Kuszma P értékelése


>!
Kuszma P
Nick Thorpe: A Duna

Nick Thorpe: A Duna Utazás a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig

Az útikönyvek nagyjából két dolgon állnak, avagy buknak: hogy izgalmas helyre kalauzolnak-e el minket, illetve hogy izgalmas író kalauzol-e minket. Ami az első követelményt illeti, nincs semmi bibi, hisz a Duna a mi szimbolikus folyónk, keletet és nyugatot összekötő folyosó erős magyar vonatkozással, ismerős és mégis ismeretlen, erre bőven rá lehet építeni pár száz oldalt. Thorpe-pal sincs gond, jegyzett újságíró, nála szakmai követelmény, hogy jól írjon. Ráadásul szimpatikus ürge is, empatikus, fogékony a külső benyomásokra (ez se árt, ha újságíró valaki), jól egyensúlyoz prózájában a személyesség és a tényszerűség között, mer és tud anekdotázni – az a fajta manus, aki mellé az ember szívesen beülne egy vonatfülkébe egy hosszú, hosszú vonatúton, hogy ha véletlen elfogyna az olvasnivaló, elcseverésszenek kicsit. (De amíg nem fogy el – addig néma csönd!)

Csak hát azért mégse tökéletes. Thorpe-nak tagadhatatlanul van olyan rendező elve, amire fel tudja fűzni utazásának legtöbb elemét – mégpedig az ökológiai gondolat. Látszik rajta, mennyire aggódik a folyó ökoszisztémájáért, és meg is tudja értetni az olvasóval, hogy aggodalma jogos. Ez tehát rendben van, és rendben vannak szociológiai miniriportjai is, amiket azoktól csipeget össze, akikkel úton-útfélen találkozott. Ám hiányzik valami. Annyi minden eszembe jutott olvasás közben, annyi téma, amiről jó lett volna beszélgetni Thorpe-pal – például hogy nem olyan-e felfelé csorogni a Dunán, mint időutazást tenni Európa múltjából a jövője felé? Nem olyan-e ez a folyó, mint egy kötél, ami szétszakíthatatlanul köti össze ezt a múltat és jövőt, és egyben az elütő világértelmezéseket is? Ilyesmikről, na. De ezek a kérdések bennem maradtak. Szóval jó volt, persze, jó volt, csak azt hiszem, Thorpe jóval többet kapott ettől az utazástól, mint amennyit át tudott adni belőle nekem.

12 hozzászólás

Nick Thorpe: A Duna

Nick Thorpe: A Duna

"A keletről nyugatról tartó dunai utazásom célja a folyó mentén élő emberek életének és gondolkodásának a megismerése és bemutatása – írja Nick Thorpe.
A Duna utazás fölfelé a folyón a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig című könyvében, majd így folytatja: 2011 márciusában indultam útnak a romániai Duna-deltából, és utamat többször megszakítva, 2012 márciusában értem el a folyam németországi forrásvidékét. Az utazások között vissza-visszatértem Budapestre, hogy tudósítóként keressem a kenyeremet, és némi időt töltsek a családommal. Többnyire autóval keltem útra, de gyalogoltam, bicikliztem, utaztam hajóval, vonattal, repülővel és egyszer, a szerbiai Kladovóban, Matthew fiam gördeszkáján is. Minden létező alkalommal úsztam a folyóban, főként nyáron, kora reggelenként, időnként alig haladva az erős, hat kilométer per órás sodrásban, de volt, hogy a gátak közelében megbúvó tavakban vagy a holtágakban mártóztam meg Szeretném hinni, hogy egyszerre vagyok nyugati utazó, aki újra felfedezi a Keletet, és keleti utazó, aki újra felfedezi a Nyugatot.
A kék Duna egyszerre választja el és köti össze Európa két felét. A BBC tudósítója, Nick Thorpe keletről nyugatra tartó, egyéves utazásán keresztül új fényben láttatja a mai Európát. Könnyed és személyes hangvételű, vicces és egyedülálló leírásában pontos képet fest az itteni emberekről, a történelemről és a lenyűgöző tájakról. Mi többet várhatnánk egy rendhagyó útikönyvtől?"

Hirdetés