Dénes_Gabriella P értékelése


>!
Dénes_Gabriella P
Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

Naagyon büszke vagyok magamra, hogy végigolvastam. Igaz, az utolsó száz oldalon átvágtattam kb., mert már elegem volt úgy az egész univerzumból. Én ehhez túl fehér kultúrájú vagyok. És ez nem valami bölcsködés, hanem elég nagy hátrány. (Egyébként ez a kulturális beágyazottság köszön vissza az értékelésekből is.)
Miről van szó?
Indul, ahogy indul a történet, viszonylag lineáris és viszonylag racionális, aggyal felfogható sztorival. Oké, hát a pasi (Celestino Yumí, akiről azt hittem, a főhős, és hát igen, akár az is lehet… de akkor miért a félvér nő a címszereplő, ó, gosh!) kicsit kótyagosnak látszik, meg hát holmi szélben susogó lénnyel (Csuhé ördög) tárgyal, de hát ugye, irodalom, fogja az agyunk. Csakhogy amint a cselekmény halad előre, annyira sok benne az alakváltás, a mágia, a szó teremtő ereje (nota bene, ez nekünk már magas, már nem értjük, ha valaki kimond valamit – pl. kő akarok lenni, ember akarok lenni–, akkor az hogy a rigófüttyben teljesedhet be). Ugye, mennyire dedós? Pardon: dedós nekünk, fehér kultúrájú európai embereknek (miközben pl. a keresztény vallásban is van egy ilyen elem, főképp a katolikusban, amikor is szóval átváltó aktus van a liturgiában!). Igazából ez a sok mágikus aktus, a kimondott szó valósággá levése, az étel-ital-kakaó-dohány fogyasztás, mint rítus, rituális (teremtő/alakító) cselekvés nyomon követése elég fárasztó. Az olvasó igazán hálás, ha két oldalon keresztül mindig ugyanarról van szó, és a két karból nem lesz ezer láb, és a papból pók, de mégis pap… ááááá. Szóval a szöveg követéséhez kicsit be kéne tépni, szerintem (hogy el tudjuk engedni mindazt a kultúrizét, amit belénk neveltek. Pontosabban, hogy el tudjunk tekinteni ettől).
Ami még jobban kikezdi hóka kultúrája agyunkat, az hogy fogggalmunk sincs, van-e határ, és ha van, miért nincs, a valóság és a mágia között. Egyszerűen ismeretlen számunkra az a világlátás, hogy bizony, minden egy helyen van, és nincs külön odaát, meg külön gonosz, meg külön valóság, meg, meg, meg… van egy szigorú skatulyázási kényszerünk. Ez a mű ennek mutat fityiszt. De nagyon! Vagy el tudja engedni az olvasó az összes előfeltevését és elvárását, vagy nem. Itt nincs olyan, hogy kicsit igen, kicsit nem.
Számomra, aki igencsak járatlan vagyok Közép-Amerika mitológiáiban, igen érdekes volt a kereszténység vs. bennszülött kultúra és mitológia együttes megléte, keveredése, rivalizálása. És az, hogy egyáltalán nem egyértelmű, melyik lény, hová tartozik, és hogy biztosan meg tudom-e állapítani, Candanga például tényleg a keresztény ördög-e. Mert egyáltalán nem biztos.
Ez a furcsa cselekményű, nem ránk szabott textus igazán gazdag, szép és nem mesterkélt.
(Bár elvileg nem ide sorolják be, de ) mágikus realizmus a köbön.

2 hozzászólás

Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

Miguel Ángel Asturias: Az a félvér nőszemély

A Nobel-díjjal kitüntetett guatemalai Asturiast sokan Latin-Amerika legnagyobb írójának tartják, fő művének pedig ezt a könyvét, melyre elsősorban a népkultúra és szürrealizmus sajátos összefonódása jellemző: misztikum és álomszerűség, játékosság és jelképiség, szorongás és népi derű, gyermetegség és erotika. Hőse az ördöggel való szövetségben próbál a számára kiszámíthatatlan természeti erők fölibe kerekedni, ezért még szeretett feleségét is áruba bocsájtja, azaz elcseréli a démoni mulatt nőre, viszont ezáltal másféle vak erők játékszerévé válik, elsősorban a nemiségé. Később aztán újra megtalálja asszonyát s véle belső békéjét, csakhogy „az ördög nem alszik”, ezért Celestino Yumí ellátogat a pokoli hatalmak fővárosába, hogy boszorkánymesterré legyen… Személye és a félvér nő körül összecsap az ősi maya kultusz és a spanyolok hozta új vallás százféle démona.

Hirdetés