vicomte P értékelése


>!
vicomte P
Körtvélyes Ákos: Sziréndal

Van néhány régi vesszőparipám az Yneven játszódó új regények kapcsán, mert úgy gondolom, hogy azok a könyvek, amelyek ezeknek nem felelnek meg, csak a vészesen szűkülő ultrafanatikus olvasókat fogják vonzani.

Először is, minden írásnak önmagában is meg kell állnia a talpán, és úgy kell világot építenie, hogy mindeközben az alapokat sem felejti el lerakni, hogy szegény egyszeri olvasó ne süllyedjen el a meg nem értés ingoványában.
Másodszor, a főszereplőknek kellően árnyaltnak és érdekesnek kell lennie, hogy az olvasót érdekelje, hogy mi történik velük. Nem muszáj, hogy ők határozzák meg a világ alakulását – bár a klasszikus M.A.G.U.S. regények fő karakterei pont ilyenek, tehát nem lenne eretnekség, ha feltűnne egy-két csak névről ismert ikonikus alak az új könyvekben – de a regény hőse ne valami jellegtelen kliséhalom legyen.
Harmadrészt, a cselekmény legyen jól körülhatárolt, logikusan felépített és illeszkedjen az ismert fő eseményekhez, de bővítse és árnyalja azokat, sőt adjon valami többletet, ami miatt nekem, mint olvasónak meglesz az „Aha!” élményem, miután letettem a könyvet, és ne, könyörgöm, ne a függelékben legyenek benne a legfontosabb információk a történet hátteréről.
Negyedrészt, a stílus legyen egyéni, az írónak legyen meg a saját hangja és merjen is rajta megszólalni.

A Sziréndal nem csak hogy nem tudott ezen vesszőparipáim hátára kapva ellovagolni a kettős hold fénye alatt, de halálra tiporták a megbokrosodott bestiák.

A könyv teljes történetét a három novella, a kisregény és a függelék együttes olvasása adja ki, de részemről az egész belefulladt a totális érdektelenségbe.

A hegyi ember 1,5 / 5,0
Halál unalmas és semmitmondó történet, ami azt meséli el, hogy az egyik szereplő mitől is vált Eligor bizalmasává. Ez az egész sztori két sort érdemelt volna a fő történeten belül. Szerintem ez a nyitás szerzői és szerkesztői baklövés, mivel valószínűleg a reménybeli olvasóknak az első történet után elmegy a kedve a folytatástól. Én legalábbis így jártam vele…

Rogún fia Rogg 3,0 / 5,0
Ez a kisregény adja a történet gerincét, s minden hibája és hiányossága ellenére ez sikerült a legjobban. Az alapkoncepció formabontó és meglepően nagy potenciál rejlik benne: egy hatalmas óceánjáró építésének mizériáját mutatja be, ami felkelti két világformáló hatalom figyelmét is, mindkettő igyekszik saját céljának megfelelően kihasználni a jobb sorsra érdemes építőket.

Karkazun sólyma 2,5/ 5,0
Egy szükségtelenül túlnyújtott sztori, amelyben az Északi Szövetség egy meglehetősen jellegtelen fejvadásza csempészi ki Toronból egy nemesi ház sarját, akinek (szó szerint) a fejében roppant fontos információk vannak eltárolva. Ha nem villant volna meg néhány helyen az író karakterábrázolási tehetsége, még ennyi csillagot sem kapott volna…

Szigetrév szülötte 2,0 /5,0
Finoman szólva is zavaros történet, ami valamikor a Ryeki démoncsászárság idején játszódik, és elvileg azt kellene megindokolnia, hogy miért is döntött úgy Eligor, hogy neki óceánra kell szállnia. Engem nem győzött meg. spoiler

Függelék: Szigetrév 0,5 / 5,0
Elsősorban azokat a hézagokat tölti ki, amit az előző novella üresen hagyott, és segít ugyan néhány dolgot megérteni, ami abban szerepel, de miért is nem lehetett ezt beleszőni magába a novellába?

Az elég soványka cselekmény mellé kapunk egy rakásnyi halál klisés, megamacsó karaktert spoiler és olyan szintű cizellált chapmanizmustól terhes elbeszélési stílust, amit sem az elbeszélők műveltsége, sem az intelligenciája nem indokol.

Lehetett volna ez az én ízlésem szerint is jó könyv – a kisregényt kibővítve a novellák érdemi tartalmával, és sok-sok nézőpont karakteren keresztül bemutatva, hogy mi is zajlik a hajóépítés során és hátterében, no és persze az elbeszélői hangot szikárabbra fogva – de jelen formájában ezt az írást csak az Ynev fanatikusoknak tudom olvasásra ajánlani.

4 hozzászólás

Körtvélyes Ákos: Sziréndal

Körtvélyes Ákos: Sziréndal

Bellendar városának ősi dokkjában a hetedkor végén roppant hajóóriás születik Rogún fia Rogg, a Tórudd-hajóácsklán tervezőjének irányítása alatt, amely méltó utódja a kyrek kontinensek között utazó monstrumai­nak. A Szirén névre keresztelt óceánjáró megszületésére a fél világ rácsodálkozhatna, ha nem lenne pocsék az időzítése: és mert a közelgő zászlóháború árnyékában mindenki azt figyeli, mikor csapnak fel újra észak lángjai, a nyugatra történő távozása is csak az avatottakat gondolkoztatja el.

Toron keze messzire elér, tartja a mondás, és az Északi Szövetség újfent szembesülhet azzal, hogy a sötét császárság ebben nem ismer határokat. Doran egyik magisztere minden követ megmozgat, hogy utánajárjon a történteknek, és amit talál, az a Szövetség legvadabb félelmeit is túlszárnyalja.

Körtvélyes Ákos, a Szkriptúra III. novellapályázat első helyezettje ezúttal önálló kötettel jelentkezik, amelyben négy elbeszélésen keresztül ered utána a rejtélyeknek, ami Eligort, az egyik legfőbb vörös hadúr eltűnését övezi – felvezetésként szolgálva a folytatáshoz, amelyben a korfordulóban kicsúcsosodó eseményláncolat nyitányáról is fellebbenti a fátylat.

Hirdetés