wzsuzsanna P értékelése


>!
wzsuzsanna P
Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

Kicsit ciki volt belegondolnom ebbe, de tulajdonképpen egyáltalán nem szoktam japán szerzők könyveit olvasni, pedig tudom, hogy nagyon értékes darabokat lehetne találni közöttük (nekem is csücsül pár a polcomon, várva, hogy időt szakítsak rájuk). Tehát az egyik fontos cél, ami miatt meg akartam ismerni ezt a történetet, a saját horizontom tágítása, komfortzónám átlépése volt. Ráadásul a fülszöveg épp eléggé izgalmas és sejtelmes ahhoz, hogy jogosan reméljük, egy nagyon különleges élményben lesz részünk. Az időutazás témája mindig is vonzott, bár nagyon ritkán találkoztam olyan regénnyel vagy filmmel, ami úgy tudta megjeleníteni, hogy abban ne legyenek bántó logikai hibák. Vagy, ha vannak is, akkor legyen olyannyira sodró lendületű és magával ragadó a cselekmény, hogy eszembe se jusson ezekkel foglalkozni. Ennél a könyvnél szerencsére az utóbbi valósult meg, hiszen maga az időutazás inkább egy eszköz ahhoz, hogy könnyebben átnyújtsa számunkra a szerző által megfogalmazott érzelmeket és bölcsességeket.
A kötet elején található tartalomjegyzékből kiderül, hogy négy fejezetből áll a regény, de pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy négy önálló kis történetből. Ugyan a helyszín -a kávézó- és a szereplők ugyanazok mindegyik fejezetben, de más-más karakter kerül a fókuszba, és mutatja meg nekünk a saját, személyes veszteségét, örömét vagy fájdalmát. Az első fejezetben például megismerünk egy sikeres, határozott fiatal nőt, Fumikot, akit éppen elhagyott a szerelme, hogy külföldre költözzön. Fumiko vigasztalhatatlan, ugyanakkor úgy érzi, ha van bármilyen lehetőség arra, hogy kettejük dolgát helyrehozza, akkor azt mindenképpen meg kell tennie. Ő tehát az első a kötetben, aki próbára teszi a kávézóról terjengő legendák valóságtartalmát, és ragaszkodik ahhoz, hogy leülhessen arra a bizonyos székre, ami visszaviszi a múltba. Történetének hátterében szép lassan kibontakozik a kávézó, mint díszlet: megismerjük az itt dolgozó embereket, látjuk és halljuk a betérő vendégeket, mindez teljesen úgy van megírva, mintha az ember egy színházban ülne és látná maga előtt a történteket (én csak ezután a megállapításom után szembesültem azzal, hogy ez a történet eredetileg egy színdarab volt). Végül a kávézó személyzete elmond mindent Fumikonak az időutazás szabályairól és körülményeiről, és közlik vele, hogy csak abban a rövidke időben lesz módja helyet foglalni az ominózus székre, amikor az örökké ott üldögélő nő elmegy a mosdóba (később az ő kísérteties alakjáról is többet megtudunk). Amikor minden feltétel teljesül, kezdődhet a szertartás, melynek segítségével Fumiko visszamehet az általa választott időpontba. (…)
(…) Hamar megértjük tehát, hogy itt az időutazásnak nem az az elsődleges funkciója, hogy a fantasztikum iránti rajongásunkat szolgálja. Egész egyszerűen egy kétségbeesett lépés, vagy egy utolsó lehetőség arra, hogy helyrehozzunk, lezárjunk valamit. A legfontosabb szabály, hogy bármit is teszünk a múltban, attól a jelen nem fog megváltozni. Egyből felmerül a kérdés- a szereplőinkben is- hogy akkor mégis mi értelme van az egésznek? Ha nem is tudnak változtatni semmin, arra mindenesetre nagyon is alkalmas az utazás, hogy saját veszteségüket feldolgozzák, vagy lezárják magukban az elvarratlan szálakat. Az pedig, hogy vajon megéri-e mindez, olyan kérdés, ami továbbgyűrűzik az olvasóba, hogy aztán ő is megadja rá a saját válaszát.
Maga a könyv gördülékeny, olvasmányos volt, ugyanakkor egy jó darabig birizgált a stílusa. Úgy éreztem, sok benne az ismétlés, a párbeszédek túl szertartásosak és körülményesek, ráadásul az is időbe telt, mire minden szereplőről biztosan tudtam, kicsoda (itt nyilván a szokatlan nevek okoztak kisebb fennakadást) Aztán egyszer csak elmúlt ez a minimális frusztrációm, amikor beláttam, hogy ez egyrészt fakadhat a kulturális különbségekből, másrészt abból is, hogy eredetileg színdarabnak írták a történetet. Ezután tényleg csak hátradőltem és engedtem, hogy magába szippantson ez a nagyon különös atmoszférájú könyv. (…)
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2018/12/mielott-kave-ki…


Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

Különös városi legenda terjed egy bizonyos Funiculi Funicula nevű kávézóról. Azt beszélik, ennek a kávézónak az egyik széke sokkal több, mint ülőalkalmatosság. Ha ráülsz, időutazásban lehet részed. Kívánságod szerint repíthet a jövőbe vagy a múltba. Te döntöd el, melyik irányt választod, de van néhány szigorú szabály, amit be kell tartanod.

1. Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhatsz, akik már jártak a kávézóban.
2. Bármit is csinálsz míg „odaát” vagy, a jelent nem változtathatod meg.
3. A kérdéses széken ül valaki. Mindenképpen meg kell várnod, amíg ő elhagyja a széket.
4. Nem ülhetsz át máshova, nem cserélhetsz széket.
5. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávédat, és akkor végződik, amikor kihűl.

Ez még közel sem az összes szabály. Az emberek mégis késztetést éreznek rá, hogy ellátogassanak a Funiculi Funiculába, és kikérjék a hétköznapinak cseppet sem mondható feketéjüket. Ha tudnád, hol van ez a hely, te is betérnél? Sokan megtették, közülük most négy ismeretlen szívmelengető történetét ismerheted meg.
Tosikadzu Kavagucsi 1971-ben született Oszakában, Japánban. Szerzőként a Mielőtt kihűl a kávé című könyvével debütált. A könyv egy nagysikerű színdarab alapján íródott, mely elnyerte a 10. Szuginami Drámafesztivál nagydíját.

Hirdetés