Klodette értékelése


>!
Klodette
Jenny Han: Örökkön örökké: Lara Jean

Hihetetlen, de lezárult egy újabb korszak.
Szuper volt végigkövetni Lara Jean kalandjait és felnőtté válását. Természetesen örök kedvencem marad ez a trilógia és túlcsordult szívvel ajánlom mindenkinek, hiszen egyszerűen jót tesz a léleknek.
Megmelengeti az ember szívét és reményt ad. Legalábbis én így éreztem, miközben olvastam.
Olyan, mint egy habkönnyű, édes krémes, telis-tele romantikával, humorral, családi szeretettel és igaz barátsággal.
Még mindig azt mondom, hogy ez a könyv elsősorban lányoknak való, fiatal nőknek, meg az olyan lélekben fiataloknak, mint amilyen én is vagyok, de azért mindenképpen bepróbálkozhatnak vele a bátrabb fiúk is, hiszen mindenképpen példaértékű, már csak Lara Jean családja miatt is. Most már hivatalosan is ők a kedvenc könyves családom, pedig nagyon sokáig a Weasley família volt az első helyen, akiket aztán egy időre letaszított a trónról a Cullen klán.
Az Örökkön örökké: Lara Jean egyébként egy minden szempontból lezáró, befejező kötet és olvasás közben szinte végig az volt az érzésem, hogy a szereplők – és ezáltal az írónő is – folyamatosan búcsúzkodnak.
Szerintem az a legnagyobb erénye ennek a kötetnek és az egész sorozatnak is, hogy habár nem fogalmaz meg világmegváltó gondolatokat, mégis végig hiteles marad, megmosolyogtat és jól érzékelteti, hogy milyen fontos a család, a barátok és az igaz szerelem.
Mindig jó szívvel fogok visszaemlékezni erre a trilógiára. Számomra igazi klasszikus. :)

Bővebben pedig: https://klodettevilaga.blogspot.com/2018/11/konyvkritik…


Jenny Han: Örökkön örökké: Lara Jean

Jenny Han: Örökkön örökké: Lara Jean

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A legszerethetőbb történet fiatalokról, fiataloknak és lélekben fiataloknak!

Lara Jean a legjobb végzős évét tölti. És még annyi minden áll előtte: egy osztálykirándulás New Yorkba; a végzősbál a barátjával, Peterrel; egy tengerparti hét a ballagás után. Aztán átköltöznek az egyetemre, ami elég közel esik az otthonához ahhoz, hogy hétvégenként hazaugorjon csokidarabos kekszet sütni.

Az élet nem is lehetne ennél tökéletesebb!

Legalábbis Lara Jean így gondolja… egészen addig, amíg váratlan híreket nem kap.

Most a lánynak, aki fél minden változástól, újra kell gondolnia a terveit. De ha a szív és az ész két különböző dolgot súg, melyikre érdemes hallgatni?

A fiúknak, akiket valaha szerettem sorozat nem csak top helyezett a New York Times sikerlistáján, de már tévésorozatban is hódít!
Íme a trilógia meglepetés lezárása!
Lara Jean levélíró napjai folytatódnak ebben a magával ragadó történetben.

Légy részese örömeinek!

Hirdetés