Dávidmoly értékelése


>!
Dávidmoly
Clark Ashton Smith: Gonosz mesék

(új értékelés*)

– A kosra az ezer jerkével! Dagon farkára és Derketo szarvára!
*
M. le Comte nem tett úgy, mintha értené a költészetet – akárcsak mások, ő is úgy vélekedett róla, hogy kívül esik a józan ész és a mindennapi megfontolások határain; azonfelül szellemi kvalitásait teljesen megbénította, valahányszor olyasmivel szembesült, aminek bármi köze volt rímhez és ritmushoz.
*
S én, a sötétség fürkészője és barátja, borzadva és döbbenten hallgattam őt.

Averoigne különös tartomány, csodák és lidércnyomások hona, ahol a rosszhírű erdőségek kísértetjárta romokat rejtenek, az óvatlanokra küldöttfarkasok és lámiák leselkednek, a boszorkányok és varázslók praktikáival szemben pedig mind a világi, mind az egyházi hatalom tehetetlen. A néphitből és a mitológiából táplálkozó, lenyűgöző világ már azelőtt lenyűgözött és rabul ejtette képzeletemet, hogy egyetlen itt játszódó novellát is olvastam, és pusztán töredékes elbeszélések alapján is lángra lobbantotta alkotókedvemet. Ilyen előzmények után öt évvel ezelőtt komoly elvárásokkal (és még komolyabb félelmekkel) vettem kézbe a kötetet, ám szerencsére nem kellett csalódnom benne. Egyetlen bánatom akadt csupán, hogy az egyes novellákat tényleg csak a helyszínek és a motívumok kötik össze, és nem szövik át fel-felbukkanó tárgyak és személyek, mint más hasonló ciklusokat.
Ahogy a Sarki regékhez fűzött értékelésemben kifejtettem (és ahogy a mindkét kötetet szerkesztő Kornya Zsolt is több ízben megemlítette), CAS elsősorban költő volt, ami a Gonosz mesék esetében még sokkal nyilvánvalóbb, mint a Sarki regéknél. Ebből (és eredeti publikálási közegéből) fakadóan nála a karakterek és a cselekmény háttérbe szorul, és a világ is csak keretként érdekes: a lényeg a hangulatok és benyomások kusza, szemkápráztató szövedékén és a művészi allegóriákon van. Az már a szerző zsenijét dicséri, hogy így is képes lehengerlő hatást gyakorolni az olvasójára, és bizony ezért olyan spoiler hiányosságokat is könnyű szívvel elnézek neki, amelyeket kevésbé virtuóz tollforgatókon mennydörögve kérnék számon.
A lábjegyzetek használatát (azaz hogy miket magyaráznak meg) és számozását kissé esetlegesnek találtam (utóbbi novelláról novellára változott), a borítóképet pedig nem elég jellegzetesnek (bár kétségtelen, hogy van hangulata), és egy kiejtési útmutatónak is örültem volna, tekintettel a francia nyelv nem emberi torokra való természetére esetében fennálló igen laza kapcsolatra az íráskép és ténylegesen kiejtett hangok között. Ezektől eltekintve a kötet hozza a MesterMűvek sorozatban megszokott (és megszeretett) színvonalat.
Összességében négy és fél mandragóra az ötből.

*: spoiler

Részletesebb értékelés az egyes novellákról és egyéb tartalmakról

A sylaire-i varázslónő
Tipikus CAS novella: a klasszikus vonalvezetésű történetet spoiler egy merész (ám a szerző munkásságának és világlátásának ismeretében egyáltalán nem meglepő) csavarttal csapja le. spoiler. Az egyszerű képletet CAS remek ötletekkel fűszerezi spoiler. 4/5

A vízköpők szobrásza
Komorabb darab, amelyben egy tehetséges, de kiközösített szobrász szembesül azzal, hogy a városát rettegésben tartó egy szörnyű gyilkosságsorozatot spoiler. A spoiler értelmezést erősíti a novella lezárása is, amikor a felismerés hatására spoiler kőfaragómester szembeszáll a spoiler gonosszal és spoiler. 5/5
Függelék: Ugyan A vyônesi vízköpő eredeti szinopszisa elég semmitmondó, és a bővített változat is sokkal gyengébbnek tűnik, mint a végső változat, de jól látszik belőlük a koncepció fejlődése és kiteljesedése, ezért érdemes ezeket a töredékeket is elolvasni.

