Noro MP értékelése


>!
Noro MP
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

Ettől a válogatástól nem egészen azt kaptam, amit vártam. Bár a kötetbe került írások kétségkívül változatosak, az írók közül nagyon kevesen hozták ki magukból a maximumot. A történetek majdnem egyharmadának nincs is valódi női főszereplője, bennük a hölgyek valamelyik régi sablon: a vágy tárgya, a végzet asszonya vagy a férfi által megfejthetetlen nőnemű lény egyikét képviselik. És ezekből nem egyet nők követtek el. Végül az sem töltött el örömmel, hogy a novellák alig több, mint fele tekinthető fantasztikumnak.

A klasszikus fantasy blokkot – és tulajdonképpen az egész könyvet – Brandon Sanderson vezeti (Csend árnyai a pokol Erdőségében). A világ igazi Sanderson(TM), amelynek mágikus oldalát Egyszerű Szabályok (sic) vezérlik, de ezek annál bonyolultabb következményekhez vezetnek. A sötét hangulatú történet hőse azonban egyáltalán nem tipikus sandersoni (szuper)hős, hanem egy kegyetlen döntésekre kényszerülő fogadósnő és anya. (5/5)
Joe Abercrombie pofonegyszerű története (Szép kis útonálló) a Vörös vidék hősnőjének előéletéből mutat be egy rövid jelenetet. Az előadói stílus elviszi a hátán a sztorit, de Joe bá' ennél jóval többet is tudott volna produkálni. (4/5)
George R. R. Martin (A hercegnő és a királyné) ismét csak úgy írt egy kisregényt Westerosról, mintha történelmi ismeretterjesztő kiadványon dolgozott volna. Karakterekről nem is beszélhetünk az esetében, csupán egy excel-táblázatra való mellékszereplőről. Igaz, itt legalább már van sztori, de megszállott rajongó legyen a talpán, aki követni is tudja. Lassan amondó leszek, hogy Martin könyveit is Sandersonnak kéne megírnia. (3/5)
Sam Sykes érdekes ötlettel (Vadhívás) jelentkezett: egy barbár (és valószínűleg nem egészen ember) harcosnővel, aki egy tőle merőben különböző lánygyermeket próbál a törzsi életre tanítani. De az egészet olyan zavarosan adja elő, hogy még abban sem vagyok biztos, vajon jól értettem-e, miről szólt. (2/5)

Az urban fantasy választék egy fővel népesebb. Élén Megan Lindholm áll, akit Robin Hobb néven is ismerünk. Története (Szomszédok) gyönyörűen mutatja meg, hogy még egy banális alaphelyzetből is lehet igazi misztikus történetet faragni. Egy idős hölgyet ismerünk meg benne, aki lassan kezdi elveszíteni fogását a valóságon: de vajon leépülés az, aminek tanúi vagyunk, vagy inkább áthangolódás? Ha tetszett a történet, ajánlom a szerzőtől a Wizard of the Pigeons c. regényt, amely szintén a pszichés zavarok és a mágia közötti homályos zónában játszódik. (5/5)
Bár a Wild Cards univerzuma egy ponyva sci-fi háttértörténetével büszkélkedik, én mégis ide sorolom Caroline Spector történetét, amelyben zombikirálynők és gondolatolvasók játsszák a főszerepet. New Orleans első számú szuperhősnőjét családján és barátain keresztül fenyegeti meg egy titkos szervezet, amelyre a szerző egy jól felépített, meglepően sokrétű novellát épít fel. Plusz zombiinvázió. (4,5/5)
Jim Butcher, nem meglepő módon, egy laza és vagány akciósztorit (Bombázók) hozott a Dresden-akták világából. Egy baj van vele: valahol a sorozat 13. részének környékén játszódik. Kvázi olyan, mintha egy szappanoperára kapcsolnál, amiből tíz évvel ezelőtt láttál néhány részt. De ha eltekintünk attól, hogy rohadtul senkit nem ismerünk (meg egy orbitális spoilertől mindjárt az első oldalon), akkor szórakoztató kis történet a maga módján. (4/5)
Grossmann novellája (Lány a tükörben) tulajdonképpen annak ellenére tetszett, hogy a szerzővel sosem találtam meg a közös hangot. A novella legfőbb érdeme, hogy alátámasztja a Varázslók világáról alkotott véleményemet: tudniillik hogy itt mindenki önveszélyes nihilista, akinek legfőbb életcélja, hogy a varázslat segítségével tönkretegye mások és a saját életét. Szóval nem is annyira tetszett, mint inkább pontosan azt adta, amit vártam. Nem ugyanaz. Mégis innen származik a kedvenc gondolatom az egész kötetből: https://moly.hu/idezetek/1024694 Csak azt nem értem, ha Grossmannak ilyen a filozófiája, akkor miért ír mindig seggfejekről? (3,5/5)
Végül Sherillyn Kenyon novellája (A pokol haragja semmiség) afféle ifjúságinak is olvasható kísértethistória. Kissé klisés, kissé kiszámítható, de legalább van tanulság a végén. (Jah, irónia.) (3/5)

