cortinadampezzo P értékelése


>!
cortinadampezzo P
Don DeLillo: Fehér zaj

Íme, a huszadik század végi amerikai ember! Hőseink tompán és lustán élnek egy átlagos amerikai kisvárosban, ahol a tévéműsorok bámulása és a szupermarketben bámészkodás uralja a mindennapokat, miközben valami paranoid halálfélelem növekszik bennük napról napra. Nagyjából a regény első 200 oldala le is csorog ilyen módon, aztán egyszercsak megjelenik a halál kézzelfogható formája, egy sérült tartálykocsiból szivárgó toxikus gázfelhő formájában. Innentől viszont már nincs megállás, szereplőink életét és tetteit teljesen kitölti a rettegés, a katasztrófavédők folyton evakuációs gyakorlatokat tartanak, a kamaszlány fertőzéstől tartva csomókat keres a mellében, és az egész város ugrásra készen áll, szinte már-már várja az újabb katasztrófa bekövetkeztét. Ezzel párhuzamosan a főszereplőt egy egészen másfajta, féltékenység által is táplált félelem irányítja, ami végül egy bizarr, de sajnos számomra kiszámítható végkifejletben csúcsosodik ki (ez talán a regény egyetlen negatívuma).

DeLillo nem olyan olvasmányos, mint Auster, nem olyan elborult, mint Pynchon és nem olyan elmés, mint Franzen, de mégis van benne valami, ami a posztmodern amerikai irodalom klasszikusává és mindenkori Nobel-esélyessé emeli; nem is értem, hogy Magyarországon miért nem tudott olyan kultstátuszt kivívni magának, mint fenti kortársai. A társadalomkritikája nyers és szatirikus, de egyáltalán nem szájbarágós, hanem remek minitörténetek segítségével parodizál: például a szupermarketek óriási méretét azzal érzékelteti, hogy két öreg úgy elkeveredik az üzlet sorai között, hogy két nap bolyongás után végül egy használaton kívüli fülkében húzzák meg magukat – mintha valami posztapokaliptikus vándorok lennének.

Bár a Fehér zaj megjelenése óta 33 év telt el, egyáltalán nem lett kevésbé aktuális. Ma is ugyanúgy egy képernyőt bámulva zabáljuk a rémhíreket és a pletykákat (csak a kijelző mérete ment össze), és ma is minden felesleges kacatot összevásárolunk (csak most már kimozdulni sem kell hozzá), de van egy dolog, ami ma a klímaváltozás és a mikroműanyagok miatt még aktuálisabb is, mint 1985-ben volt. A könyv vége felé megjelenik egy gondolat, ami a tudomány védelmező és pusztító szerepét elemzi: a globális világ problémáinak megoldását a halandó ember a tudománytól várja, de eközben ezen problémák jó részét éppen a tudományos fejlődés miatt pörgő gazdasági növekedés okozta, és (bár nem ezzel szoros összefüggésben, de lazán kapcsolódva) évről évre emberek milliói fordítanak hátat a tudományoknak és a józan észnek, és kezdenek áltudományos butaságokban hinni, csak hogy menekülhessenek az ismeretlentől való félelem elől.

Végülis, a naplementék is szebbek vegyi katasztrófa idején.

>!
Jelenkor, Budapest, 2018
572 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636766337 · Fordította: Bart István

Don DeLillo: Fehér zaj

Don DeLillo: Fehér zaj

Jack Gladney professzor egy amerikai egyetemi városkában tanít, zavaros családi viszonyok közt, sok házasságból sok gyerekkel, feje körül a tudományos fontoskodás glóriájával. A lomha kisvárosban mindenki függőkertes plázákban, buja szupershopokban, testhezálló gyorsbüfékben, csillapíthatatlan fogyasztási lázban, kékesen derengő tévéfényben, elektronikusan áradó információkból jól értesülten éli mindennapjait. A légmentesen illeszkedő digitális díszleteken itt csak egyvalami üt rést, a félelem a felfoghatatlan, egyszeri és mindnyájunkat utolérő „eseménytől”. Vagyis a haláltól. A hetvenéves szerzőt, a mai amerikai próza meghatározó alakját a posztmodern irodalom előfutárai közt ünneplik. A tizennégy regényével zajos sikereket arató, hazai és nemzetközi díjakat besöprő kultuszíró Fehér zaj című regénye a Time magazin „Minden idők 100 legjobb könyve” listájára is felkerült, sőt szerzőjét a Nobel-díjra esélyesek közt emlegetik.

Hirdetés