szöveg, mint a XIX. század derekán született francia regények általában – szerintem viszonylag lefelé tendáló, méltatlannak ható százaléka is éppen ennek köszönhető.

Megéri azonban áldozni érte a türelmünkből, hiszen Sand nagyon jó érzékkel vonzza és köti magához az olvasóit. Miliőfestése parádés, az iromány gótikus vonásai megbabonázóan intenzívek és élénkek, ezenkívül remek fordulatokkal operál, és kiválóan altatja az olvasó gyanúját. Van egy baljós részlet, haladunk tovább az eseményekben, majd a legváratlanabb pillanatban, amikor már szinte el is felejtettük, mire kellene figyelnünk, lecsap a ménkő, megnyílik a föld, mi meg csak sikongatunk, mint a lépcsőfordulóban meglepett kisasszonyok. Két központi szál kerülgeti egymást a történetben: egy szerelemé, ami szorosan összefonódik egy fejlődéstörténettel, meg egy családi párharc históriája, amiben szembekerül egymással a becsületes és az útonálló Mauprat-k ága. Az imént említett fejlődésregény tétje éppen az, hogy a vad körülmények között, öntörvényű kalandorként nevelkedett Bernard erkölcsi értelemben megtérve méltó legyen a szerelmére (vagyis átkerüljön az egyik csapatból a másikba), így bár az események szétbonthatatlannak tűnnek, a regény utolsó nagy felvonásáig úgy tűnik, a rokoni párharcokról szóló részek pillérként tartják a fölöttük hídként átívelő szerelmes évődést. Utóbbi lehetne a regény gyenge pontja, Edmée tépelődése és döntésképtelensége azonban megint csak feloldandó rejtéllyé válik az olvasó előtt, Sand ugyanis nem köti az orrunkra, mik a kis hölgy valódi érzései. Itt Bernard csapongó, zavaros belső vívódásain kívül semminek sem vagyunk a beavatottjai – végig van miért izgulni, mindig lebeg a levegőben egy feloldatlan konfliktus, egy megválaszolatlan kérdés. A leírtaknak, bármennyire is idejétmúltnak, lassúnak, unalmasnak tűnnek, mindvégig komoly tétje van.
Jellemábrázolás terén kiemelném a regény mellékszereplőinek már-már hatásvadász alakjait: az Amerikából érkező Arthurért, aki fájdalmasan háttérben marad, mégis úgy kóricál a színen, mint a XIX. századi új ember egy lovagregény főhősei között. Az öreg Mauprat-ét, akit mindenki lovagnak szólít, kihangsúlyozva, hogy egy régi világ utolsó mohikánja (bár ezt csak a magyar fordítás adja ilyen szépen vissza). És legfőképpen Patience-ét, akinek a személyét Sand arra használja, hogy Voltaire és a felvilágosodás eszméi előtt hajlongjon, ezúttal nem egy tanult és kinevelt filozófus, hanem egy vadonból érkező remete segítségével. A filozófiai él amúgy szépen belesimul a regénybe, az egyházellenesség azonban határozottan kiugrik a lapokról: Sand irodalmi hagyatéka cakkompakk fel is került a Vatikán Index librorum prohibitorumára, amit csak 1966-ban vetett el VI. Pál pápa.

Ha nagyon fogást akarok keresni a sztorin, akkor talán a szerelmi szál alakulását venném elő, szent meggyőződésem ugyanis, hogy ennek a kapcsolatnak spoiler. Mondom ezt a furcsán alakuló dramaturgia mellett azért is, mert Edmée titokzatossággal átszőtt viselkedése és gondolatvilága ezáltal óhatatlanul negatív előjelet kap, és hiába írta a történetet egy álnéven alkotó 33 éves asszony, a művet bizony nem fogjuk felrakni a női egyenjogúság szellemében született könyvek patinás és dicsfényes listájára.

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1959
460 oldal · puhatáblás · Fordította: Szávai Nándor · Illusztrálta: Rogán Miklós
6 hozzászólás

George Sand: Mauprat

George Sand: Mauprat

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„A Mauprat – írja Gyergyai Albert – nem csupán George Sand írói pályájának s a romantikus regénynek talán legmagasabb csúcsát jelzi, hanem egy szenvedélyes élet lassú lecsillapodását, a végleg meglelt szülőföld, a megfékezett ösztönélet, a természet s a távoli forradalom annál szebben zengő együttesében, mivel mindez spontánul, zene módjára tör fel benne, fokozatosan, dallamosan, fájdalmasan és kibékítőn, mint a legszebb liszti muzsika… A romantikus regény varázsát, hangulatát, muzsikáját legszebben, legtöretlenebbül a Mauprat-ban találjuk meg – a Mauprat-ban, amely már George Sand életében egyik legnépszerűbb regénye volt, s amely felépítése, célzata, egész légköre révén, mondhatnánk: klasszikus példája műfajának… Bernard de Mauprat, a regény hőse maga mondja el, túl nyolcvanadik évén, élete és szerelme tanulságos törénetét… Edmée és Bernard szerelmét egyre több motívum színezi, hátráltatja vagy segíti, és a regény fordulópontján, amikor Bernard ártatlanul börtönbe és törvényszék elé kerül, úgy hangzik fel a védelme, mint egy megváltó harsonaszó… Bernard-t… ezt a kezdetben oly féktelen és csiszolatlan ösztönembert többen is próbálják civilizálni: de a pap nevelése csődöt mond, a szerelemé, vagyis Edmée-é, már hathatósabb… A regény nagy szépsége: Edmée, a jóságnak és nemességnek, a bátorságnak és a büszkeségnek ez az elragadó megtestesítője maga a romantikus regényhősnő!” A Mauprat-nak ez az új kiadása bizonyára éppúgy meghódítja majd az olvasókat, mint a korábbiak.

Hirdetés