ddani P értékelése


>!
ddani P
Karl Ove Knausgård: Játék

Rettentő közvetlen ez a gyermekkor-kamaszkor történet.Sokféle felnőtt érzékenység is felmerül a narrációban, a társadalmi kontextus fejtegetése az elején már kívül helyezi az elbeszélőt a saját gyerekkorán. Úgy meséli el ahogy ember soha semmit nem mesél: belemerül a részletekbe, és olyan felbontásban hozza elő az emlékeket, ami a hitelesség határait ha nem is feszegeti, de legalábbis újradefiniálja, hogy ennek az egésznek jusson hely. Például az olvasóban.
Knausgård a szerző a saját gyermekkora és kiskamaszkora eseményeit meséli rengeteg kimerítő leírással, amik valahogy kellenek is a púpozott trauma-adagok közé, mellé, miatt. Egy olyan tanúvallomás ez, ami teljesen szenvtelenül, tárgyilagosan igyekszik saját maga mellett megállni. Ahogy a trauma-feldolgozásban tenné egy értő tanú – már ha lenne egy ilyen regényterjedelmű tér ilyesmire. Itt pedig lett.
A fordítás remekül hozta a szenvtelen, ítéletmentes, tárgyilagos hangvételt, ez eleinte kissé modorosnak hatott, ám hamar rájöttem mire megy ki ez az egész, és nagyon megszerettem végül a magyar hangot (is).
Maga a cselekmény (spoilerezés sosincs! most sem lesz cselekményleírás) egy tipikusnak, alsó-középosztálybelinek, hetvenes-nyolcvanas évek fordulóinak vehető helyzet, kontrolláló és dühkitöréses apa, mellette balanszként kollaboráló amúgy nagyjából normálisnak tűnő anya, két fiuk közül a kisebbik mesél. Otthon és iskola, barátok, osztálytársak, más felnőttek, tehát a gyerekkor zárt világának az apránkénti tágulása, és az egész családi közeg nyomorúsága bontakozik ki. Az elbeszélés reflektált is, tárgyilagos is, nem sajnálja és nem sajnáltatja magát, nem is nagyít fel vagy hallgat el úgy tűnik semmit, és énnekem ebben van valami egészen kiakasztó, valami hajmeresztő. Igaziból úgy tökéletes ez, hogy tényleg csak rontana az egész érvényességén bármiféle minősítés, kommentár, akármi, ami nem a történet belsejéből jön. Mert így szóhoz jut, megszólal egy letűnt érzelmi világ, ami saját magaként válik itt átélhetővé. Nagy dolog ide jutni felnőtt fejjel, hogy az ember képes legyen így viszonyulni saját magához, és a saját történetéhez.
A szerző korábbi könyveit nem olvastam, de ha jól értettem a Harcom első két része amúgy sem ilyen, úgyhogy nem is nagyon bánom*. Óriási könyv ez. Nagyon hálás vagyok érte.

*ja, amúgy de, és jól el is lesznek olvasva.


Karl Ove Knausgård: Játék

Karl Ove Knausgård: Játék

Monumentális életrajzi sorozatának harmadik részében a gyerekkorába kalauzol Karl Ove Knausgard. Ezúttal nem a felnőtt szerző tekint vissza fiatalabb énjére, hanem a kisgyerek meséli el, hogyan bukdácsolta végig a gyerek- és kamaszlét fájdalmas, felejthetetlen és kikerülhetetlen állomásait, testieket és lelkieket egyaránt. Családja a hatvanas évek legvégén költözött Oslóból Tromoyára, a könnyek, a szerelmek és az első traumák szigetére. A Játék megrázó krónikája annak, hogy milyen, ha egy családot nem a szeretet, hanem a félelem irányít. Központi figurája a Halálban megismert zsarnoki apa, akivel Knausgard végigbújócskázza az egész gyerekkorát, ám bárhová is rejtőzzön előle a házban vagy a szigeten, a férfi haragja mindenhol megtalálja.

Hirdetés