Praetorianus P értékelése


>!
Praetorianus P
Joe Hill: Locke & Key luxuskiadás 1.

Rögtön azzal kezdeném, hogy nem vagyok valami nagy képregény-olvasó. A két magyarul kiadott Setét Torony kötetet olvastam spoiler, és az nagyon tetszett, fiatal koromban bizony nem így néztek ki a képregények. Hill írói munkásságán még nem rágtam át magam teljesen, de egy általa írt horrorképregényt nem hagyhattam figyelmen kívül, így aztán írtam egy levelet a Jézuskának… :)
És akkor most folytatnám azzal, hogy ez valami baromira jó volt. Vonatkoztassunk el egy kicsit a kötet külsejétől, mert az bizony nem csak a nevében „luxuskiadás”. spoiler De a beltartalom, na az mindent visz. A történet (illetve az eleje, mert bizony ez még csak a röpke bevezetőnek tűnt) nagyon jó, érdekes és misztikus. A szereplők (nem csak a Locke család, de a többiek is) nagyon jól kidolgozottak, Kinghez hasonló flashbackek gazdagítják (és teszik érthetővé) a sztorit, és az összefüggések csak szép lassan válnak átláthatóvá. Olyan szintű misztikum és a kulcsház által képviselt gótikus hangulat jellemzi a történetet, hogy szívem szerint máris nekiesnék a folytatásnak… Ha lenne. Nos, nagyon remélem, hogy a kötet szépen fogy, és a kiadó bevállalja a további részeket is, mert nagyon szeretném olvasni spoiler a folytatást.
Na és akkor még nem is említettem, hogy a másik arc, a képregény rajzolója is Hillhez hasonló csodát tett. A rajzok gyönyörűek, sugárzik belőlük az igényesség. Nézegettem a hasonló, vaskos képregények beleolvasóit a kiadó oldalán, de egyik sem tűnt ennyire szép munkának. A papírválasztás, a kötés, a porvédő borító… Nem találok szavakat. Ide nekem a következő kötetet, de azonnal!


Joe Hill: Locke & Key luxuskiadás 1.

Joe Hill: Locke & Key luxuskiadás 1.

Joe Hill – a horrornagymester Stephen King fia – a Locke & Key képregénnyel aratta első kiugró sikerét: két Brit Fantasy-díjat és egy Eisner-díjat köszönhet neki. Népszerűségét jól jelzi, hogy a képregény első száma huszonnégy óra leforgása alatt az utolsó példányig elkelt. 2018 nyarán a Netflix megrendelte a legendássá vált Locke & Key alapján készülő sorozat első, tíz részes évadát, amelynek készítésében Joe Hill személyesen is szerepet vállalt.

A Locke-család egy iszonyatos tragédia után kénytelen hazaköltözni felmenőik ódon birtokára a massachusettsi Lovecraftba. Kulcsház azonban nem egy mindennapi otthon: a kastélyszerű, öreg házban hemzsegnek a különös erővel bíró kulcsok és a hozzájuk tartozó ősi kapuk. A vakmerőt, aki átlép rajtuk, a küszöbön túl a teljesen ismeretlen és egy hétköznapi ésszel felfoghatatlan másfajta valóság várja.

Miközben a három testvér, Bode, Tyler és Kinsey a maga módján próbálja feldolgozni a közelmúlt rettenetes eseményeit, felfedezi Kulcsház titkait is. A legsötétebb rejtély azonban még várat magára: a ház alatt, a mélyben egy gyűlölettel teli, kíméletlen lény lakozik, s nem nyughat, amíg szélesre nem tárja a legfélelmetesebb ajtó szárnyait…

A kötet tartalmazza: Locke & Key: Welcome to Lovecraft 1-6, és Locke & Key: Head Games 1-6.

Hirdetés