vicomte P értékelése


>!
vicomte P
Brandon Sanderson: A lélek árnyai

Vannak olyan kedvenc íróim a zsáneren belül, akik soha nem okoznak komoly csalódást, de még náluk is többre tudom értékelni azokat, akik annyival felülmúlják az elvárásaimat, mint amennyivel most Sanderson tette.

Ez a regénye ugyanis nem csak minden szempontból jobban teljesített, mint bármelyik korábbi írása, de olyan erényeket is megcsillogtatott, amelyeknek korábban legfeljebb a hiányát emlegettem fel a könyvei kapcsán.
Ami a legfontosabb, és számomra a legüdítőbb, hogy ez a könyv abszolút nincs túlírva – ennél sokkal feszesebbre csak a történetszövés vagy a karakterábrázolás rovására lehetett volna húzni a szöveget. A másik nagy erény, hogy Sanderson végre ráérzett arra, hogy hogyan kell mélységet adni a karaktereknek. Persze, még nem ér fel Gemmell vagy Hobb szintjéig, de a saját korábbi önmagát spoiler könnyed fütyörészés mellett, elegáns szaltóval ugorja át.
Már az előző részt olvasva is megállapítottam, hogy fokozatokkal hitelesebbek és szórakoztatóbbak a karakterei, mint korábban bármikor, de ebben a részben sikerült tovább emelni a lécet, és érzékelhető mélységet is adni nekik. Aki kissé flúgosnak tűnik – mint Wayne és Steris – azokról egyre inkább kiderül, hogy miért is azok. Maresi, mint frissen kinevezett nyomozónő is hitelesen küzd a környezetének előítéleteivel és a saját érzéseivel. Wax karakterének is jót tett, hogy a kemény, mindenen átgázolunk céltudatosságát és önmarcangolását néha lazasággal, néha pedig érzékenységgel ellensúlyozta, sőt, azt is látjuk, hogy mi minden történt vele, amitől ilyenné alakult, úgy, hogy mindeközben nem ellenmondásos lesz a személyisége, hanem hitelesen árnyalódik.
Persze a legizgalmasabban a kötet antagonistájának ábrázolása sikerült: fokozatosan fény derül a nem csak látszólag őrült tetteinek motivációja és indokai mellett arra a bonyolult viszonyra is, ami a főszereplőkhöz fűzi. S ez egy olyan végső összecsapásba torkollik, amelyhez vezető út nem csak Sandersonhoz illően logikusan felépített spoiler hanem tényleg megrendítő erejű az, amikor felfedi magát, és kiderül, hogy pontosan miért is viselkedik úgy, ahogy.

A sztori maga egyébként egy steampunk, nyomozós urban fantasy, amiben az elvárható szintű társadalomkritika (Sanderson kiváló eredménnyel végezte el a közgazdasági és politológiai gyorstalpalót, és nem is túl szájbarágós módon tudja mindezt beleszőni a könyvébe) mellett egyre nagyobb szerepet játszik a világ alapjait jelentő mágia, és azok a mágikus teremtmények is, amelyek az előzmény trilógiából ismerősek. spoiler

Ebben a részben ráadásul – ahogy várható is volt – az epikus ívben is szintet lép a sztori, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy ismét az egész világ sorsát és alapvetéseit gyökeresen átformáló események zajlanak a lapokon, és én igencsak kíváncsian várom, hogy mire fog kifutni ez az egész.


Brandon Sanderson: A lélek árnyai

Brandon Sanderson: A lélek árnyai

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Brandon Sanderson a Ködszerzet-trilógia és A törvény ötvözete után újra visszatér Scadrialra, az első vasútvonalak, az elektromos világítás és az első acélvázas felhőkarcolók világába.

Árverésre invitálják Elendel alvilágának legfontosabb alakjait, az esemény azonban katasztrófába fullad, amikor egy ismeretlen támadó meggyilkolja a résztvevőket. Wax és Wayne, a két ikerszerzet a vad és veszélyekkel teli Végekről, valamint a fiatal, gyönyörű és éles eszű Marasi, aki immár a rendőrségnél dolgozik, azonnal nyomozni kezd az ügyben.

Az összes nyom egy kandrára utal – egy titokzatos, szinte már mítoszi lényre, aki az árnyak közül mozgatja a szálakat. Véreztetőnek nevezik, és a kormányzó a következő célpontja. Meg kell fékezni őt, és fel kell számolni a gyilkosságok mögött álló összeesküvést, mielőtt a városon eluralkodna a káosz, és egész Scadrial fejlődése megtorpanna.

A lélek árnyai, ez a hihetetlenül izgalmas, intrikával teli történet teljesíti Brandon Sanderson rajongóinak minden elvárását, sőt, még annál is többet.

Hirdetés