A sci-fi felhozatal sovány, de legalább változatos. Abszolút bajnoka Nancy Kress (Második arabeszk, nagyon lassan), aki egy olyan poszt-apokaliptikus világról mesél, amelyben a nők legfőbb értéke a termékenységük. Ez azonban nem merevedik a megszokott disztópikus klisékbe, hősnői ugyanis ahelyett, hogy megadnák magukat a rendszernek, mindent megtesznek, hogy kihozzák belőle a legtöbbet. Akár a törzs törvényein belül, akár azokon túllépve. (5/5)
S.M. Stirling* írásai általában nem könnyű olvasmányok, és itt megjelent műve (Kimondani a végzetet) sem kivétel. A széthullott Amerikai romjain itt egyszerű farmerek és háziasszonyok kényszerülnek rá, hogy átvegyék az irányítást. A történet háttere elég különös: úgy tűnik, hogy az új világrend mintha valamiféle eszképista mozgalomból nőtt volna ki, akik saját megnyugtatásukra kezdtek ókelta matriarchátust játszani, aztán észre sem vették, milyen komolyra fordult minden. Sajnos én allergiás vagyok a felesleges mellékszereplők özönére, amiből itt aztán van rendesen. Ezen kívül szívesebben láttam volna, ha nem a kelta néprajz részleteire összpontosít, hanem inkább arra, hogyan élik meg ezt az anakronisztikus morális rendszert a modern világ szülöttei? Bölcsész érdeklődésű olvasóknak viszont akár telitalálat is lehet ez a novella. (3,5/5)
Melinda Snodgrass régimódi űropera-világával már találkoztam egy másik antológiában. Sajnos ott sem győzött meg igazán, de ez most még gyengébbre sikerült. A kéz, ami ott sem volt egyike azon novelláknak, amelyek szerintem nem teljesítik a kötet vállalását, ugyanis a nőket nem főhősökként, hanem erotikus tárgyakként mutatják be. Pedig lehetne kezdeni valami izgalmasat (ha nem is forradalmian újat) ezzel az univerzummal, amelyben az emberi faj hegemóniára törekszik más, egyenrangú fajokkal szemben, de a szerzőnek az a rossz szokása, hogy rendszeresen valami romantikus limonádéra húzza fel a történet magját. (3/5)

Következzenek a történelmi novellák. Itt igazán csak Carrie Vaughn háborús novellája (Raisza Sztyepanova) emelkedik ki a mezőnyből. Ez egyszerűségében is jól mutatja be a szovjet katonanők életét, a velük szemben alkalmazott kettős mércét, és általában a sztálini kor néhány jellegzetes momentumát. (Fun fact: 2016 legjobb SFF novelláiban olvashattuk ugyanezeknek a pilótanőknek a misztikus változatáról.) (5/5)
Sharon Kay Penman középkori históriája (A száműzött királynő) ugyan messze nem tökéletes, de én személy szerint díjazom a szerző alaposságát, a korszak iránt tanúsított hozzáértését. Főszereplője nem az a kifejezett cselekvő hősnő, de középkori nemes hölgyhöz képest figyelemreméltó, ahogyan kilép kezdeti passzív szerepéből és megkísérli formálni a saját sorsát. (4/5)
Ugyanezt az évszázadot (ti. a XII.) választotta Cecelia Holland is A Nora-ének hátteréül. Ebben egy gyermek hercegnő szokatlan álmaiba nyerünk betekintést, ami egy kalandregény prológusának nagyon érdekes lenne, de így önmagában inkább csak ígéret marad. (3/5)
Diana Gabaldon hosszú lére eresztett írása (Szüzek) ismét csak másodrendű szerepre kárhoztatja a nőket. Két ifjú zsoldosnak áll, és idejük nagy részét azzal töltik, hogy szajhákról álmodoznak. Na jó, van ezen felül még egy kis cselekmény, meg egy zsidó mylady-figura, de ez sem volt valami emlékezetes. Egyébként most látom csak, hogy ez egy erotikus sorozathoz kapcsolódik. Akkor hagyjuk. (2/5)

