mokata P értékelése


>!
mokata P
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Bradbury összefoglalóimból ollóztam össze::

Remekül kiegészíti a meseolvasós kihívást. Bár kissé bőbeszédű a lelkem, de őrülten érdekes dolgokról ír. Értékelem, hogy az elején tisztázza a fogalmakat, összeveti a mesét a mítosszal, az álmokkal és egyértelműen elmagyarázza, hogy mi a célja a tanulmánnyal, hogy mi maradt ki belőle és mit miért tett bele. Nagyon tetszik, ahogy kiemeli a mítosz és a mese különbségeit és ahogy indokolja, hogy miért olyan fontosak a népmesék a gyerekek életében és miért nem feltétlenül okos ötlet mítoszokat mesélni egy bizonyos kor alatt.
Amikor már komolyan előkerül a „szakma” – mivel B. a freudi pszichológia szerinti elemzésre tesz kísérletet –, akkor leginkább az ösztön-én/én/felettes én körül forognak a gondolatok az elején. Bettelheim nagyon pontosan definiálja, melyek azok a tulajdonságok, amelyek miatt a gyermeknek mindenképpen 'tündér'mesékre van szüksége: a fekete-fehérben gondolkodás, az animisztikus világkép, az externalizálás fontossága, a fantázia és a valóság keveredése mind szükségessé teszik, hogy ne valódi történeteket meséljünk, hanem olyanokat, melyekből a gyermek anélkül oldhatja meg problémáit, hogy valóban be kellene ismernie, hogy a mese róla szól. A mese segítségével oldhatja testvérféltékenységét, haragját szülei ellen, az állandóan jónak levésre való képtelenségét…
Bettelheim jó, de sűrű és rengeteget ismétli önmagát. Ez általában a pszichológiával foglalkozó könyvek nagy részére jellemző, sajnos, eddigi tapasztalataim szerint. A pszichoanalízisbe bonyolódó magyarázatai bőven tartalmaznak már meghaladott elképzeléseket, meg néha egyszerűen unalmas, ahogy mindenről ugyanaz jut eszébe…
Kedvencem a Félelem a fantáziától – Miért száműzték a meséket? című fejezet volt. Nagyon jól megvilágítja, hogy miért nem jó az az elképzelés a szülők részéről, hogy a gyereket kíméljük meg minden erőszakos történéstől és kizárólag valóságos meséket olvassunk/meséljünk nekik, amelyek mentesek a véres jelenetektől.
Azután következnek az igazán klasszikus mesék: A Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas, Az égig érő paszuly és a Hófehérke és Oidipusz. Egyrészt nagyon tetszik, ahogy a Perrault féle tanmeséket összeveti a Grimm féle tündérmesékkel (igen vehemensen tudja ekézni a moralizáló, okoskodó példázatokat), másrészt összefoglalja, miért fontosak a tündérmesék https://moly.hu/idezetek/928880. Mindeközben természetesen nem feledkezik meg az orális fixációról és az ödipális konfliktusokról :D Ha nem lenne ilyen szószátyár a pasas, egy kicsit még ennél is jobban élveztem volna olvasni. Így időnként zavart, hogy mindent kétszer mondott el kétszer mondott el. (Vagy ötször.)
A végére maradt Hófehérke, Aranyfürtöcske, Csipkerózsika, Hamupipőke és az Állatvőlegény ciklusok (Szépség és a szörny, Kékszakáll, Békakirály, stb). Dühöngött a freudi tematika, kasztrációs félelem, állatiasból emberivé változó szex, ödipális konfliktusok, stb, stb. Sajnos nem tudok Bettelheimmel egyet érteni abban, hogy a nőnek kell változtatni a szexhez való hozzáállásán, hogy a férfi ne legyen egy állat (ő ezt nyilván nem ilyen egyszerűen és röviden fogalmazta meg, csak gondolom kevesebbet fizetett volna a kiadó, ha csak ennyit ír. Vagy talán a disszertációnak volt egy minimum karakterszáma, ami alá nem lehetett menni. Szarkazmus off)
A Hamupipőkét tárgyalja legrészletesebben, számos olyan aspektusra világít rá, amely eddig eszembe sem jutott. Mindenképpen pozitívumként értékelem, hogy meghozta a kedvem a Grimm mesék elolvasásához, pedig eddig azokat messziről kerültem. (Bár ha belegondolok, hogy tegnap zombikkal álmodtam, miután pár hete elolvastam a Walking Dead első részét, ez talán nem a legjobb ötletem idén). Érdekes volt megtudni, hogy amit a nagy többség Hamupipőke meseként ismer, Disneynek köszönhetően, az a Perrault féle átirat, az eredeti(k)ben se tök, se egerek, se tündérkeresztanya nem volt… Ha hihetünk Bettelheimnek, nem is lett volna igazán szükség rá, sikerült vele alaposan kiherélni a mese eredeti jelentését. Márpedig ilyesmiben ritkán téved.

3 hozzászólás

Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Az elmúlt évtizedekben a „racionalista” beállítottságú pedagógusok és pszichológusok úgy vélték, hogy a mesék ijesztő és kegyetlen motívumai ártalmasak a gyermeki lélek fejlődésére, ezért támadták és akadályozták a mesék eredeti, népi, „hagyományos” fogalmazásban való megjelenését. Bruno Bettelheim gyermekpszichológus a mesék részletes elemzése során bemutatja, hogy a felnőtt ésszel ijesztőnek és kegyetlennek tűnő mesemotívumok milyen módon vesznek részt a gyermek lelki „anyagcseréjében”, és hogyan segítenek megoldani a valóban ijesztő konfliktusokat, melyek lélektani megértése és feldolgozása nélkül a gyermek nehezen válhat kiegyensúlyozott, ép lelkű felnőtté.

Hirdetés