Klodette értékelése


>!
Klodette
Kerstin Gier: Fellegszálló

Nagyon vártam már, hogy megjelenjen ez a könyv.
Karácsonyi ajándék volt saját magamnak, viszont az az igazság, hogy annyira nem nyerte el a tetszésemet, mint amennyire számítottam rá.
Hosszú ideig olvastam, még magamhoz képest is. Nem igazán haladtam vele, halogattam az újbóli kézbevételt. Ennek biztos az is volt oka, hogy egy hete műtöttek, még lábadozok és nem igazán van kedvem olvasni, nem köt le semmi, de akkor is találtam benne bőven hibákat.
Az alapötlet maga nagyon jó, ez az elegáns szállodai légkör kifejezetten tetszett, ötletesnek és egyedinek tartottam. Már a Reszkessetek, betörők! 2. megnézése óta teljesen odavagyok az ilyen típusú történetekért és roppant érdekesnek találtam ezt is.
Számomra túlságosan is lassan indult be, az eleje egyáltalán nem volt érdekfeszítő, sokszor unatkoztam rajta.
Vártam, hogy történjen végre valami, de fejezeteken át csak az átlagos szállodai mindennapok nyüzsgő forgatagáról olvashattunk, ami egyébként nem baj, csak a könyv címkéi és fülszövege szerint, többek között fantasy és krimi szálak is vannak benne…
Azt viszont el kell ismernem, hogy ifjúsági regénynek kitűnő, az utolsó pár oldalra elég jól beindult, volt benne végül egy kis nyomozás és akció is, viszont a fantasy tényleg csak ilyen sejtelmesen, már – már tessék – lássék módon volt jelen és az írónő inkább ránk bízta, hogy mit is gondolunk róla igazából.
Nekem sajnos csalódás, pedig sokat vártam tőle, főleg, hogy Kerstin Gier eddigi regényeit kimondottan szerettem.
Véleményem szerint picit túl lett írva, ráadásul sokszor nagy hangsúly lett fektetve a felesleges dolgokra, még fontosnak tűnőekre már sokkal kevésebb.
Pozitívumként tudom megemlíteni a sokféle, különleges és bravúros karaktert, hiszen egyértelmű, hogy egy ilyen sztoriban nagyító alá kerülnek a vendégek, akiknek persze sötét a múltja és rengeteg a titkolnivalója.

Bővebben pedig:
https://klodettevilaga.blogspot.com/2018/12/konyvkritik…


Kerstin Gier: Fellegszálló

Kerstin Gier: Fellegszálló

Magasan fent a svájci hegyekben áll büszkén a Fellegszálló, egy patinás nagyszálló, melynek fénykora már rég letűnt. De mikor az év vége közeledtével a világ minden tájáról megérkeznek a vendégek a híres szilveszteri bálra, az épület úszik a gyönyörű csillárok fényében, a tágas folyosók pedig izgatott zsongással telnek meg.

A tizenhét éves Fanny Bennel, a szállodatulajdonos fiával és a személyzet többi tagjával együtt azonban ki sem lát a munkából, hogy előkészíthesse a vendégek fényűző kikapcsolódását, de nem kerüli el a figyelmét, hogy sokan valójában nem azok, mint aminek mutatják magukat. Milyen titkos tervek kovácsolódnak a hímzett bársonyfüggönyök mögött? Az orosz oligarcha felesége tényleg birtokában van a legendás Nadjeschda-gyémántnak? És miért a homlokzaton mászik fel inkább a jóképű Tristan Brown a 201-es szobából ahelyett, hogy a lépcsőt használná?

Mialatt Fanny megpróbálja Ben segítségével kibogozni a szálakat, még nem sejti, hogy hamarosan egy életveszélyes kaland kellős közepében találja, és nem csak az állása forog kockán, hanem a szíve is.

Hirdetés