Szent Azédarac esete
Alighanem Azédarac a legjámborabb kultista a Mítosz történetében, mert amikor neszét veszi, hogy romlására törnek, a végzet eszközét spoiler. Ami Ambrose testvért illeti, ő spoiler. Maga a novella inkább humoros és könnyed hangvételű, és csavaros is, ha eléggé előrelátható módon is. 4/5
Függelék: Kár, hogy CAS nem írta meg a Szent Azédarac végzete novellát, mert nagyon kíváncsi lettem volna az idegen dimenzió bizarr és torz csodáira, meg a két Azédarac mágikus párbajára.

Az ylourgne-i kolosszus
Ellentétben a kifejezetten visszafogottan cselekvő Azédarackal, Nathaire már tőről metszett pszichopata, aki lubickol szentségtelen, sötét hatalmában, és tébolyult bosszúvágyában olyan elképesztően hatalmas igézésbe fog bele, ami az egész tartományt pusztulással fenyegeti. Éppen ez a grandiózusság az, ami miatt egy kicsit kevésbé találtam hatásosnak spoiler, bár a vége spoiler igen hatásos volt. 4,25/5
Függelék: A végső változatnál sokkal visszafogottabb A kolosszális inkarnáció szerintem sokkal jobban működött volna horrorként.

Az averoigne-i szörny (az eredeti változat)
Izgalmas szerkezetű novella, amely három személy beszámolóiból tevődik össze, nem minden feketehumor nélkül spoiler. A magam részéről szívesen vettem volna a nézőpontok további elaprózását, mert így a rejtély megoldása elég nyilvánvaló. 4,25/5
Függelék: Az eredeti változat egy szempontot leszámítva sokkal jobb, mint a Weird Tales-ben megjelent, ez pedig spoiler. Azáltal, hogy Luc le Chaudronnier spoiler spoiler, hogy megmentse a tartomány jámbor népét, sokkal drámaibb, mint az eredeti változat, ahol spoiler.

A mandragórák
Teljességgel felfoghatatlan számomra, hogy valaki, aki jártas a misztikus művészetekben, hogy lehet ennyire vak az egyértelmű és baljós előjelek iránt, de a csernobili atomerőművet is szakemberek robbantották fel, ugyebár. Eddig talán erre a novellára illik leginkább a kötet címe, a Gonosz mesék. Kifejezetten kellemes darab. 4/5

Randevú Averoigne-ban
Hátborzongató spoilertörténet, a maga visszafogott módján sokkal nyugtalanítóbb, mint a brutális Az ylourgne-i kolosszus. Mákonyos, lidércnyomásos légköre olyan sűrű, hogy mikor hirtelen vége szakad, nem hiányérzet, hanem megkönnyebbülés önti el az olvasót. 5/5

Varangyok anyja
Ismét egy némiképpen érthetetlen karakterdöntés spoiler hozza működésbe az eseményeket, mint A mandragórák esetében, de ha lehet, akkor annál is iszonyatosabb következményekkel. Az első fele csak simán gusztustalan, de a második spoiler kifejezetten hátborzongató (a pontszám is ennek köszönhető). 4/5

Vénusz kihantolása
Úgy vélem, nem kell különösebben cinikusnak lenni, hogy a derék barátokkal történtekben spoiler lássuk. spoiler 4,25/5
Függelék: A két változat közül a magazinban megjelent második (dacára a szereplők aktívabb cselekvésének) ismét sokkal erőtlenebb és fakóbb, ezért szerencsés, hogy az eredeti is fennmaradt.

