ap358 P értékelése


>!
ap358 P
Jeaniene Frost: Második kísértés

Ez a rész rendkívül izgalmasan indult. Leilának eddig is voltak kétségei Vlad szándékait illetően, és ezek igen hamar döntésre késztetik. Próbál visszatérni a cirkusz világába, a cseppet sem hagyományos, de számára normális életbe, mígnem majdnem támadás áldozatává válik. Akció követ akciót, miközben a romantika ott van a háttérben, minden tettet átsző és szépen építi a kapcsolatokat.
Miután Leila visszakerül Vlad birtokára, a cselekmény kissé ellaposodik, átadja helyét a vérbeli szerelemnek, és főleg a két főszereplő viszonya kerül terítékre, végre minden letisztázódik.
Vlad továbbra is az a tipikus régimódi földesúr, gondolkodás terén nem igazán fejlődött, Leila meg egyre makacsabb, ezért a vitáik sokszor felesleges, de aranyos civakodásnak tűntek. Borzasztó, mennyire ragaszkodik egymáshoz ez a két szereplő, és mégis mennyire nem képesek egyetlen egy párbeszédet lefolytatni ellentétek nélkül. (Persze, kivétel az erotikus részek.)
Ezt követően folytatódik a pörgés, és habár ide-oda terelnek az utalások, valahogy a vége nem tudott meglepni, végig arra vártam, melyik szál fog a bűnbakhoz elvezetni.
Nagyon olvasmányos, gyorsan lehet vele haladni, de az a pici „hűha” érzés mégis hiányzott.
A függővég miatt viszont már nagyon várom a folytatást, remélem, minél hamarabb megjelenik.

3 hozzászólás

Jeaniene Frost: Második kísértés

Jeaniene Frost: Második kísértés

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A Sötétség Hercegével randevúzni nem könnyű…

Leilát cserbenhagyják a képességei, és már nem tudja, mit tartogat számára a jövő. Ha ez még nem lenne elég, a szeretője, Vlad is távolságtartóan viselkedik vele. Bár Leila csak egy egyszerű halandó, ugyanakkor modern nő is, aki nem tűri az idők végeztéig az elutasítást – főleg attól a sötéten jóképű vámpírtól nem, aki még mindig nem ismeri el, hogy szerelmes belé.

A körülmények úgy hozzák, hogy Leila visszatér a karneválosok közé, de beüt a tragédia, és hirtelen egy gyilkos célkeresztjében találja magát, aki közelebb ólálkodik, mint gondolná. Leilának el kell döntenie, kiben bízik: a tüzes vámpírban, aki magasabbra korbácsolja szenvedélye lángját, mint bárki, vagy a megkínzott lovagban, aki több szeretne lenni egyszerű barátnál? A veszély már a közelben jár, és elég egyetlen rossz lépés, hogy Leilát az örök kárhozat várja.

Döntenie kell: örök szerelem vagy örök magány.

Hirdetés