Noro MP értékelése


>!
Noro MP
Gáspár András (szerk.): Hideg karok ölelése

Ez az egyenletes színvonalú válogatás jól kapja el Ynev világának sötétebbik oldalát. Főleg az első generáció szerzői töltötték meg a lapokat, akik változatos témákkal, eltérő stílusban dolgoztak.

Wayne Chapman (Gáspár András) ezúttal egyik legjobban sikerült kisregényével, a Próféciával jelentkezett. Ebben a dartonita paplovag, Airun al Marem köré sokkal érdekesebb és ötletesebb történetet kanyarít, mint a két Ray O’Sullivan-féle “nagyregény”, a Sötét próféta és a Sötét térítő bármelyike. Egy kevés fekete humor és eltalált kalandozós mentalitás jellemzi a történetet. Én, aki az intrikus-urbánus Magust részesítem előnyben, kissé furcsának tartom, hogy a vadon közepén ilyen történelemformáló eseményekre kerüljön sor, de itt még erről is sikerült a szerzőnek meggyőznie.

A kötet másik ismert története Raoul Renier (Kornya Zsolt) hírhedt “kráni sintérjéről” szól: ez a címadó Hideg karok ölelése. Annak idején nagy vihart kavaró írásnak számított, sok vitát gerjesztett a “felsőbbrendű Krán” témában. Mennyire hihető, illetve mennyire tesz jót a Magus világának, ha egy kráni átlagember ekkora nagymenőnek számít a külvilág országaiban? Ez még persze azelőtt volt, hogy a Manifesztációs Háború történetek elkezdték szinkronba hozni a Krán 2.0-t a klasszikus Magussal. Ha viszont eltekintünk a szerepjátékos háttértől, akkor ez egy valóban érdekes novella, amely a kráni “alternatív erkölcsiség” témájában kétségkívül elgondolkodtató. Ezen felül pedig egy profin megírt, szórakoztató történet.

Jan van den Boomen (Gáspár Péter) három rövidebb története talán nem olyan emlékezetes, mint a fentiek, de tartják a színvonalat. A Kadal kedve szerint az elsők között töltötte meg élettel a Summarium törpéit és orkjait. (Igen, ez a könyv tele van ilyen Magus 2.0 dolgokkal. És még nincs vége.)

Az Akár a csillagok egy hagyományos jellegű rémtörténet Ynevre hangszerelve. Érdekessége, hogy bár a tapasztalt olvasó gyorsan rájöhet, miféle szörnyről is lesz szó, ez semmiben nem rontja az olvasási élményt. A falusi parasztgyerek nézőpontjából ugyanis teljesen más képet kapunk, mintha egy szabálykönyvben olvasnánk ugyanerről.

A szerző harmadik írása, a Fattyúgyík, Villám, Szerzetes az álomistennő papjainak különös világát mutatja be. E papok egyedi átka-áldása, hogy előre látják haláluk pillanatát, de nem olyan módon, hogy abból hasznos információkat szerezhetnének az elkerülésére. Mi több, ezt nem is tartanák helyénvalónak, hitük szerint ugyanis az istennő a megfelelő halált mutatja meg nekik. Ezt a fatalista hozzáállást ragadja meg a novella, méghozzá igen hatásos módon.

A kötetben egyetlen újonc kapott helyet: a Darton nevében Alan O’Connor (Pálinkás Imre) első novellája. A történetet alighanem a Papok, paplovagok c. szabálykönyvek formálták ilyenné, de ezt nem rovom fel hibájául. Jól használta fel az álomsíkot és a különféle papi figurákat, ellenben vannak apróságok, amelyeket kissé elmaszatolt. (Például az antiss-szörnyeteg szerepét.) Kezdő novellának azonban ez sem volt rossz, és nem húzta le észrevehetően a válogatást.

4 hozzászólás

Gáspár András (szerk.): Hideg karok ölelése

Gáspár András (szerk.): Hideg karok ölelése

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Különös történetekből áll Enika Gwon legendás fóliánsának újab – immárom hatodik – átirata. Raoul Reniel tolmácsolásában egy kráni birodalmi ghat legendája tárul elént, Jan van den Boomen a Kereskedő hercegségekbe invitálja olvasóit, hogy a titokzatos Sötét Emberről meséljen, míg Wayne Chapman kisregénnyi terjedelmű olvasmánya Airun al Marem és Alyr Arkhon korai ismeretségét eleveníti fel, azt a legendás kort, amikor megszületett a fehér orkok népe.

Hirdetés