Végére hagytam a krimi és thriller jellegű történeteket. Ezekben Pat Cadigan (Ápolók) viszi a prímet. Mérlegképes könyvelőként dolgozó hősnőjét egyfelől teljesen valós családi gondok veszik körül (és ezek még csak nem is a klisés háziasszony-szerep köré épülnek, hanem három magányos nőre), másfelől egy talán nem is létező bűnügy szélébe is belekeveredik, amelynek a mélyén egy nagyon izgalmas erkölcsi dilemma rejlik. (4,5/5)
Megan Abbott (Vagy összetörik a szívem) főhőse férfi, de el kell ismernem, hogy nagyon érdekes, ahogy e férj szemén keresztül a feleség alakját megismerjük. A történet a veszteségről és ennek leküzdéséről szól, néhány idegesítő és szerintem céltalan időbeli ugrással, de ennek ellenére is igen hatásos. (4/5)
Abban a három történetben, amelyeket utolsónak hagytam, egyikben sincs igazán kidolgozott női szereplő, vagyis nézetem szerint nem sok keresnivalójuk van a könyvben. Joe R. Lansdale írása (Birkózás Jesussal) ettől függetlenül érdekes darab, egy öregemberről, aki egész életét egy nő megszállottjaként élte le. (4/5)
Diana Rowland már nem ugrotta meg nálam a lécet. A holtából feltámadt város piszkos zsaruja összejön egy nővel, aztán jön a bonyodalom, de semmi érdekes. Az utolsó jelenetnek pedig nem tudom, mi lett volna az értelme egyáltalán. (2,5/5)
Az abszolút mélypont egyértelműen Lawrence Block (Mindig kifogom az ilyeneket). Klisé, szex, erőszak, ennyi. Szerintem a szerkesztőknek kellett volna mondaniuk, hogy “mindig kifogom az ilyeneket”, és ezzel a kukába vágni a kéziratot. (1/5)

*A nyomda démona kicserélte a szerző nevét az oldalak tetején a novella helyszínére. “Dun Carson” nem álnév, hanem kb azt jelenti gael nyelven, hogy a Carson-tanya.


George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok

Huszonegy történet. Tizenkét New York Times-bestseller szerző. Egy teljes George R. R. Martin kisregény Westeros világából! És egy egész hadseregnyi veszélyes amazon.

Kardvívó harcosnők, vadászpilóták, űrhajósok, halálos orgyilkosok, csábító femme fatale-ok, nagyhatalmú varázslónők, lázadók, magándetektívek, az apokalipszis túlélői, hóhérok, rabszolgák és erőskezű királynők – ezek a lányok garantáltan nem várakoznak egy toronyban jajongva, amíg a vitéz lovag levágja a sárkányt, és megmenti őket!

A Trónok harca legendás szerzője, George R. R. Martin és a tizenöt Hugo-díjjal jutalmazott szerkesztő, Gardner Dozois újabb erős antológiával örvendeztetik meg az olvasókat, amelyben krimi, thriller, fantasy és sci-fi egyaránt helyet kapott, így mindenki megtalálja a maga számítását. A sok-sok írást egy közös elem köti össze: olyan erős és karakteres nők a főszereplők, akikről csak ritkán olvashatunk.

Valljuk be: annak ellenére, hogy mennyire veszélyesek is ezek az amazonok, lehetetlen nem szeretni őket!

Hirdetés