A szatír
A pajkos kezdet után a novella sokkal komorabb irányt vesz, majd első változat spoiler, a második spoiler torkollik. A két eltérő befejezés egyike sem nyerte el maradéktalanul a tetszésem, és ha a novella véget ér spoiler, akkor magasabb pontszámra értékeltem volna. Igazi erénye a középső része, ahol CAS megcsillogtathatja erőteljes leírói képességeit, és szuggesztív erővel ábrázolja az ősi és rosszindulatú jelenléttől áthatott erdőséget. Két oldal sincs az egész, de ezért a két oldalért érdemes az egészet elolvasni a novellát. 4/5

A történet vége
Szépen keretezi a kötetet ez a novella és A sylaire-i varázslónő, mert mindkettőben spoiler. Nem csodálom, hogy annak idején az olvasók a kedvencükké választották, mert valóban hatásos olvasmány. spoiler 4/5
Függelék: Az irodalmi előzmények közül Apollóniusz cselekedetének elbeszélése mind a drámaiságot, mind az érdekességet mellőzi, Keats verse pedig túl terjengős az ízlésemnek spoiler.

A kötet további, fentebb még nem tárgyalt részei
A versek a kötetet nyitó Lovecraft-mű, a Clark Ahton Smithnek kivételével most nem igazán győztek meg (de lehet, hogy csak nem voltam megfelelő hangulatban). A szinopszisok közül a Sadoqua orákuluma a legígéretesebb; míg Az averoigne-i varázslónő és A szabbat királynője tipikus averoigne-i történet lett volna, Az averoigne-i farkasember pedig leginkább A mandragórákhoz hasonló gonosz mese.
Molnár András kötetzáró tanulmánya, a Bolyongások egy képzeletbeli francia tartományban alapos munka, bár személy szerint egy mitológiai és irodalmi kapcsolódási pontokra fókuszáló írásnak jobban örültem volna, de a CAS által használt motívumok áttekintését is hasznosnak találtam.

5 hozzászólás

Clark Ashton Smith: Gonosz mesék

Clark Ashton Smith: Gonosz mesék

A megkeseredett szívű kőfaragó szobraiban legtitkosabb vágyai és érzései ébrednek gonosz életre. A bosszúszomjas halottidéző óriási gólemet küld Vyônes városa ellen, s egy volt tanítványára hárul a feladat, hogy minden varázstudományát latba vetve szembeszálljon vele. Egy üstökösről félelmetes szörnyeteg ereszkedik a Földre, s az egyház kénytelen egy fekete mágussal szövetkezni, hogy véget vessen garázdálkodásának. Ilyen és ehhez hasonló rémségek és furcsaságok várnak az olvasóra, aki Clark Ashton Smith kimeríthetetlen képzelőerővel megformált világába látogat.

Smith ugyanabban az időszakban élt és alkotott, mint a természetfölötti irodalom nagy klasszikusa, Lovecraft – akivel ugyan sohasem találkoztak személyesen, de rengeteget leveleztek és baráti viszonyban voltak. Lovecraft neve holta után világhírűvé vált, Smith vele egyenrangú munkásságát azonban kevesebben ismerik: műveinek átfogó, kritikai igényű kiadására angol nyelven is meglepően későn került sor – vállalkozásunk tehát ebben az összevetésben is naprakésznek mondható.

Kötetünk – melyet bevezetőnek szánunk a szerző életművébe – a középkori Franciaország fiktív tartományában, Averoigne-ban játszódó elbeszéléseket gyűjti csokorba. Smith páratlan költői érzékkel nyúl bármilyen témához, legyen szó természetfölötti rémségek pusztításáról, elvarázsolt erdők titkairól vagy furcsa és groteszk személyek dekadens vágyairól. Képzeletének szüleményei oly tarkán elevenednek meg az olvasó előtt, mint valami álom – a bizarr és nyugtalanító fajtából, amelyből nem kínál menekvést az irgalmas ébredés.

„A puszta démoni furcsaság és a buján tobzódó fantázia terén talán egyetlen ma élő vagy megboldogult író sem múlja fölül Mr. Smitht.”
H. P. Lovecraft

Hirdetés