dacecc P értékelése


>!
dacecc P
Karl Ove Knausgård: Játék

Ez egy kicsit más volt, mint az eddigiek. Biztos, hogy a fordítás miatt is, ami amúgy szerintem erősen tartotta a színvonalat amit a Petrikovics fordította kötetek képviselnek. De a téma is más, az első két kötet többnyire a felnőtt Knausgardról szólt, ez viszont főleg egy kisgyerekről, aki még csak most szedi össze az első impulzusokat, amikből az író születik majd.
Olvasás közben eszembe jutott a Halál eleje, ami pont egy gyerekkori képpel indít, el is olvastam megint, mert kiváncsi voltam, hogy előjön-e ugyanaz a szövegben, de nem így történt. Ez amúgy nem jelent semmit, hacsak azt nem, hogy Knausgard egyáltalán nem csapong, mindennek helye van. Itt-ott vannak a könyveiben jelzések, kis szövegrészek, amik nem feltétlenül látszanak szorosan a szövegtestbe illőnek, mégis szerepük van, nem csak lógnak a levegőben. Mint egy kirakós, amit elkezdesz valahol, találsz 3-4 kis összeillő darabkát, majd félrerakod, amíg egy másik részt kezdesz el csinálni. Végül mindnek helye lesz.
Ez a kötet főleg a gyermeki világról és az apával való kapcsolatáról szól. Egy olyan gyermekkorról, ami akár idilli is lehetne, ha a zsarnoki apa nem lenne olyan zsarnoki. Az igazságtalan büntetések, a börtönhöz hasonlító szabályok otthon, a fizikai erőszak folyamatos lehetősége folyamatosan rombolja ezt a festői helyen történő gyerekkort. Olvasás után megnéztem a védőborítón a képet, hálistennek megvan még az öregfiú füle, pedig apu lelkiismeretesen igyekezett lecsavarni minden alkalommal, mikor dühös volt.
Ami még szerintem kifejezetten erős benne, az a rengeteg elfojtás, ami nem csak a kis Karl Ove-ban van meg, hanem a szöveg szintjén érzékelhető minden karakteren a családban. Olyan elejtett kis mondatok ezek, amik azt mutatják, hogy nem csak a címszereplő szenvedte meg ezt a légkört, hanem mindenki a családból. De kibontva csak Karl Ove nézőpontját kapjuk meg, ami persze természetes egy ilyen énközpontú könyvnél.


Karl Ove Knausgård: Játék

Karl Ove Knausgård: Játék

Monumentális életrajzi sorozatának harmadik részében a gyerekkorába kalauzol Karl Ove Knausgard. Ezúttal nem a felnőtt szerző tekint vissza fiatalabb énjére, hanem a kisgyerek meséli el, hogyan bukdácsolta végig a gyerek- és kamaszlét fájdalmas, felejthetetlen és kikerülhetetlen állomásait, testieket és lelkieket egyaránt. Családja a hatvanas évek legvégén költözött Oslóból Tromoyára, a könnyek, a szerelmek és az első traumák szigetére. A Játék megrázó krónikája annak, hogy milyen, ha egy családot nem a szeretet, hanem a félelem irányít. Központi figurája a Halálban megismert zsarnoki apa, akivel Knausgard végigbújócskázza az egész gyerekkorát, ám bárhová is rejtőzzön előle a házban vagy a szigeten, a férfi haragja mindenhol megtalálja.

Hirdetés