Noro MP értékelése


>!
Noro MP
Katherine Arden: A medve és a csalogány

A medve és a csalogány története a nyolcvanas évek népszerű mesélőit juttatja eszembe: Feistet és Eddings-t, egy csipetnyi Poul Andersonnal megbolondítva. Akár az epikus fantasy aranykorának is nevezhetnénk ezt az időszakot, amikor még senki nem bánta a kissé idealizált történelmi mintákat, a jókra és gonoszokra felosztható szereplőgárdát, vagy a rusztikus hátterű kiválasztottakat, akik kapát-kaszát (esetleg hímzőrámát) eldobva siettek a világ megmentésére. Ugyanez az egyszerű, de lelkes mesélő kedv jellemzi Katherine Arden stílusát is, amely fiatalokat és idősebbeket egyaránt meg tud szólítani, feltéve, hogy megvan az olvasóban a mesék szeretete. Épp ilyenek voltak az első “nagy” fantasy eposzok, amelyeket gyerekként elolvastam, és bár meglepő volt egy vadonatúj könyvben viszontlátni őket, hazudnék, ha azt mondanám, hogy kellemetlenül ért a dolog.

A sorozat egy középkori orosz faluba vezet, ahol együtt él a régi idők bűbája a keresztény hittel, és ahol egy valószerűtlen kiválasztott cseperedik. Az első kötet nem is lép nagyon túl e kereteken: ifjú hősnőjének első kalandja úgyszólván a szülői házhoz jön, amikor feje felett készül összecsapni a régi és az új világrend. A szláv folklór jó és rossz szellemeinek egyensúlyát ugyanis felborítja a kereszténység, amely áldott tudatlanságában úgy trappol végig a világon, mint elefánt a porcelánszaküzletben. Mindezt – a fent említett elődök könyveivel ellentétben – női szemszögből kísérhetjük végig. A két nőben, akik boszorkányos látásuknak köszönhetően valóban látják is az eseményeket, a szerző alkalmasint két végletet kívánt megformálni. A helyzetébe beletörődő és vallásos hisztériába menekülő mostohaanyát úgy tekinthetjük, mint a középkori világrend áldozatát, a korlátok közül bátran kitörő lányát pedig mint a modern szellem megnyilvánulását. Azonban a végletek gyakran átcsaphatnak klisékbe, és itt is pontosan ez történt, főleg a mostoha karakterében.

A regényt elsősorban a hangulatáért tudom ajánlani, de nosztalgia-olvasásnak sem utolsó, ha vissza akarunk révedni abba a korba, amikor a fantasy még egyszerű volt és mesés. Amíg nagy újdonságra nem számítunk tőle, szerezhet néhány kellemes órát.

2 hozzászólás

Katherine Arden: A medve és a csalogány

Katherine Arden: A medve és a csalogány

Gyilkos szél fúj a vad orosz vidéken, messze északon; nagyon rég nem volt ilyen fogcsikorgató hideg. A fák között suttogások, léptek zaja hallatszik. A medve ébredezik, egyre erősebb, és ha eltépi köteleit, talán senki sem állíthatja meg többé.

Vaszilisza zöld szemű, vadóc kislány, aki egy faház kemencéjének melegénél dadája régi időkről szóló meséire alszik el. Napközben lovagol, fára mászik, az erdőket járja; ott érzi igazán otthon magát, az állatok és növények között. De Vászja nem fiú, az a sorsa, hogy nővé érve gyermekeket szüljön és ellássa urát. A kislány már egészen fiatal kora óta tudja, hogy neki nem ezt írták meg, édesanyja nem ezért hozta a világra, mielőtt belehalt volna a szülésbe. Életével együtt különleges tudást adott a kislánynak, olyat, amely megváltoztathatja egész népe sorsát.

Katherine Arden első regénye az orosz mítoszok és népmesék varázslatos világába viszi az olvasót, ahol a csodák mindennaposak, a démonok és manók jelenléte megszokott, ahol ember és természet olyan összhangban élhet együtt, ahogy csak a legendákban lehetséges.

„Ragyogó, sötét és varázslatos tündérmese, de nem csak azoknak, akik szeretik a meséket.”
Library Journal

Hirdetés