Dyta_Kostova IP értékelése


Dyta_Kostova IP>!
Jack Campbell: Merész

Az egyik kedvenc SF könyvsorozatom, de ezt bizonyára sokan tudják már :)
Hogy mégis miért a fél csillag levonás? Nem, nem azért, mert ne ittam volna Campbell minden szavát, és ne vett volna el értékes, alvással is eltölthető órákat az életemből a pihenést helyettesítő, élvezetes olvasás, hanem mert a széria harmadik részéhez érve óhatatlanul megemelkedik az „igényszint”, és a bevált sémák, minták a történetben már megszokottak (akár pl. a Csillagkapu tévés verziójának 158. részében a kapun való átlépés). Kicsit konkrétabban: a történet szerint a Szövetség flottája immár a hat kötetes sorozat felén is túl keresi a hazavezető utat, miközben a Szindikátus Világok flottája pedig őket keresi. A sok-sok naprendszer, ugrópont, harcérintkezés izgalmas ugyan, de sablonná vált. A Vakmerőben belengetett harmadik fél részvételére továbbra is várni kell, egy fényszázadnyi másodpercnyit halad csak előre a történetnek ez a szála (inkább szálacskája), és akármennyire is szeretem (mit szeretem, imádom) ezt a könyvsorozatot, nem tehetem meg, hogy ezt a szubjektív rajongást most is öt csillagra emeljem, hiszen látható, érezhető, hogy vannak hiányosságok a történetben, még ha szándékosak is ezek.
Viszont akinek hozzám hasonlóan nagyon tetszett az első két rész, ezt is meglehetősen csípni fogja ;)

Azt már csak „szúrkálódásból” biggyesztem még ide, nem is annyira burkoltan a GABO SFF-nek, hogy ugye készül már a folytatás? (Nem lehet itt vége, kitépem a hajam :D )

1 hozzászólás

Jack Campbell: Merész

2.338 Ft Book24 ·
3.490 Ft –33%
2.513 FtÚj Könyvek ·
3.490 Ft –28%
2.580 FtMai-Könyv ·
3.490 Ft –26%
2.618 FtJókönyvek.hu ·
3.490 Ft –25%
2.618 FtKönyvmarket ·
3.490 Ft –25%
2.966 FtRégikönyvek.hu ·
3.490 Ft –15%
2.967 Ftálomgyár könyvesboltok ·
3.490 Ft –15%
2.967 FtRocky ·
3.490 Ft –15%
3.315 FtLíra ·
3.490 Ft –5%
Könyvtár
Jack Campbell: Merész

A súlyosan sérült, kimerült szövetségi flotta folytatja veszedelmes útját hazafelé. Útközben szindikátusi bányákat fosztanak ki nyersanyagokért, és Black Jack Geary flottakapitány csak reménykedhet benne, hogy sikerül egy lépéssel ellenségeik előtt járniuk. Amikor azonban kideríti, hogy egy titokzatos idegen faj olyan hatalommal rendelkezik, amellyel a teljes emberi fajt eltörölheti, már nem csak a szindikátusiak miatt kell aggódnia.