GTM P értékelése


>!
GTM P
Orhan Pamuk: A piros hajú nő

Pamuk megnyert magának. Ha két héttel korábban megírom az értékelést, akkor, amikor befejeztem a könyvet, biztos, hogy az elragadtatásomat kifejező felkiáltásokkal kezdem. Most már higgadtabban próbálom végiggondolni, miért is került a kedvencek közé ez a könyv, és talán majd az író is. A gondolatisága, a sokrétű szimbolikája és az egyetemes nem pusztán a török világra érvényes problémákat felvető kérdései, meg a felépítése miatt.
Igen, a szerkezete is végtelen izgalmas volt számomra. Még most is csodálom, hogy a kilencven oldalon lassan, komótosan csordogáló történetből mit hozott ki a végére az író. Az első részben nem történik szinte semmi: ássák a kutat. Nem volt unalmas, csak éppen nem értettem mire föl ez az egész. Aztán felpörögtek az események, vagy nem is annyira az események, inkább a gondolatok; és felgyorsult az idő. Ahogy az ázsiai társadalmak hosszú, álmos évszázadi után az európai civilizáció megérkezése is felpörgette az eseményeket, a változásokat. Közben pedig rájövünk, hogy nem volt öncélú az az első kilencven oldal. Sok elejtett gondolat, jelenet a második részben nyer értelmet, és a kútásásnak is szimbolikája van.
A narráció is rendkívül érdekes. Az egyes szám első személyű elbeszélés ellenére nem tudtam igazán bevonódni a történetbe. Érdekes volt ugyan, de érzelmileg távol tartott, végig kívülállóként olvastam, pusztán az értelmemre hatott. A végén ennek az oka is világos lett. spoiler És itt már drámaivá sűrűsödnek és peregnek az események, nem lehet kívül maradni. Bravúros megoldás!
A két, egy keleti és egy nyugati mítoszra épülő történet maga is sokrétű szimbolikát hordoz. Ha csak az apa-fiú kapcsolatról szólna, akkor is remek könyv lenne, ami árnyaltan és lélektanilag is pontosan mutatja be nemzedékek egymáshoz fűződő ambivalens viszonyát. De többről van itt szó! Az író maga adja meg a kulcsot: ”Ebben az országban amúgy is sok apja van az embereknek. Állam atyánk, Allah atyánk, maffiavezér keresztapánk… Apa nélkül nem élhet itt senki.” Kitágul tehát az apa-fiú viszony, a mitológiai történetek analógiáján már nem csak egy család, hanem az ország sorsát boncolgatjuk. A kelet és nyugat határán egyensúlyozó országnak merre vezet az útja, mi lesz a sorsa? A lázadó nyugat vagy a hagyományait őrző, tekintélytisztelő kelet? „Ha engedelmes fiú lennék, nem lehetnék európai értelemben vett egyéniség. Ha európai értelemben vett egyéniség volnék, akkor pedig nem lehetnék engedelmes fiad. Segítsél!” – kiált fel kétségbeesetten az identitásválsággal küszködő fiú, kifejezve egy identitásválsággal küszködő ország égető problémáját. Vajon merre fog fordulni az ország sorsa? És merre fordul más országoké, ahol ugyancsak harcol egymással a hagyomány és modernitás? Van-e válasz egyáltalán? Kell-e harcolni? Kibékülhetnek-e valaha apák és fiúk? Nem tudjuk. Pamuk sem tudja. Csak vele együtt remélhetjük, hogy igen.

3 hozzászólás

Orhan Pamuk: A piros hajú nő

Orhan Pamuk: A piros hajú nő

A Piros Hajú Nő mély fájdalommal állt a két harcos mögött. Ő is megbánást mutatott, akárcsak az egymást megölni akaró férfiak. Még hangosabban sírt. Talán a férfiak, a Piros Hajú Nő és a körülöttük lévők egy családot alkottak. Más hang nem hallatszott a sátorban. A Piros Hajú Nő sírása eközben siratódalba fordult. Hosszú és megrendítő költemény volt. Hallgattam, amit hosszú, dühös monológjában a Piros Hajú Nő a férfiakról, a velük átéltekről és az életről előadott, de ő a sötétben nem láthatott engem. Mintha azért nem értettem volna meg és felejtettem volna el, amit mondott, mert nem találkozhatott a pillantásunk. Csillapíthatatlan vágyat éreztem, hogy beszéljek vele, hogy közel legyek hozzá.
A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952- ) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban – többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban – is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a XXI. század 21 legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot.
Az 1980-as években Isztambul peremén Mahmut mester, az ősi módszerekkel dolgozó kútásó és inasa, Cem „úrfi” küzdenek, hogy vizet fakasszanak a kemény talajból. Esténként egy titokzatos nő régi meséket és történeteket mesél egy városszéli sátorszínházban. A fiú fülig beleszeret a nőbe, ám mestere nem nézi jó szemmel szenvedélyét…
Orhan Pamuk legújabb regénye, A piros hajú nő egyszerre krimiszerűen realista szöveg, egy harminc évvel korábban elkövetett bűn feltárása, ugyanakkor a civilizációk irodalmi alapjainak vizsgálata. Nyugat és Kelet egy-egy fontos mítosza: Szophoklész Oidipusz királya, valamint Firdauszí Rusztem és Szuhrab-története bukkan fel újra és újra a szereplők életében, az olvasó pedig felteheti magának a kérdést, hogy miképpen hatnak a régi szövegek a mindennapi életünkre.

Hirdetés