vargarockzsolt P értékelése


>!
vargarockzsolt P
Kertész Imre: Sorstalanság

Kövezzetek meg érte, de nekem tetszett! :D
1. Örülök-e, hogy Nobel-díjat kapott érte Kertész? Igen. Dicsőség a hazának, a nemzetnek. Persze, nem kötelező szeretni a hazát és a nemzetet – elegendő az is, ha az ember jó állampolgár, betartja a törvényeket. Kertész is pont ilyen, kiegészítve azzal, hogy a kritikusaival ellentétben, ő az egyik legnagyobb dicsőséget szerezte nekünk.
2. Megérdemelte-e a Sorstalanság a Nobel-díjat? Nincs értelme a kérdésnek. Nincs abszolút mérce az irodalomban, amely alapján erre a kérdésre felelni lehetne. Van egy bizottság, amely így döntött, és kész. Aki nem ért egyet a bizottság döntésével, az gondoljon az első pontra.
3. Jó könyv-e a Sorstalanság? Természetesen jó könyv, aki nem tartja jó könyvnek, az nem értette meg. Mitől jó egy könyv? Különböző irodalmi kánonok (értékrendek és ranglisták összefonódása) hitelesítik a jó könyvet, és bizony nem lehet eltekinteni a szakértők – irodalmárok, elemzők véleményétől, és a különböző irodalmi díjaktól sem. Proust vagy Joyce olvashatatlan a Sorstalanságot bírálók többsége számára, de a véleményük nem esik olyan súllyal latba, mint az irodalommal hivatásszerűen foglalkozóké. Van szakirodalom, részletes elemzésekkel, akit érdekel, az elolvashatja.
4. Kell-e szeretni a Sorstalanságot? Nem kell. Az ember nem érthet mindenhez tökéletesen, be kell hogy lássa a korlátait. Ha egy könyv stílusa idegen, taszító, akkor gyötrelem olvasni. Ettől még az a könyv lehet jó, és lehet rossz is.
5. Mi tetszett nekem a Sorstalanságban? Az érzelgősség, a pátosz teljes hiánya. Az iróniája. Erre szokták mondani, hogy zsidó humor. Egészen finoman karikírozza a valóságot, s ezzel kiemeli a lényegi elemeit. A könyvhöz csatolt idézeteim pont ezt voltak hivatva bizonyítani. A kedvencemre itt is hivatkozom: http://moly.hu/idezetek/52393
6. Volt-e kifogásom a regénnyel kapcsolatban? Igen, kettő is. Az első, hogy hihetetlennek tartottam a megmenekülés történetét. A második, hogy a mű címe és központi gondolata, a sorstalanság, túl elvont, nehezen megközelíthető fogalom. Ha egy filozófiai munkában fordul elő, akkor elfogadom, de egy szépirodalmi műben – szerintem – érthetőbben kéne fogalmazni.
7. Az értékeléseket olvasva @Juci gondolatai (http://moly.hu/olvasas/22037) tetszettek a legjobban. Viszont van egy momentum, amelyre senki nem hívta fel a figyelmet. A regény főhőse elvált szülők gyermeke, egy ideig – amíg a szülei veszekedtek rajta – egy árvaházban élt. Talán ez is lehet az oka, hogy érzelmileg teljesen üres, sokszor úgy viselkedik mint egy autista. Az egész táborbeli léte alatt egyszer sem említi meg, hogy hiányozna a családja. A regény felfogható úgy is, mint – a Holokauszttól függetlenül – egy okos, de érzelmileg fejletlen személyiség lepusztítása, megmutatva, hogy érzelmi kötődések nélkül a fizikai ellenállóképesség is sérülékenyebb. Tehát lehetséges ezt a könyvet úgy is olvasni, mint egy lélektani regényt. Ugyanakkor felmerülhet az is, mennyiben modellértékű Köves Gyuri karaktere a korabeli hazai zsidóság szemszögéből. Valóban ilyen naivan mentek a vágóhídra? Gondolom igen is, meg nem is, a könyv nem rágja bele a szánkba a megfejtést (ellentétben a sorstalansággal, amelyet viszont hosszadalmasan fejteget).

94 hozzászólás

Kertész Imre: Sorstalanság

Kertész Imre: Sorstalanság

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Valami mást kapunk, mint amit szokványos regénytől, akár lágerregénytől várhatnánk” – írta a Sorstalanságról Spiró György: „létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja.”

A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény.
Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához.
A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez.
Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben – nem kevés viszontagság után – 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett.

„Miért tartom Kertész Imrét jelentős, nagy írónak? Mert vállalja annak kockázatát, hogy akár mindenkinek a véleményével szembeszegüljön. Bármiről írjon is – a szabadságról, a személyiségről, a világ képtelenségéről, a boldogság útvesztőiről, a halálról vagy transzcendenciáról –, bámulatos képességgel tudja kiverekedni magát a megcsontosodott közfelfogás kelepcéiből. Ahelyett, hogy kielégítené az elvárásokat, olyan gondolatmenetekre és kijelentésekre ragadtatja magát, melyek, bátran merem állítani, titokban megütközést és döbbenetet váltanak ki.” (Földényi F. László)

Kertész Imrét számos irodalmi díjjal tüntették ki korábban is, többek között Kossuth-díjjal (1997), a lipcsei könyvvásár nagydíjával (1997) és legutóbb a Die Welt irodalmi díjával (2000).

Hirdetés